Az én mestereim
2017. július 04. írta: Vitkolczi Ildikó

Az én mestereim

A Szabó Lőrinc díj kapcsán - is - többször föltették nekem a kérdést, mi indított el az írói pályámon… de azt szinte sosem kérdezik meg tőlem, kik indítottak el, milyen írók hatottak rám gyerekkorom óta. És bár rengetegféle könyvet elolvasok – bár kevés akad, ami igazán megfog -, azon mégis elgondolkodtam, kik lennének azok az írók, akik talán némileg „tehetnek” arról, hogy író vált belőlem.

  Az első gyerekkori élményeim közé tartozik a találkozás Szabó Magdával – akkor is, ha akkor még fogalmam sem volt, ki ő, vagy arról, hogy később egy nagyon is inspiráló alkotót ismerek majd meg benne.

  Még apró koromban akadt a kezembe az írónő verses meséje, a Bárány Boldizsár. Az akkori kiadás ráadásul Szántó Piroska csodálatos rajzaival jelent meg, és én nagyon szerettem, főképp, mert olyan kevés, igazán jó verses mesét olvastam addig – és sajnos azóta is -, ennek pedig, a történet mellett, a ritmusa is magával ragadó volt.

  Nem tudom, kinek maradt meg úgy a refrén az emlékezetében, nekem nagyon, és évekkel később, amikor ismét a kezembe akadt a vers, bár magára a történetre már kevésbé emlékeztem, ezek a szavak ismerősként köszöntek rám:

 

„…piros cipő, zöld kalap,

vállán uzsonnáskosár...

Tudod, hogy ki. Ugye, tudod?

Bárány Boldizsár.”

 

  Lázár Ervin három könyvét már az első olvasásukkor nagyon megszerettem. A Berzsián és Dideki, A Négyszögletű Kerek Erdő és a Szegény Dzsoni és Árnika minden karaktere, a szójátékok, a kifacsart nevek, a történetek és az ötletek a mai napig hatnak rám nemcsak olvasóként, de a gyerekkönyveim világára is. Mikkamakka, Dömdödöm vagy Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon nálunk gyorsan a családi mitológia részévé vált, már a legifjabb, hamarosan hatéves unokahúgom is ismeri, és nagyon szereti őket. (És közösen utáljuk a pomogácsokat, tenném még hozzá.)

  Talán tizenöt éves lehettem, amikor a megyei könyvtárban rátaláltam a világ egyik legcsodálatosabb könyvére… akkor így éreztem, és ez azóta sem múlt el. Először a három kötet külseje fogott meg, a sötétkék alapon egy-egy csodálatos természeti fotóval ellátott borító, csak aztán olvastam el a hátlapon található ajánlást, amit Göncz Árpád írt. És miután kiolvastam az új nyelveket, új társadalmakat és világot, valamint új mitológiát létrehozó Tolkien regényfolyamát, A Gyűrűk Urát, és felfedeztem,  hogy felnőtteknek is lehet kitalált világokról írni, nem csak a gyerekeknek, és hogy az ilyen történeteknek van létjogosultsága az irodalomban, Tolkien műve is az írói világom alapkövévé vált.

  Nagyjából ebben az időben ismertem meg egy szintén nagyon meghatározó szerzőt, és az ő két történetét. Michael Ende két regénye, A Végtelen Történet és a Momo annyi bölcsességről, emberszeretetről és olyan végtelen fantáziáról árulkodik, hogy szerintem minden szülőnek és gyereknek el kéne olvasnia őket. Ráadásul a Momo riasztóan aktuális most is a fogyasztói társadalomról festett képével, ahol a szürke urak ellopják a felnőttektől az időt, akik így egyre többet dolgoznak, és egyre kevesebb időt szánnak a gyerekeikre… csak még most, 2017-ben sem jött el a könyvbéli Hora mester és a Momo nevű kislány, akik segíthetnének megállítani ezt a folyamatot….

