Így született a Walter, a falra föstött sárkány (2)
2016. április 26. írta: Vitkolczi Ildikó

Így született a Walter, a falra föstött sárkány (2)

2. fejezet

2011-03-11-let_lt_s_061.jpg

 

Gyerekkorom óta vágyam, hogy átjuthassak más világokba. A falon át, egy képen keresztül, mindegy, csak mehessek, és szétnézhessek mindenütt, ahol nem olyan az élet, mint a mi világunkban.

Ez az elvágyódás, a falon/képen átjutás megjelent a gyerekkoromban írt - és soha nem publikálandó - meséimben ugyanúgy, mint később a Chorum Sieram-ban (a folytatásában meg még inkább, de erről később, remélem...). 

Így amikor azon kezdtem gondolkodni, hol is élhet Walter - és hogy hozok össze én egy akár kisfiú, akár kislány főhőőőőst?? -, hirtelen beugrott, hogy Walter is a falon túl él, egy mesei, vágyott világban, és oda jut át majd Lilla.

Így, egyszerűen. Úgyhogy akkor hirtelen meglett Lilla is. Akit le lehet majd cserélni kisfiúra a vásárlók kedvéért... de azért jobb lenne, ha nem kéne.

Hektór meg egyszerűen csak odapofátlankodott.

Ahogy szokta. 

Nem emlékszem, hogyan született, mert egyszer csak ott volt. Azt tudtam, hogy csak fura lehet, így lett akkora a csőr alatti zacskója, mint egy bevásárlókocsi. És valahogy a karakteréből rögtön következett a víziszony. No meg a felhőktől való rettegés is.

A neve pedig azonnal egyértelmű volt a számomra. 

Ha valaki megmaradt nekem az Íliászból, az nem annyira Akhilleusz volt (még azután sem, hogy Brad Pitt kiszőkítve eljátszotta), inkább Hektór. Számomra ő volt az egyik legtragikusabb hős az eposzban. És a legszimpatikusabb, a legbátrabb, a leghősiesebb...

Innen már logikus, hogy egy örökké rettegő, szörnyen idegesítő, szószátyár pelikán csakis az ő nevét kaphatja.

Szerintem.

És igen, hosszú ó-val, mivel az eposzban is így szerepel. (Volt is összetűzésem emiatt a kiadóval... de erről talán majd később.)

walter-a-falra-festett-s-rk-ny_16572.jpg

 

Apa és Anya... rajtuk külön nem töprengtem. Csak elkezdtem írni, ahogy szoktam, vázlat, vagy pontosabb tervek nélkül, és amikor az első mondat megvolt, ment minden magától. Lett költözés, unalmas falak, Apa, aki bármit megfestene a lányának - ha tudna festeni -, és Anya, aki szintén szeretne kicsit beleszólni a művészetbe, ha Apa hagyná.

És így meg is született az első történet.

Vittem is lelkesen a kiadónak. Illetve e-mailben átküldtem, aztán a megbeszélt időpontban elmentem hozzá. Elmondtam a terveimet, hogy hogyan képzelem el az egész könyvet. Hogy mennyire kéne átírni a sztorit, ha kisfiú lenne a megrendelő (nem nagyon).

Beszéltem, sokat.

Azután volt hümmögés.

Meg ötölés-hatolás.

Aztán kiderült, hogy a kiadó osztott, szorzott, és rájött, hogy ez neki nem annyira érné meg.

Úgyhogy elnézést, de vissza az egész, köszönjük a fáradozást, viszlát.

Amíg hazafelé mentem, arra gondoltam, széttépem a kéziratot, kitörlöm a gépből is, és menjen a fenébe mindenki. (Nem ilyen finoman fogalmaztam, de az eredeti szöveget inkább nem írom le ide.)

Azután annyira kitisztult a fejem, hogy rájöttem, itt van egy nagyon jó történet, amit kér lenne elpocsékolni. Hiszen, ha már ennyire belemerültem Walter világába, lehet azt folytatni is.

Plusz három mese született még akkor, ahogyan a könyvben következnek egymás után.

De erről majd a folytatásban...

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr98656970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.