Ede bácsi 40.
2017. június 26. írta: Vitkolczi Ildikó

Ede bácsi 40.

A második fészekaljban négy fióka volt, mesélte Ede bácsi borongósan a kocsmában, a fröccs mellett könyökölve, amit a pultos Erzsike tett le elé.

  És mennyire örültek, amikor a rigó asszonyság nekiállt renoválni a régi fészket, mint a friss családosok a lakást a beköltözés előtt!

  És hát… hasznos is volt a rigómama megjelenése, mert otthon… még elég hűvös volt a helyzet, a kinti kánikula ellenére is.

  Megint csak egyedül takarít az asszony, közölte Olgi néni hűvösen, az ablaknál állva és kifelé figyelve, és csak úgy foghegyről odavetve, pedig Ede bácsi már legalább háromszor bocsánatot kért tőle, sőt, még a kedvenc bonbonjáért is bemerészkedett abba a puccos boltba, ahová már évek óta nem tette be a lábát, annyira utálta a tulajt.

  És bár az asszony azt felelte, nem haragszik, mégis olyan arccal tálalta az ura elé a vasárnapi levest, hogy Ede bácsi attól tartott, három kanál után le fog fordulni a székről, és olyan pózba fog merevedni a szőnyegen, amilyenbe a csótányok szoktak, miután összefutottak Mr. Chemotoxszal egy sötét sikátorban…

  Hát igen, a méreg az asszonyok fegyvere, helyeselt Béla szaktárs, Ede bácsi mellett könyökölve. Meg a húsklopfoló, a sikáló és a palacsintasütő… ezeket ő a háztartásban csak fegyverviselési engedéllyel hagyná használatba venni, mert szakértő asszonyszemély kezében veszélyesebb fegyverré válhatnak, mint egy pisztoly.

  Egyszer látott egy filmet, tutira amerikai volt, amiben az asszony a lefagyasztott báránycombbal vágta hókon az urát, mikor kiderült a megcsalatás… mesélte lelkesen a pult túloldalán kornyadozó, cseppet már elázott úriember, de Ede bácsi pillantása láttán inkább gyorsan elhallgatott.

  De a rigók, folytatta az öregember, ahogy az asszony meg ő figyelhették, hogy a rigómama újra ott tollászkodik a fészkében, ahogy kényesen húzkodja a kiálló fűszálakat, amik a hátsóját szúrják – mintha nem ő építette volna az egész miskulanciát -, és végül az ifjú apa ismételt feltűnése valahogy enyhítette az otthoni hűvös hangulatot.

  Mert hát lehetett megint várakozni, lesni a fészket, amikor a rigó elröppent táplálékot keresni, nézni a konyhaablak előtt lógó csipkefüggöny takarásából, hogy mikor válnak már láthatóvá a fészekből kiemelkedő sárgás csőrök, a rózsaszín, kerek fejek a vékony nyakon, ahogy tátognak és imbolyognak közben, a reggelire, vagy épp az ebédre várakozva.

  Aztán lehetett elképedve és kissé rémülten nézni, mikor az – Olgi néni szerint – idióta apa akkora vörös bogyókkal tért vissza a kiküldetésből, amik szinte nagyobbak voltak a csemeték fejénél. És lehetett rémüldözni, hogy megfullad-e a fióka, ha azt a bogyót letuszkolja a torkán az etetésben járatlan atya.

  De a jelek szerint mégsem volt az atya se járatlan, se idióta, mert a fiókák úgy nyelték a hatalmas bogyókat, mint kacsa a nokedlit, és aztán úgy tátogatták a csőrüket a repetáért, ahogy emberi rokonaik szokták tenni a menzán, ha grízes tészta az ebéd.

  (Legalábbis Ede bácsi így emlékezett a saját menzai élményeire, mert arról fogalma sem volt, manapság mi lehet a slágerfogás a menzán.)

  És aztán lehetett halkan, a szájukra tapasztott kézzel vihogni, mikor a fiókák tollasodni kezdtek, és először a fejük tetején látszott némi szürkés pihe, amitől némelyik úgy nézett ki, mint egy punk, a másik meg úgy, mintha ő örökölte volna Brezsnyev elvtárs szemöldökét…

  Aztán szombaton unokás program volt, a kicsik reggel jöttek a szülőkkel, és este mentek is vissza, de közben volt városnézés, mozi és gyorsétterem - amivel Olgi néni szerint lassan kiirtják a teljes lakosságot, olyan pusztító a menüjük, hiába tolják tele ízfokozóval. Ede bácsira is úgy nézett, mikor az a kritika ellenére két sajtburgert is elfogyasztott – ha egyszer megéhezett a moziban! -, mintha otthon mégis csak be akarná vetni majd ellene a húsklopfolót, vagy egyéb háztartási fegyvert.

  Hogy miközben ők moziztak, kint kisebb világvége zajlott le, széllel, esővel és öklömnyi jégdarabokkal fűszerezve, azt csak akkor látták meg, amikor kiléptek a plázából.

  Mivel jó, hűvös idő lett, kettesben hazasétáltak – ha már a gyerekek mentek is vissza Pestre -, és Olgi néni még egy kis oldalasra is ígéretet tett, miután Ede bácsi közölte, hogy a gyorséttermi kaja a nyomába sem érhet az asszony főztjének.

  Ede bácsi vágta a hagymát, Olgi néni a húst, és amikor az asszony felszisszent, az öregember attól félt, talán az ujját is lemetélte a frissen élezett késsel, de Olgi néni kifelé bámult, majd rémülten fordult az urához, és kimutatott a hatalmas késsel.

  Kellett pár pillanat, míg az öregember rájött, mitől kezdett az asszony sziszegni, de akkor visszavette a cipőjét, míg az asszony a kulcscsomóját keresgélte.

  A fészekre a letört ágak alatt bukkantak, a fa tövében, tele több, gombóc nagyságú jégdarabbal.

  Úgy kotorták ki a koszszínű lövedékek alól a fiókákat, puszta kézzel, de nem élt már egyik sem, még a vicces pihék is tépetten tapadtak a fejükre.

  Nem jött vissza az anya sem, hiába figyelték napokig, őt is, az urát is, meg időnként az aprócska földhalmot is a fa gyökereinél, hogy ki ne ássa a testeket valami kóbor macska, vagy kutya.

  Négyen voltak, mondta borúsan Ede bácsi, aztán kiitta a fröccsét, és távozott.

 

 

(Kép: https://hu.pinterest.com/pin/409194316123461962/)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr3412621179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.