Vitkolczi Ildikó: Volt egy malmunk a Szinván 2.
2017. március 06. írta: Vitkolczi Ildikó

Vitkolczi Ildikó: Volt egy malmunk a Szinván 2.

3

Apánk ordítására riadtam.

    Fogd a gyerekeket, kiáltozta, s csak azt éreztem, valaki lerántja rólam a takarót, és a karomnál fogva húz és ráz egyszerre.

    Fogd a kisebbeket, hallod, Gábor, kiáltotta anyánk az arcomba, s még belém is csípett, hogy felébredjek végre.

    Akkor már sírtam, mert fájt a karom, és mert sose hallottam még apánkat így kiabálni. És anyánk sose bántott, ha nem adtam rá okot.

    Hátulról Vica kapaszkodott a nyakamba, majd Ferkó markolta meg a jobbomat.

    Gyerünk, szomszéd, hallatszott kintről Soltész bácsi kiabálása.

    Menjetek már, Terka, ordított apám, és anyánk vonszolt minket magával a sötétben.

    Már jön a víz, hallottam Soltész bácsi hangját a közelből, és valami morajlást is a távolban, mire anyánk félhangosan hadarni kezdte a Miatyánkot.

    Arra most ne pazarold az időt, förmedt rá apánk, csak menjetek már.

    De hová, sírt föl anyánk. És nélküled…

    Fel az Avasra, parancsolta apánk, s ennek már volt értelme, így anyánk újból húzni kezdett maga után, én meg botorkáltam a sötétben, nyakamban a húgommal, s a baba csutakhaja bökte a nyakamat, Vica meg úgy szorított, hogy alig kaptam levegőt. Mögöttem Ferkó botladozott, szorongatta a kezemet erősen, és már bőgött is, amit később majd úgyis letagad, tudtam.

    Hirtelen kicsúsztak az ujjai a kezemből, és én megálltam, hogy utána kapjak, hiszen nem engedhettem el, de már kint is voltunk a házból, és Soltész bácsi kiabált, hogy majd ő viszi a kisebbet, csak fussunk már.

    És a jószágok? Meg a malom, ordította apánk, aki nagyapának megfogadta, hogy sose hagyja ebek harmincadjára jutni az ő két keze munkáját.

    Maradjon, szomszéd, és ülhet a malma hátán, ahogy azt viszi a víz, ordított vissza Soltész bácsi, de alig hallottam, s csak akkor vettem észre, hogy a környéken mind, ami kutya van, úgy vonyít, mintha vesztét érezné.

    Néhány helyen lámpás jelent meg az ablakokban, és valahol a Szinván is pislákolt valami kis fény.

    Csónak, bömbölte Soltész bácsi, aki lihegve szaporázta mellettünk, egyre ferkót cipelve, aki szintén kiabált, hogy eressze már el az öreg, mert ő velünk akar lenni. Belé fog veszni a vízbe, aki benne ül, az eszetlenje.

    Anyánk végre lekapta Vicát a nyakamból.

    Tán a gáton még átjutunk, kiabálta Soltész bácsi, s akkor apánk ragadta meg a kezemet, amit korábban Ferkó szorongatott, és úgy futottunk, összekapaszkodva négyen, előttünk meg Soltész bácsi az öcsémmel.

    Mire elértük a gátat, hatalmas tömeg gyűlt körénk.

    Hogy mennyien lehettek, nem látszott a sötétben, csak azt éreztem, hogy nagyokat löknek rajtam, és néhányan próbálták volna elszakítani apámat tőlem, hogy összekapaszkodva ne gátoljuk az útjukat menekülőben, de apánk olyan erősen markolta a jobbomat, hogy időnként már a fájdalomtól sírtam.

    A távolból morajló hang hallatszott, majd recsegés-ropogás.

    A híd, ordította valaki előttünk, majd mögöttünk szállt a kiáltás: A malom!

    Nem a miénk, Gábor, kiáltott apám is, mert a menekülők sírása elnyomott szinte minden emberi szót. Előttünk egy asszony elbukott bő szoknyájában, hallottuk a jajdulását. Apám egy pillanatra megtorpant, rántott egyet az asszony karján, s az ismét jajdult, de már állt, és futott mellettünk, míg engem értetlen anyánk rángatott a másik oldalon, hogy miért nem megyünk már.

    Aztán már út csikordult a lábunk alatt, s a meztelen talpamba belemartak a rohanó lábak kifordította kövek. Mögöttem egy kecske mekegett, majd gyerekhang sírt, egy férfi kiabált, és a morajlás erősödött. Azután valami megint a vízbe omlott, hallottuk a felcsapó víz hangját.

    Mindjárt itt van, lihegte apám, fel, a hegyre.

    Valaki lökött egyet rajtam, hogy térdre estem, de apám most engem rántott fel a csúszós útról. Tartalak, Gábor, kiáltotta.

