Ede bácsi 19.
2016. augusztus 22. írta: Vitkolczi Ildikó

Ede bácsi 19.

Megint gördeszkázott, tudakolta Marika néni aggódva Olgi nénitől, amikor meglátta a délutáni sétáltatáskor, hogy sántikál.

  Ő sosem gördeszkázik, felelte Olgi néni kissé hűvösen, de azért még hozzátette, hogy nem gördeszkázott… hanem kirándult.

  Remélhetőleg nem gurult le valami kisebb szikláról, reménykedett Marika néni, mire Olgi néni jó darabig hallgatott… aztán meg a macskákról kezdett beszélni.

  Mert neki alapvetően nincs baja a macskákkal… amíg azok távol tartják magukat tőle, no meg Mukitól, aki szintén nem kedveli őket különösebben. Pláne, mióta egyszer egy ilyen elvadult jószág a hajnali sétáltatáskor orron karmolta szegény Mukit, holott ő csak meg akarta szagolni a nyavalyás macskáját. Jó, hát a hátsóját, és hát ki nem érzékeny arra, ha valaki a hátulsó fertályához közelít… pláne szaglászási céllal… no de hát mégis. Szegény Mukit hordhatták az orvoshoz, olyan csúnyán begyulladt a karmolás az orrán. Mert hát ki tudja, merre jár, és ott mit művel az ilyen kóbor jószág, mint az a macska...

  Ő szeretne macskát, jegyezte meg halkan Marika néni, mire Olgi néni dühösen odavetette, hogy a vénember is. No de amíg ő főz a konyhában, nem tűri, hogy egy szemtelen macska fölmásszon a konyhapultra, pláne az asztalra, ahol az ebédet készíti elő, esetleg még a szőrét is az ételbe hullassa. Mert hát meg lehet mondani annak a macskának, hogy mi tilos, és mi nem… csak hát úgyse hallgat az emberre olyan szépen, mint a kutya.

  Mert ha Mukinak azt mondja például hogy ide jöjjön azonnal… és jó, hát lehet, hogy néha kétszer is kell szólni, most meg már harmadszor… de azért csak idejön az istenadtája. A macska meg inkább távolabb szaladna, csak azért is.

  De hogy jön a macska a kiránduláshoz, kérdezte Terike néni, aki csak most ért oda, és azt hitte, lemaradt a történet elejéről.

  A macska a saját, külön tiltólistáján van, felelte Olgi néni dühösen. Ahogy a hétvége óta a pele is.

  Milyen pele, értetlenkedett Marika néni.

  Hát egy nagy pele, vagy mi az ördög. Merthogy így hívják a nyavalyást. Mikor akkora, mint az ember tenyere… de milyen zajos! Pláne éjjel.

  És hogy kerül ide a pele, kérdezte Terike néni értetlenül.

  Zacskóban, vágta rá Olgi néni, aztán mégis inkább az elején kezdte.

  Merthogy kirándultak.

  Ede bácsi egy volt kolléganője szervezte, még a nyugdíj előtti időkből. És hát Olgi néninek mindig is szúrta a szemét az a nőszemély, már aktív korukban is, de most aztán kiderült, hogy igaza volt!

  Merthogy arról volt szó, laza kis kirándulás lesz, rövid, és nem túl megerőltető sétával, tekintettel a csupa nyugdíjas résztvevő korára, és kényelmes szállást is ígértek, igaz, hogy erdőben, de hát miért ne lehetne egy erdőben egy kényelmes kis panzió, mindenféle felszereléssel, tévével, egyébbel ellátva.

  Ehhez képest, miután kiszálltak a kocsiból, legalább egy órát gyalogoltak, aminek a végén már Muki is nyígott, hogy valaki vegye őt a karjára, és cipelje. Pedig hát neki mégis csak négy lába van… mégis kifáradt. És Olgi néni ugyan nagyon nézegetett Ede bácsira, hogy akkor valakinek cipelni kéne azt a kutyát, ha tényleg úgy kimerült, de a vénember oda se bagózott, csak battyogott a volt kolléganő mellett, mintha csak a korzón sétálnának, és beszélgettek.

  Így aztán Mukinak is muszáj volt a maga négy lábán elérni a panzióig.

  És hát az a panzió!

  Merthogy azt ígértek nekik.

  De ez egy régi, kiszolgált malom volt, és nemhogy tévé, de hát még ágy is alig volt benne, így végül Olgi néni a konyhába beállított ágyon volt kénytelen aludni, Ede bácsi meg kiszorult a zárt teraszra, Mukival együtt… ami végül is nem volt akkora nagy probléma, mivel mindketten úgy horkolnak, hogy otthon is remeg tőlük a ház.

