Kaláka szubjektív (és egy kissé szimfonikus is)
2016. november 06. írta: Vitkolczi Ildikó

Kaláka szubjektív (és egy kissé szimfonikus is)

kalakauj.jpg

Messziről kezdem... csak szólok.

Középiskolás koromban egyszer, az év vége közeledtével az énektanárunk meglepő dologra szólított fel az énekórán minket, tizenhat év körüli lányokat: azt javasolta, menjünk el a Diósgyőri Várba, ott is a Kaláka Folkfesztiválra a nyáron, mert az jó.

Kiröhögtük, azzal a felkiáltással, hogy majd biztos elmegyünk meghallgatni A pelikánt.

Máig szégyellem, de én is röhögtem.

Mert ennyit tudtam a Kalákáról: hogy ők játsszák A pelikánt. Amit én... háát... nem annyira kedveltem. Csak úgy, különösebb ok nélkül. És mivel nagyon okosnak hittem magam, nem is néztem utána a dolognak, hogy mi az a fesztivál, amit a tanárnőnk annyira ajánlgatott nekünk. Egyrészt, mert nem gondoltam magamról, hogy én olyan fesztiváljáró alkat lennék, másrészt meg hol volt akkor még net - és nem az őskorról beszélek! -, hogy sebtiben beírhattam volna a keresőbe, hogy "Kaláka", és már dobta volna a találati eredményeket.

Ezután lehetett volna a többi néma csend is, úgy Hamletesen, ha...

Ha a főiskolai kollégiumi szobánkba nem költözik új lakó, jó néhány évvel a pelikános incidens után. De hát költözött, az ég áldja meg érte, és - amellett, hogy a legjobb barátnőm lett, immáron 23 éve, kimondani is borzasztó ennyi időt :) - kiderült róla, hogy ízig-vérig Kaláka-rajongó. És amilyen elszánt volt, még az olyan megrögzött pelikán-elleneseket is rávette, hogy elmenjenek vele az egri főiskolán tartott Kaláka- koncertre, mint amilyen én voltam.

Az első alkalommal még rá kellett beszélnie, hogy menjek, aztán meg már soha többé.

Mentem magamtól.

És rögtön lettek olyan kedvenceim, mint pl. a Faiskola, Weöres Sándor verse, Radványi Balázs zenéjével:

 És persze voltak hátborsós feldolgozások is a koncerten, mint A walesi bárdok. (Bár ez a felvétel jóval később készült.)

És azóta, amikor lehetőségem van rá, megyek Kaláka koncertre (akkor is, ha eléneklik A pelikánt... bár ezt előre, ugye, sose lehet tudni...).

Viszont reménykedem, hogy játsszák az első hallásra az egyik kedvencemmé vált Szabó Lőrinc-feldolgozást, a Szeretlek-et.

És - kissé visszafogottan ugyan, de mégis - részt veszek az ilyen közös éneklésekben is (persze jól eltűnve a közönség soraiban, mivel az énektudásom... hát... khm...).

És hogy nem csak én lettem pelikán-ellenes középiskolásból rajongó, azt az együttes 40 éves fennállásának megünneplésére szervezett meglepetéskoncert fellépői is bizonyították, akik Kaláka-dalokat adtak elő, a saját értelmezésükben.

Az én három abszolút kedvencem a Születésnapomra, a Csík zenekar előadásában:

A kék tűzeső, előadja Kiss Tibor és a Csík zenekar:

És a Bőrönd Ödön, a Quimby előadásában:

 

És ki sejthette volna, hogy ez a főiskolai, sorsszerű találkozás odáig fejlődik, hogy egyszer csak azon kapom magam, hogy sima rajongóból - aki megtiszteltetésnek érezte anno, ha a koncert után segíthetett cipelni az együttes féltve őrzött hangszereit -  én magam is fesztiválfellépővé válok, méghozzá Magyarföldön, az Őrségben, a Fatemplom Fesztiválon, amit Gryllus Dániel és Rátóti Zoltán szervezett. Az első Palkó-könyv megjelenése után bekerültem a programba - és így végül mégis csak fesztiválozó alkat lett belőlem -, mivel a délelőtti játszóház ideje alatt egy jó barátom, a játszóház szervezője felolvasott a Palkó, Zsófi meg a világ dolgai c. könyvemből.

Itt épp Gryllus Dániel ajánlja a könyvemet a leendő olvasóknak.

1003350_631947803482004_1134329247_n.jpg

Itt meg felolvasunk... illetve én nem, én lelkesen figyelek,és élvezem a dolgot.

1000721_631947313482053_724593815_n.jpg

 

És akkor most - végre - mesélek a szimfonikusokról is.

Tegnap (2016. november 5-én) volt itt, Miskolcon a koncert, a Kaláka és a Miskolci Szimfonikus Zenekar muzsikált együtt, elképesztően jól, Gryllus Samu hangszerelésében és vezényletével.

Az első részt az erkélyről néztem végig, ami azért volt jó, mert föntről jól láthattam, mennyire élvezik a zenészek az egészet, nem csak a Kaláka tagjai, hanem a szimfonikusok is - különös tekintettel a hátul helyet foglaló ütősökre, akiknél volt mindenféle hangszerszám, dob, gong, meg mindenféle azonosíthatatlan tárgy... sőt, még egy lavór víz is, aminek a koncert második részében jutott aktív szerep... hiába, ez egy ilyen koncert volt.

A második részt már közelebbről, a földszintről élveztem végig, ahol kissé családiasabb volt a hangulat, valamint így én is aktívabban - de nem túl hangosan, hogy ne ijesszem el a közelben ülőket - énekelhettem pl. az Ajjaj, Benedek király refrénjét, együtt a zenekarral és a többi nézővel. 

Nagyon jó volt meghallgatni a szimfonikusok előadásában Gryllus Samu szerzeményét, ami nyomokban Kaláka-elemeket is tartalmazott; majd később az egyik kedvencemet, az Embersólymot, Kiss Anna versét is, amit alapvetően is szeretek (és ami a koncerteken általában aktívan hozzájárul a hátamon létrejövő borsók hosszanti irányú mozgásához), de a szimfonikus zenekar kíséretével a dal "feljavított" változata még elképesztőbb élményt nyújtott, ahogyan a még olyan egyszerű(nek tűnő) dal is, mint a Nandu.

Nos, ilyen az, amikor a tudálékos nőszemélyből belátó rajongó lesz, aki még azt is elviseli, ha egy koncerten mégis csak felhangzik A pelikán.

Itt egy fotó még a végére a délelőtti készülődésről.

14922268_1256608967756157_8847552246710275160_n.jpg

A szimfonikus zenekari feldolgozást meg, akinek lehetősége van rá, nézze és hallgassa meg, mert nagyon jó.

Nem azért, mert én mondom, hanem csak úgy. Mert megéri.

 

(Fotók: http://kalaka.hu/sajtofotok.php

és Marosi Veronika)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr3111934401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.