Anne Bishop: Vörös betűkkel
2016. december 16. írta: Vitkolczi Ildikó

Anne Bishop: Vörös betűkkel

Avagy mit olvasott már megint az író, ami teljesen levette a lábáról...

covers_398915.jpg

 

Valahogy úgy vagyok már egy ideje a mostanában divatos vámpíros-vérfarkasos könyvekkel, vega vámpírokkal és kisgatyában rohangászó vérfarkasokkal, mint a koffeinmentes kávéval, vagy a porlevessel. A csomagolás - olykor - gyönyörű, néha jó a reklám, aztán a belső tartalom...na, az nem annyira... így, ha nagyon muszáj, megelégszem vele, de alapvetően egy porcikám se kívánja a művit a valódi helyett.. És egy ideje már mindezek csomagolását is gyanúsnak találom, a könyvek esetében is, pláne, ha hatalmas betűkkel föl van vésve a borítóra, mekkora bestseller már külföldön a könyv, és biztosan nekem is életre szóló élményt jelent majd az elolvasása.

Aha.

Épp a bestseller és a vámpír szó miatt tettem vissza a könyvtárban a polcra első körben Anne Bishop könyvét is, miután elolvastam a fülszövegét.

Mert ha már vámpír, akkor én maradok pl. Stephen Kingnél, akinek a vámpíros könyve (A borzalmak városa) szerzett néhány álmatlan éjszakát nekem... de legalább izgalmas és jó volt, fröccsent a vér, ahol kellett, és garantáltan egyetlen vérszívó se ragyogott a napfényben... inkább vicsorogva porrá omlott, hátrahagyva némi koszt, meg pár elhullajtott fogat mutatóba.

Szóval gyanakodva fogadtam egy újabb vámpíros sztorit, ráadásul ebben a fülszövegben szó esett még fura jósnőről, alakváltókról, Másokról, és a könyvbe belelapozva láthattam, hogy ebben bizony nyüzsögnek a vámpírok és a Farkasok is bőviben.

(De a borító... az megfogott, így másodszorra hazajött velem a könyv... és nem bántam meg!)

Később aztán, már itthon, egy bögre forró tea mellett az is kiderült, hogy vannak még a történetben fura, kockacukor-rajongó pónik, Elementálok és egyéb különös lények is ... és hogy zseniálisan az egész. Beszippantott a történet, így kb. két éjszaka alatt végeztem is vele, és most muszáj leszek a csekélyke angol tudásommal nekilátni az angol nyelvű folytatások olvasásának - mivel azok még nem jelentek meg magyarul. (Pedig van, több is!)

 Ami rögtön megnyerte a tetszésemet - a karakterek mellett - az a jól kidolgozott világ volt. Engem nem zavar különösebben, ha egy fantasy regényben nem olvashatom el a teljes keletkezéstörténetet a helyi ősrobbanástól napjainkig, de azt szeretem, ha van a világnak mitológiája, és logikusan - de röviden - végig van vezetve a történelem és a karakterek fejlődése.

Itt elég gyorsan elegendő információt kaptam a Másokról, akik a világot uralják, és az emberekről, akik elejtendő prédául szolgálnak a Mások különféle fajai (Farkasok, Medvék, Hollók, Baglyok, vámpírok, Elementálok és azonosíthatatlan lények) számára. Anne Bishop világában nincs egyenlőség a Mások és az emberek között, csak szigorú közöny, valamint alá- és fölérendeltség... épp ezért volt érdekes a számomra, hogyan működik katalizátorként a történetben Meggie, a szökött vérpróféta, aki egy (hó)viharos éjszakán jelenik meg az Udvarban, ahol a Mások élnek, és ahol épp hogy csak eltűrik pár emberi dolgozó jelenlétét.

Simon Wolfgard, a Farkas épp Összekötőt keres, aki biztosítaná a küldemények átvételét és továbbítását az emberek és a Mások között - mivel az előző Összekötőt kirúgták, az azt megelőzőt pedig... elfogyasztották a Farkasok -, amikor Meggie Corbyn, a fura ember, akinek nincs prédaszaga, szinte csonttá fagyva belép a könyvesboltja ajtaján... és ezzel lassan a feje tetejére állítja nemcsak a Mások régóta ugyanúgy működő világát... hanem a gondolkodásukat, sőt, lassan az emberekhez való hozzáállásukat is.

Meggie vérpróféta, akinek egyszerre okoz fájdalmat és eufóriát, ha megvágja magát, és jóslatot mondhat - és akit rabszolgaként tartottak fogva, hogy jó pénzért megvágják, és felhasználják a jóslatait. Ezt az életet elégelte meg a lány, és innen szökött el úgy, hogy egy jóslatból már világosan látta, hol és hogyan fog meghalni.

Úgy érzem, az egész sztori nem működött volna, ha Meggie nem olyan, amilyen. Ártatlan, a világról csak nagyon keveset tudó lény, aki olyan kedvességgel és kíváncsisággal fordul az Udvar minden lakója felé, aminek - egy idő után - lehetetlen ellenállni.

Így aztán, amikor egy körözési plakátból kiderül, hogy Meggie szökevény, és problémát jelenthet az Udvarban a jelenléte, a Másoknak - a Farkasoknak, az egyetlen Medvének, a vámpíroknak, a Hollóknak, Baglyoknak, Prérifarkasoknak, az Elementáloknak és egyéb különös lényeknek - el kell dönteniük, mi szolgálja jobban az érdeküket: ha kiszolgáltatják Meggie-t az üldözőinek, vagy ha - ellenkezve minden addigi szokásukkal - egy ember védelmére kelnek.

De azért, mert Meggie az, aki, alapvetően nem is olyan nehéz ez a döntés, ám ez aztán alapjaiban változtatja meg az Udvarban lakók életét.

Nem mesélek többet, mert ezt a könyvet olvasni kell, ki kell élvezni a párbeszédeket, és azt, ahogyan Meggie megpróbál alkalmazkodni a Mások minden típusához, akár úgy, hogy kockacukrot osztogat a fura póniknak, akár úgy, hogy kutyafekhelyet vásárol a Farkasoknak... És aztán persze a Mások is - akik eddig kizárólag prédának tartották az embereket - megpróbálnak alkalmazkodni Meggie-hez.

 A könyvet Bozai Ágota fordította, és a Twister Media Kft. adta ki, én köszönöm nekik, mert általuk egy nagyon jó történetet ismerhettem meg.

És persze várom a folytatásokat!

(Kép: 

https://moly.hu/konyvek/anne-bishop-voros-betukkel)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr4212043599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.