A kis piros mozdony 1.
2016. március 14. írta: Vitkolczi Ildikó

A kis piros mozdony 1.

1

 

A kis piros mozdony elemmel működött, és ha bekapcsolták, át tudott zakatolni minden akadályon, még a nappali közepén heverő Dóra macskán is – de nem ez volt benne a jó.

    A kis piros mozdonynak volt szeme és szája, amit tudott nyitni és csukni, de nem is ez volt benne a jó.

    A kis piros mozdony oldalán nyílások voltak, amikbe különböző betűket és számokat lehetett bedugni, persze mindet a megfelelő helyre – de még mindig nem ez volt benne a jó. Ráadásul Janó nem is betűket meg számokat utaztatott a kis piros mozdonnyal, hanem Lego emberkéket, akik között volt mozdonyvezető, fűtő - sőt, még egy kalauz is odakeveredett valahogy a mozdonyt kezelők közé –, és hogy az emberkék nem vasutas egyenruhát viseltek, hanem például benzinkutas nadrágot, űrhajós szkafandert, vagy éppen varázslóköpenyt, az igazán nem számított. És nem is ez volt a legjobb az egészben.

    A legjobb Janó szerint az volt, hogy a kis piros mozdonyt egy igazi vonaton találta. Igaz, nem egy igazi mozdonyon, ahol szívesebben utazott volna, mint egy unalmas fülkében… de épp egy ilyen unalmas fülkében bukkant rá a kis mozdonyra.

    És bár azért addig is érdekes volt az utazás, valami mégis hiányzott Janónak.

    Először Apával kívülről megnézték a mozdonyt, mielőtt felszálltak, és a bácsit is, aki megütögette a kerekeket indulás előtt, mire a kerekek azt mondták, pling. Volt a peronon még több vasutas, egyenruhában, akiktől meg lehetett kérdezni, egészen bizonyosan oda indul-e ez a vonat, ahová Janó és a szülei utazni akartak.

    A vasúti kocsi ajtaján volt piros és zöld gomb, amivel az ajtót nyitni és zárni lehetett, és ez is nagyon érdekes volt. Igaz, amikor az ajtó tizedszerre nyílt és csukódott, és a peronon a kutyás bácsi, aki felszállni próbált, a botjával fenyegette meg Janót, az már nem volt olyan érdekes. Ráadásul büntetésbe is került, mivel ezután az ablaknál kellett ülnie, míg el nem indultak, néma csöndben, hogy ne zavarja Anyát és Apát az utazásra való készülődésben.

    Pedig nem is csináltak semmit, csak ültek, és várták, hogy induljon végre a vonat.

    De ha nem lehetett mocorogni vagy beszélni, azért azt nem tiltották meg Anyáék, hogy nézelődjön. Így hát Janó a fejét forgatta, belesett az ülések alá, ahol pormacskák ültek, meg olajszag, majd a szemetest próbálta kinyitni, ami igen érdekesen nyílt és csukódott, nyílt és csukódott… míg Anya le nem fogta a kezét. Pedig akkor akarta kipróbálni a lebillenthető kis asztalkát is, de mert most már Apa is a fejét csóválta, és hümmögött, hát Janó ült tovább, néma csöndben, és csak időnként hagyta el egy-egy megbántott sóhaj az ajkát. Mert hát milyen utazás az, ahol semmit sem lehet megfogni vagy kipróbálni?

    Leginkább a mozdonyt szerette volna belülről megnézni, hogy milyen karokat és gombokat kell megnyomni, vagy kereket eltekerni, hogy elinduljon, vagy éppen kanyarodjon a vonat. De tudta, hogy Apa sose kérné meg a mozdonyvezetőt, hogy ő bekukkanthasson a fülkébe – és csakis azért, mert Apa úgy gondolja, hogy ő minden játékot elront. Sőt, még az olyan felnőtt-játékokat is, mint a számítógép vagy a videó. Pedig Janót csak az érdekelte mindig, mi hogyan működik. És ha a saját játékait már szétszedte, majd összerakta – igaz, egy-két csavar mindig kimaradt, és utána már nem is mindig működtek olyan jól a megvizsgált dolgok -, akkor kénytelen volt a felnőttek játékait elővenni és szétszerelni, hogy ne unja magát halálra.

    Csak épp a felnőttek, érthetetlen módon, egyáltalán nem örültek neki, ha újból összerakta a dolgaikat – igaz, néha olyankor is kimaradt egy-két csavar. Minek kellett egyáltalán szétszedni, kérdezte ilyenkor Apa, Anya, vagy éppen Szomszédbácsi – igaz, ki-ki más és más hangerővel. Egy egész hónapja nem mehetett át Szomszédbácsihoz, pedig neki egész műhelyre való szétszerelhető holmija volt, és Janó csak egyet próbált ki közülük, mégis veszekedés és eltiltás lett a vége. Ha Szomszédbácsi velünk se állna többé szóba, mint most veled, közölte Apa haragosan aznap, amikor Szomszédbácsi hazakísérte Janót, és azután bezárkózott a szobába Apával és Anyával egy kis beszélgetésre, hát kiadnálak valami gyárnak, ahol egész nap csak a futószalag mellett kellene állnod, és szerelned a dolgokat. Na, akkor majd meglátnád, hol lakik a magyarok istene!

    Janó igazából kicsit bánta is, hogy nem lett még rosszabb a viszony Szomszédácsival, mert így egyrészt nem mehetett el abba a gyárba szerelni, pedig még futószalagot se látott közelről, és az nagyon érdekes lehet; másrészt Apa már annyit emlegette, hogy a magyaroknak külön istene van, de mégse mondott róla ennél többet, és hátha abban a gyárban meg lehetne tudni valamit még a dologról. Például a lakcímét, vagy bármit.

 

    De végül persze nem történt semmi, csak megbüntették, mint most is, pedig még el se indultak nyaralni. Így hát csak nézelődött durcásan, és közben az ülés alját rugdalta a lábával. Idővel valamiféle ritmusa is lett a dolognak, így egyre jobb kedvvel ütötte neki a sarkát az ülés alján lévő fémszegélynek – míg Apa el nem kezdte rázogatni az újságot, és akkor Janó sóhajtott, és abbahagyta a rugdalást.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr88473444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.