  Olgi néni még otthon csomagolt süteményt, természetesen saját sütést, jó alaposan betekerte alufóliába, meg nejlonzacskóba, hogy ki nem száradjon a melegben. És amikor végre odaértek a panzióhoz – amit ne is említsenek többet -, akkor mindenki kipakolta a konyhaasztalra az ételt, aztán ettek, kínálták egymást a jó hazaival… aztán meg szépen visszacsomagoltak mindent… és hát aztán kidőltek. Végül is senki sem volt már mai csirke a csoportból…

  És a konyhában lévő ágy nem lett volna rossz, kemény volt a matraca, ami jót tesz általában Olgi néni derekának… ha nem hallja meg, hogy valami surrog az ágya alatt. Sőt, ha jól hallotta, cincogott is. Amitől Olgi néni rögtön jobb szívvel gondolt a macskákra... de hát nem volt kéznél sajnos egy sem.

  És már ez is elég lett volna egy éjszakára… de akkor támadtak a zajok az asztalon.

  A vaksötétben, ráadásul, mert az erdő közepén nem volt ám világítás, csak gyertyák, meg elemlámpák. És az Olgi néniék lámpája Ede bácsinál maradt, mert ő vitte ki utoljára Mukit a dolgára. Végül is… ha netán vaddisznóba botlanának a dolog végzése közben… Ede bácsi csak hatékonyabban el tudja zavarni, mint Olgi néni. Mert hát a vadászat… csak a férfiak dolga, mióta világ a világ!

  De emiatt ült aztán Olgi néni ott a vaksötétben, és hallgatta a fura neszeket, amik a konyhaasztal felől jöttek. A csörgést, ahogy valaki, vagy inkább valami az ételes zacskókat piszkálja. És volt sziszegés, meg fújtatás, meg még furább, cikkanó zajok. Aztán csörgött az alufólia is – és Olgi néninek végre eszébe jutott, hogy a boszorkány, aki őket erre a túlélőtúrára csábította, még kora este azt mesélte, a padláson lakik valami pele, apró jószág, ami éjjel lejár a házba, és beleeszik a szabadon hagyott ennivalóba, ezért csomagolják el jól az ételt, mert különben reggelre nem sok marad belőle.

  Olgi néni épp emiatt örült, hogy a fólia mellett nejlonba is becsomagolta a süteményt (mintha csak előre sejtette volna a dolgot!), de, úgy tűnt, hiába, mert az asztal felől csak a fóliacsörgés hallatszott, meg elégedetlen sziszegés… aztán meg olyan hörgés, mint amikor valaki félrenyel valamit, és nekiáll fulladozni.

  Marikám, mintha valami horrorfilmbe kerültem volna, sóhajtotta Olgi néni. Ráadásul egy olyanba, ahol az átok pelének sikerül kibontani a nejlont, a fóliát viszont már nem, épp ezért abból eszik pár falatot… és aztán megfullad tőle…

  Nem hunyta le a szemét egész éjjel, panaszolta Olgi néni, mert egyfolytában arra kellett gondolnia, hogy az átkozott jószág reggel ott fog döglötten heverni az asztalon, mert megfulladt az alufóliától.

  Így hát amint világosodott, és Olgi néni már tovább látott az orra hegyénél, fel is kelt, és az asztalhoz ment, hogy szemrevételezze a tetthelyet.

  De nem volt azon egy fia döglött pele sem, csak megtépett nejlonzacskók, és, szerencsére, bontatlan fóliák.

  Reggel aztán volt közös reggeli, mielőtt elindultak volna – megint csak gyalog! – visszafelé.

  De Olgi néninek eszébe jutott, hogy egy másik szatyorba meg őszibarackot csomagolt, szép, nagy, lédús barackokat, azt a jóféle, eltenni való fajtát, és akart a zsákjába tenni, hogy megegye útközben visszafelé, ha nagyon megszomjazna.

  Vissza is ment a házba, és a konyhaasztal mellett lehajolt a szatyorért, amibe a barackot pakolta.

  Az az átkozott pele meg akkor jött kifelé belőle.

  Visítottak mindketten, a pele elszaladt, ki tudja, merre, mert ijedtében Olgi néni… hát… szóval a fenekére esett, és jól beleverte a hátát az ágy lábába, a saját lábát meg a küszöbbe. Egész pontosan a lába ujját verte oda, amikor a pele után rúgott. De hát még csak el se találta a szemtelen jószágot.

  Egész úton visszafelé sántított, úgy fájt a lábujja.

  És ha még ez nem lett volna elég…

  Mikor ki akart venni magának egy barackot a zacskóból, kiderült, hogy az a pofátlan jószág az éjjel az összeset fölfalta… csak a barackmagot hagyta a szatyor alján.

  És, jó, víz volt Olgi néninél, így hát nem halt visszafelé szomjan… csak kissé lesántult a sok gyaloglástól… no de mégis… a barackok… nem a pelének vette őket, hogy azon csemegézzen fél éjszaka!

  Épp ezért Olgi néni úgy döntött, soha többé nem mennek olyan kirándulásra, amit az a boszorkány szervez.

  És ha Ede bácsi mégis elmenne… akkor majd annyi ebédet kap, ha hazajött… mint amennyit a pele hagyott a szatyorban.

 

 

(Kép: http://fluffyzoo.uw.hu/index.php?x=animal/fajok/nagypele)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr3211356488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.