Ede bácsi 22.
2016. szeptember 12. írta: Vitkolczi Ildikó

Ede bácsi 22.

Olgi igen kimerültnek tűnik, jegyezte meg aggódva Marika néni ma délután.

  Itt vannak az ikrek, felelte Olgi néni, és egy darabig hallgatott, mintha ezzel mindent elmondott volna.

  Persze aztán mégis csak folytatta.

  Igen soványak szegények, a kisfiú és a kisleány is.

  És ugyan mondta már az anyjuknak, többször is, hogy fel kéne kicsit hizlalni őket, mert úgy szép a gyerek, ha szép kerek... de mintha a falnak beszélne.

  Ráadásul Ede bácsi is rászólt Olgi nénire, hogy ne abajgassa már se a gyerekeket, se az anyjukat, mert a gyerekek esznek, ha megéheznek… és tulajdonképpen az anyjuk is.

  És mikor Olgi néni rákérdezett, hogy annak vajon mi köze az egészhez, hogy a menyük mikor és hogyan ebédel, Ede bácsi csak a vállát vonogatta, aztán azt mondta, ha annyira útban vannak az unokák, elviszi őket fagylaltozni.

  Pont ebéd előtt!

  Épp ezért Olgi néni szigorúan megtiltotta neki, hogy ebéd előtt megemlítse a fagylaltozást a gyerekeknek, mire a vénember megsértődött, hogy ő csak jót akart, de ha nem, hát nem.

  Persze, folytatta dühösen Olgi néni, mert nem neki kell minden ebédnél megküzdenie az unokákkal.

  Edd meg a finom húslevest, Zsoltikám, kínálgatta a kisfiút Olgi néni a vasárnapi ebédnél, de az csak a fejét rázta, sőt, még a száját is összeszorította, nehogy véletlenül mégis belekerüljön egy kanál finom leveske.

  Mi a baj a húslevessel, értetlenkedett Terike néni. Az finom, tápláló, attól nőnek nagyra a gyerekek.

  Hát ezek valószínűleg nem akarnak nagyra nőni, felelte dühösen Olgi néni. A levessel meg az a baj, hogy van benne karalábé.

  Na és, kérdezte Marika néni.

  Zsoltika nem szereti a főtt karalábét, csak a nyerset, azt sorra ellopkodja a tányérról, szeletenként, mikor Olgi néni tenné bele a levesbe. De ha aztán tálaláskor véletlenül belekerül egy szelet a tányérjába a levessel… no akkor megy a haddelhadd, mert Zsoltika úgy már nem eszi meg a levest.

  És ha kiszedi a tányérból a főtt karalábét, érdeklődött Marika néni. Végül is a leves attól még ehető marad.

  De nem, mert a leves karalábés.

  Ahogy a tészta is.

  Meg a répa is hozzáért a karalábéhoz a tányérban, és így már ehetetlen, magyarázta Olgi néni.

  Egy jó nagy füles, az hiányzik annak a kisfiúnak, vélekedett Terike néni. Akkor majd enne szépen, és nem válogatna annyit.

  És Olgi néni elméletben egyet is értett vele, de azt felelte végül, ő nem ver gyereket, pláne unokát nem, de a leginkább azért nem, mert akkor soha többé nem hozná el hozzájuk a gyerekeket a kis menye. És hát milyen élet az, ahol az ember nem lehet az unokáival?

  Pihentetőbb, jegyezte meg Marika néni csöndesen, de aztán sietve hozzátette, hogy nem gondolta komolyan.

  És a kislány, ő legalább eszik, kérdezte Terike néni.

  Persze… olykor, felelte sötéten Olgi néni.

  Az csak nem iszik. Csapvizet. Mert az rossz ízű.

  Pedig vasárnap a vénember is kínálgatta… de nem baj, legalább ő is megtapasztalja, milyen a gyereknevelés. Vagy az unokázás… vagy bármi, ami a tíz éven aluli, felnőttek számára teljesen érthetetlenül gondolkodó gyerekekkel kapcsolatos.

  A tíz éven felüliek se jobbak, vélekedett Terike néni… elég, ha csak a bökdösős fiatalokra gondol az ember. Hogy miért jó az nekik, ha az utcán még egymásnak is nekimennek, miközben a ketyeréjüket nyomkodják, ahelyett, hogy az útra – no meg a többi emberre – figyelnének…

  És mi volt a kislánnyal meg Ede bácsival, terelte vissza a beszélgetést Marika néni a főcsapásra.

  Hát az, hogy Ede bácsi milyen büszke a bodzaszörpjére, felelte Olgi néni. Amihez ő megy el bodzát szedni, és nem ám az út mellől szedi, hanem kimegy érte a határba, távol az autóktól, aztán itthon ő készíti el a szörpöt, Olgi néni csak az üveget moshatja el hozzá… mert a vénember szerint az női feladat…

  És ha vendég jön, kínálgatja is a szörpjét, de ha csak utaznak valahová, még útközben is meséli boldog-boldogtalannak, milyen remek szörpöt tud készíteni bodzából.

  No és hát kínálta az unokáknak is.

  Zsoltika kért is, szúrós vízzel, és meg is ivott három teli pohárral.

  (Persze a leves helyett, de mit bánta azt a vénember, ha már olyan sikert aratott a szörpje!)

  Kérdezgette a kislányt is, ismeri-e a bodzaszörpöt.

  Persze, felelte a gyerek, mire Ede bácsi csinált neki is egy pohárral.

  Mire a kislány közölte vele, hogy nem issza meg a csapi vizet, akkor se, ha benne van az a bodza.

  Erre a bolond vénember csinált neki még egy pohárral, de azt már szúrós vízzel.

  Mire a kislány közölte vele, hogy úgy sem kéri.

  Erre Ede bácsi dühösen megkérdezte, minek kérte, ha nem akarja meginni.

  Mire a kislány közölte vele, hogy a nagypapa nem azt kérdezte tőle, kér-e bodzaszörpöt, hanem azt, hogy ismeri-e. És ő ismeri is.

  Csak nem szereti.

  Úgyhogy a vasárnapi ebéd óta Ede bácsi Olgi nénire bízza a gyereknevelést.

  Megint.

 

(Kép: https://hu.pinterest.com/pin/508906826620173707/)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr7611694975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.