Ede bácsi 59.
2018. február 19. írta: Vitkolczi Ildikó

Ede bácsi 59.

Matrica

A matrica, az matrica, magyarázta Ede bácsi a pultos Erzsikének.

És tökmindegy, mi van ráírva, ha föl lehet ragasztani egy kis füzetbe. Pláne, ha mindenféle haszontalan vackot lehet érte kapni, ami az asszonyt, meg az unokákat is boldoggá teszi.

Műanyag, fedős tortatálat, amiben föl lehet vinni a fővárosba is egy teljes tortát, még telekocsin is, vagy, jó, vonattal, és nem kell folyton amiatt aggódni, hogy az üvegtál, ami még a boldogult dédmamáé volt, eltörik az utazás alatt. Bár, hogy minek egy egész tortát fölcipelni az unokáknak, hogy egy szelet se maradjon otthon, amit aztán az ember nyugiban megehet a fotelben, a meccs alatt… De Olgi nem vág bele a tortába, mert szerinte ronda, ha az ember úgy visz ajándékba tortát, hogy már hiányzik belőle pár szelet.

Mintha megrágták volna az egerek, vagy mi a szösz.

Holott hol van esélye bármely merész egérnek letelepedni az ő lakásukban, mikor az asszony állandóan takarít? És persze ott a macska is… bár az úgy el van kényelmesedve a sok bolti dobozos ételtől, hogy egy szemfülesebb egér legalább három kört ráverne, ha netán fogócskázni támadna kedvük…

No de a dobozok!

Olgi már annyi matricát gyűjtött össze a szupermarketes kis füzetben, hogy azokból nem egy, de legalább öt tortatálat is vehettek volna… no de hát nem vettek, mert előbb a kis menyüknek kellett venni olyan dobozt, amit be lehet tenni a mikróba is, és nem olvad ott fel. Bár Ede bácsi az otthoni műanyagokat is simán betette volna a mikróba, hátha nem olvadnak el, mert a fene se tudja kitalálni, miből lehet rájönni, hogy melyik kezd el füstölögni, és melyik nem.

Aztán kellett a kislánynak olyan hercegnős pakolós tároló, ami kerekeken gurul, és több fiókja is van… és ami Ede bácsi szerint totális pénzkidobás, de hát Olgi szerint az kell a gyereknek, hogy abba pakolja a lomjait, hát jó, legyen.

Aztán kellett a kisfiúnak is olyan gurulós tároló, bár neki nem hercegnős, hanem olyan csillagháborús sci-fis, amire még Ede bácsi sem hümmögött, mert fiatalabb korában még ő is kedvelte azt a filmet, az aranybikinis hercegnővel… persze szigorúan titokban, hogy Olgi ne értesüljön erről a rajongásról. És bárhogy is nézzük, ő, mármint Ede bácsi sokkal hamarabb pakolt volna bele bármit abba a csillagháborús tárolóba, mint a kis Zsoltika, mivelhogy az egyáltalán nem pakol.

Soha, semmit.

Jó, kivéve akkor egyszer, mikor Ede bácsi vigyázott az unokákra Budapesten, és amikor már ötödször mondta a kisfiúnak, hogy ha nem pakolja el a játékait a szőnyegről, és Ede bácsi még egyszer belelép valamelyik kiskockába, ami elvágja a talpát – plusz kilukad a zoknija is, amiért meg az asszony neki morog, és nem az unokának -, akkor ő bizony kidobja a vackait a szemetesbe. És amikor Zsoltika ezek után sem pakolt, csak tehénkedett tovább az ágyon, és a kütyüjét nyomkodta – mert már neki is van, de mi a fenének -, akkor Ede bácsi bizony dobált. Amiből lett is nagy bőgés, meg felháborodás. És Olgi egész hazaúton neki morgott, hogy ez milyen szégyen, és hogy többet nem hívják őket az unokákat pesztonkálni. Arról bezzeg senki sem beszélt, hogy utána bizony Zsoltika rendesen összepakolt, és milyen szép rend lett! És Olgi szerint ez nem gyereknevelés.

Holott, Ede bácsi szerint pontosan ez az.