  Neil Gaiman Amerikai istenek c. könyve olyan hatalmas vállalkozás, akkora mitológiai tudást ölel fel és sző bele a cselekménybe, hogy egyszerűen képtelenség letenni. A főhőse Árnyék, egy frissen szabadult elítélt, aki belekeveredik a régi és a modern istenek háborújába. Amerikában játszódik a történet, ahová a bevándorlók behurcolták a hitvilágukat, hogy aztán, az egyes népcsoportok eltűnésével maguk az istenek is elhalványuljanak, és a helyüket olyan modern istenségek, mint pl. a Média, a Város vagy a Világ vegyék át. De mi van, ha a régi istenek nem akarják átadni a helyüket az újaknak? Nem hétköznapi történet, ülni kell fölötte és gondolkodni. És emészteni.

  És még mindig Szabó Magda… meg az ő Freskója. Annuska történetével a főiskolán találkoztam először, és bár már az írónő ifjúsági regényeiben is nagyon megfogott az az egyes szám harmadik személyű, mégis nagyon személyes narráció, ami Szabó Magda nagy erőssége, a Freskóban - ahol minden fejezetet más szereplő mesél el, természetesen a saját szemszögéből, hogy a végén az események egyetlen, hatalmas kirakós darabjaiként álljanak össze - végképp a rajongójává tett. Sőt, az írói stílusomra is rányomta a bélyegét… amit egyáltalán nem bánok.

  Lehetne még sorolni a drámáit, vagy például A pillanat c. regényét, amiben meg tudta valósítani – egyebek közt – azt a bravúrt, hogy az időmértékes verselésnek megfelelő ritmusban írta meg a prózai szöveget, és bár maga a történet és a mondanivaló nagyon kemény, a szöveg hullámzása mégis a hátára veszi az embert, és csak úgy sodorja, az első oldaltól az utolsóig. De Szabó Magdához több oldal is kevés lenne, hogy elsorolja az ember, miért szereti.

  Ottfried Preußler Krabat című regényével a főiskolán találkoztam, ahol a legkiválóbb tanárom külön szemináriumot szervezett nekünk, a német ifjúsági és gyerekirodalom megismeréséhez. Az elgondolása szerint gyerekkönyvek segítségével sokkal könnyebben meg lehet tanítani a nyelvet a gyerekeknek, mint a száraz tankönyvi szöveggel… és ezzel a mai napig egyetértek. Rengeteg könyvet adott nekünk kölcsön a saját gyűjteményéből, és így került hozzám a Krabat c. könyv, természetesen eredeti nyelven. Nem mondom, hogy nem birkóztam vele, mert kissé régies volt a nyelvezete… mégis, az első pár oldalon beszippantott a történet az árva fiúról, aki álmában kap üzeneteket, hogy keljen útra és keressen meg egy régi malmot, ahol már várnak rá. Krabat meg is keresi a malmot, ahol egy sötét mágiával foglalkozó Mester csapdájába kerül. És bár maga a varázslat tetszik neki, a barátai elvesztése és a fenyegető halál közelsége arra ösztönzi, hogy megszabaduljon a Mestertől. Erre azonban csak egy mód van: ha van bárki, aki annyira szereti Krabatot, hogy elmenjen érte a malomba, és vállalja a próbatételt érte, ami mindkettejük halálával végződhet… Sokszor szívfájdító, de gyönyörű történet, olyan „szép” németséggel megírva, ami miatt megéri eredetiben olvasni a könyvet.

  És a sort még folytathatnám. Erich Kästner könyvei, Dosztojevszkijtől A félkegyelmű, Lian Hearn Fülemülepadlója, Kathryn Stockett-től A Segítség, Alice Walker Kedves Jósisten!-e, vagy Harper Lee-től a Ne bántsátok a feketerigót… mind hatottak rám, és még lehetne sorolni a szerzőket és a könyveiket, de ezekről talán majd legközelebb…

 

 

(Kép: https://gruseltour-leipzig.de/gruselfakten/krabat-eine-geschichte-ueber-schwarze-magie-aus-sachsen/)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr2312640339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.