    Itt a gát, hallottam valahol előrébb Soltész bácsi hangját, és talán Ferkó is kiáltott valamit, de nem értettem a hangzavarban.

    Hirtelen Vica visítása hallatszott előttünk.

    A babám! Tecaa!

    Anyánk csitította, de Vica csak sírt egyre, és anyám rángó karján éreztem, hogy a húgommal küszködik, aki ki akart szabadulni a szorításából.

    Felrohantunk apámmal a gátra, ő mögöttem lépegetett, markolta a vállamat erősen, s én elengedtem anyánk karját. Tudtam, hogy előttünk mennek, mert hallottam, hogy Vicával kiabál, aki egyre csak a babája után sírt.

    Botladoztunk a vaksötétben, ügyelve, hogy a deszkák réseiben el ne botoljunk, mögöttünk ordítottak, hogy igyekezzünk már, a kecske is mekegett, majd váratlanul, hirtelen elhallgatott.

    Ahogy oldalra néztem, kissé kibújva apám szorításából, megláttam a koromfekete eget, melyen csak elvétve fénylettek a sápadt csillagok. De ezt az eget én nem odafönt láttam, hanem ott, ahol nemrég még Ferkóval és Vicával játszottam…

    Előttünk valami csobbant, aztán még egyszer, valami nagyobb, súlyosabb dolog, valaki sikoltott, s aki előttünk szaporázta lépteit, egyszerre mind elhallgatott.

    S akkor anyám is kiáltott, vad, állati ordítással.

    Ferkó!

    Apám keze majdnem szétroppantotta a vállamat, majd lökött rajtam egy nagyot, és már át is jutottunk a túlpartra, s ott állt anyánk, még egyre sikoltozva, és valahová a gát elébe meredve, Vica meg csöndesen sírt a vállán. Apánk ránézett, majd indult vissza a partra, magunkra hagyva hármunkat.

    Gábor, kiáltotta anyánk, és nyúlt volna utána, de apánk lerázta magáról a kezét.

    Vidd föl őket a hegyre, mondta, majd eltűnt a sötétben.

    A tömeg szétvált köröttünk, ahogy mentek föl az emberek egyre, föl a hegyre, a sorsunkra hagyva minket, de anyánk csak bámulta a sötét víztükröt, míg meg nem rántottam a karját.

    Anya, a víz, mondtam, nagyokat nyelve, mert tudtam, míg apánk vissza nem tér, nekem, a kilencévesnek kell vigyázni rájuk, és addig nem sírhatok. De visszajön majd apánk, és hozza Ferkót…

    Akkor anyánk ismét megfogta a kezemet, és lassan, meggörnyedve elindult velünk fölfelé, követve a jajgató embereket, akik csak reménykedhettek abban, hogy az árhullám, ami elöntötte Miskolcot, nem ér fel a hegy legmagasába…

4

Aztán elért minket az áradat.

    Akkor már fenn voltunk, magasan, a templom közelében, mégis mindenki sikoltott, s a másikba kapaszkodott, reszketve és reménykedve, hogy idáig már nem ér fel a víz.

    Sötét volt az ég alja, hiszen éjszaka volt még, s a viharfelhők is elfeketítették az eget, így először csak azt láttuk, amint a fények sorra kihunynak az ablakokban, amikor a házakat elsodorta az ár.

    A zaj volt az, ami mindenkit halálra rémített, a rohanó víz hangja, a morajlás, ami annyira különbözött a házaink előtt futó patak csobogásától… s a leomló épületek robaja, a loccsanások, amint a kövek, deszkák és cserepek - s velük a házakban rekedt emberek - a vízbe hullottak. Hallottuk a kiáltozást, a sikolyokat, a tehenek bőgését, lovak rémült nyerítését, és a kutyákat – majd azt is, ahogyan sorra mind elhallgattak.

    Azután következtek a tompa dobbanások, amikor a leomlott épületdarabok nekiütköztek a gátnak, a hidak megmaradt részeinek, s nyögve és csikorogva maguk is torlasszá álltak össze – hogy azután ezeknek újabb házroncsok ütközzenek neki, s azok is elakadjanak, amitől a víz csak még magasabbra emelkedett, és még nagyobb földdarabokat nyelt magába.

    Végül a hegy lábához szorult emberek kezdtek el sikoltozni, és kiáltoztak egyre, majd a kiáltások épp olyan hirtelen haltak el, mint ahogyan elkezdődtek.

    Anya apánk és Ferkó után kiáltozott, Vica a fülére szorította a tenyerét, én meg csak ültem mellette, s egy idő után lehunytam a szememet, hogy még azt a keveset se kelljen látnom, ami a sötétben még látható volt.

 

 

(A képen a miskolci Avas látható, az árvíz után.)

(Kép: http://miskolcadhatott.blog.hu/2016/07/22/azert_a_viz_az_ur_a_borzalmak_ejszakaja_miskolcon#)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr8812317697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.