És aztán betelt még egy olyan kis füzet, de abból se vettek tortatálat, mert azt meg Olgi odaadta a kutyasétáltatós Marikának, hogy az is vehessen gurulós tárolót… bár az magának, nem az unokának. És hogy minek egy ilyen korú hölgynek hercegnős tároló… mert ha még csillagháborús lett volna, amit komoly, érett emberek is kedvelhetnek…

És az asszony csak sóhajtozott, hogy kéne neki egy olyan tortatál… míg végül Ede bácsi megelégelte a dolgot. A matricákat igen nehéz volt kilopni az asszony pénztárcájából, mert folyton számon tartotta, hogy mennyi van már meg belőle, és már igen közeledett Olgi születésnapja, amire Ede bácsi azt a nyavalyás tortatálat szánta.

És már csak három matrica hiányzott, de azokat csak nem sikerült megszerezni, mert vagy együtt mentek a szupermarketbe, és akkor az asszony azonnal lecsapott a matricákra, vagy Ede bácsi egyedül, de akkor vagy elfelejtette elkérni, vagy, szégyenszemre, elvesztette, mire mindent bepakolt a kosárból a cekkerbe. És már kezdett volna lemondani a meglepetésről, amikor talált pont három matricát a konyhaszekrényben, a tányérok alá becsúszva. Kis füzete meg volt, azt legalább nem vesztette el, így mikor az asszony végre nem volt otthon, ragasztott. Még jó, hogy legalább megnyalni nem kellett a nyavalyás matricákat, mint a postai bélyeget, mert annyi volt belőlük, hogy a végére teljesen kiszáradt volna a szája. (Bár, akkor valószínűleg bevetette volna a titkos fegyvert, vagyis Mukit, akinek soha, semmilyen körülmények között nem fogy ki a nyála…)

És aztán ment nagy büszkén a boltba, vitte magával a teli füzetet, meg a szükséges összeget, és vett is valami kis bonbont is, hogy ne csak úgy beálljon üres kézzel a pénztárba… és persze vitte a tortatálat, büszkén és boldogan.

Csakhogy a kasszában ülő, legalább tízéves kislány nem akarta azt odaadni.

Mert amikor Ede bácsi átadta neki a füzetet, a kislány előbb csak távolabbról szemlélte meg, aztán még az orráig is fölemelte, és aztán közölte, hogy a gyűjteményből három matrica nem érvényes, és így nem lehet megvenni a tortatálat érte. Tavalyiak a matricák, és így már nem érvényesek, vetette oda a kislány, és közben unottan bámult Ede bácsira, azzal a fajta lenézéssel, amire csak a nagyon fiatalok képesek a nagyon idősekkel szemben. És amit Ede bácsi annyira utált. Mert lehet, hogy ő nem ért ezekhez az idióta matricákhoz, vagy azokhoz a modern ketyerékhez, amiket a mostani fiatalok állandóan nyomkodnak, de az is biztos, ha ezeknek a kezébe nyomna egy colstokot, vagy egy vízszintezőt, hát egyiket se tudnák használni. Vagy, ha hirtelen egy lakatlan szigetre kerülnének, hát ott halnának éhen, vagy fagynának meg éjjel, mivel még azt se tudják maguktól, hogyan kell egy épkézláb tüzet meggyújtani, ha nem nézik meg azt is a neten. És egy lakatlan szigeten nem sokra mennének a kis kütyüikkel, mivelhogy arrafelé a legritkábban fordul elő az a frívifi

De hiába fejtette ki ezt Ede bácsi a boltban is, a kislányt nem hatotta meg, csak megragadta a tortatálat, amit Ede bácsi is fogott… és hát huzakodtak egy darabig… míg egy kéz oda nem ejtett a szalagra három megfelelő matricát, amit végre a kislány is elfogadott, és eleresztette a tortatálat.

És hogy közben – ha Ede bácsi jól látta – három műkörme is leröppent a helyéről, na, azt Ede bácsi igen mély elégtétellel szemlélte.

Aztán, mikor már a bonbont pakolta a szatyra legmélyére, a gondosan bebugyolált tortatál mellé, a szomszéd Kissné megállt mellette, cseppet megveregette a vállát, mosolygott, és csak annyit mondott, erről otthon nem beszélünk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr9113677008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása