Ede bácsi 17.
2016. augusztus 08. írta: Vitkolczi Ildikó

Ede bácsi 17.

 

Lehozta a kis menye az unokákat, és itt maradnak egy hétig, újságolta ma hajnalban Olgi néni, nem túl lelkesen.

  És mi azzal a baj, tudakolta Marika néni, mivel köztudott volt, Olgi néni mennyire szereti az unokáit.

  Olyan soványak azok a gyerekek, hogy rossz rájuk nézni, felelte Olgi néni. Mondta is a menyének, hogy a gyerek akkor szép és egészséges, ha jó húsban van, és majd ő a jövő hétre úgy felhizlalja őket, hogy öröm lesz nézni.

  És talán hálás volt érte a kis menye? Fenéket, sőt, még meg is kérte Olgi nénit, meglehetősen emelt hangon, hogy ne főzzön a gyerekeknek minden nap egy lábas tejbegrízt, mert az nem egészséges.

  Mi a baj a tejbegrízzel, értetlenkedett Marika néni, de Olgi néni nem válaszolhatott, mert Terike néni rávágta, hogy a disznólkodás, az a baj.

  Erre mindketten döbbenten hallgattak egy sort, aztán Terike néni elmagyarázta, hogy az ő unokái úgy eszik a tejbegrízt, hogy szórnak rá kakaót és cukrot, aztán kérnek még rá egy nagy kanál lekvárt. Azután meg összekeverik az egészet, amitől úgy néz ki az étel, mint a moslék, és azt jóízűen befalatozzák, és vigyorognak hozzá, hogy így a legfinomabb. Terike néni hiába fenyegeti őket, hogy többet nem főz nekik tejbegrízt, azt mondták az unokái, akkor vesznek a boltban kisdobozost. Ami nyilván nem lesz olyan, mint a nagyié, de senki se szól bele, ha összekutyulják rajta a kakaót meg a lekvárt.

  De a két gyerek még semmi, folytatta Terike néni, mert nyilván az anyjuktól veszik ezeket az eszement ötleteket. Az is megjelent a vasárnapi ebéden, ahol volt húsleves, leveshús, sült oldalas, Stefánia szelet, és még egy kis rántott hús is. Erre az a bolond nőszemély az asztalnál kijelentette, hogy ő már egy hónapja vegán koszton él.

  Mi az a vegán, tudakolta Marika néni, mire Terike néni azt felelte, az, aki nyúlkoszton él, és régen simán hülyének nevezték, maximum vegetáriánusnak, de hát most már ennek is modern neve lett. Ja, és még a menye közölte, azt még nem döntötte el, hogy olyan vegán lesz, aki tejterméket sem fogyaszt, vagy aki a hús mellett tojást nem, de hát ez majd kialakul. Miközben a menye már most is olyan sovány, hogy elmehetne állófogasnak. És hiába fogadkozott Terike néni, mikor a fia közölte otthon anno, hogy ő ezt a lányt veszi el, hogy ő majd feltáplálja az istenadtát, ha az nem eszik. Az asztalnál is közölte, hogy ő húst nem kér, és amikor Terike néni biztatta, hogy akkor legalább levest egyen, azt felelte, abból sem kér, sőt, még a csigatésztából sem, mert az is húsos lett. És ha a gyerekek is eltanulják tőle ezt a hülyeséget, hát Terike néni kiszalad a világból.

  De akkor mit eszik, tudakolta Marika néni elhűlve.

  Zöld leveleket meg magokat, felelte Terike néni dühösen. Hát csoda, hogy itt tart a világ, ha ilyen ványadt fiatalok vállán nyugszik? És ha még lenne válluk! De hát zörög minden csontjuk, és kiáll az összes bordájuk. Ha ezeket hívja a telekre kapálni, hát félóra alatt összeesnek a napon.

  Náluk szilvás gombóc lesz, és angyalbögyörő, mert azt szeretik a gyerekek, mondta Olgi néni, mikor végre szóhoz jutott.

  Milyen bögyörő, kérdezte elhűlve Marika néni.

  Hát nudli, vágta rá Olgi néni, csak náluk otthon, még lány korában, így hívták.

  És vajon Ede bácsinak is azt főz, tudakolta Terike néni.

  Jó hogy, felelte Olgi néni, aztán kissé halkabban hozzátette, hogy Ede bácsival nem ismertette meg a régi elnevezést, amikor először főzött neki, hanem maradt a nudlinál.

  Mert hát ismerik az urát.

  El tudják képzelni róla, hogy megenne olyasmit, amit másvalaki – még ha angyalkákról is van szó – micsodájáról neveztek el?

 

(Kép:https://hu.pinterest.com/pin/484911084861481580/) 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr198954950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ze11 2016.08.15. 11:18:48

Angyalnak a micsodájáról... Ja. Van, ahol simán csak pucu a neve :-P
süti beállítások módosítása