Ede bácsi 43.
2017. augusztus 07. írta: Vitkolczi Ildikó

Ede bácsi 43.

Baracklekvár

Mehetnének megint a strandra, javasolta a hőségtől fújtatva Ede bácsi, mire Olgi néni közölte vele, hogy nem ér rá, mivel lekvárt kell főznie a barackból, amit tegnap vettek a piacon.

  Ugyan már, felelte Ede bácsi, mi az a félóra, ami alatt elkészül a lekvár… utána még vígan mehetnek a strandra.

  Félóra, kérdezte Olgi néni, és épphogy nem visított.

  Aztán meg közölte az urával, ha félóra alatt Ede bácsi megfőzi a lekvárt, akkor ő elmegy vele a strandra… sőt, még a sörét is ő fizeti kint.

   Ja, és addig is, míg Ede bácsi elkészül, ő majd ül és figyel, hogy megtanulhassa, hogyan kell elkészíteni a lekvárt félóra alatt.

  - Mivel kezdjük? – kérdezte erre Ede bácsi nagy mellénnyel, hogy majd most végre taníthat valamit az asszonynak arról, hogyan kell praktikusan vezetni a háztartást.

  - Mosd meg a barackot, aztán ott a forró víz, amit már reggel föltettem, és forrázd le vele – felelte Olgi néni, aztán leült a konyhaszékre, sőt, még a lábát is föltette a hátsó székre, hogy kényelmesebben figyelhesse a félórás lekvárfőzést. – Úgy könnyebben lejön a haja.

  Ede bácsi tehát forrázott, aztán, míg picit hűlt a barack, ő pihent, és ivott pár korty sört, mert a konyhában meleg volt, és a dolgozónak jár a lehűlés.

  Aztán nekiállt lehúzni a barack haját.

  - Aú! – hördült fel szinte azonnal, és a szájába kapta a megégetett ujját. – Ez forró!

  - Ez bizony az – helyeselt Olgi néni kissé kárörvendően.

  - De akkor hogy húzod le a haját úgy, hogy ne égesse meg a kezedet? – kérdezte kissé irigykedve Ede bácsi.

  - Megégeti az – felelte Olgi néni, mire az ura sóhajtozott egy sort, majd, hogy ne maradjon szégyenben, hogy ő kevésbé tűrné a fájdalmat, mint a neje, némán húzkodott tovább, csak néha sziszegett egy keveset.

  - Állj – szólt rá Olgi néni egy idő után, a jéghideg ásványvizet kortyolgatva. – Vágd ki belőle a hibás részeket.

  - Mi a rossebnek? – hördült föl erre Ede bácsi, akinek már sajgott a háta, a válla, a dereka, sőt, még a talpa is… mivel egy ideje már állva pucolta a barackot.

  - Mert ha benne marad a hibás rész, tönkremehet a lekvár, és önthetjük ki az egészet – magyarázta Olgi néni, mire Ede bácsi arra gondolt, rosseb abba is, aki a házi befőzést kitalálta, de nem szólt, csak sóhajtott, és vágott.

  Húzott és vágott.

  Húzott és vágott.

  Sóhajtozott.

  Húzott és vágott.

  Kért egy korty sört, és mivel a keze csuklóig ragacsos volt, Olgi néni segítőkészen megitatta.

  Aztán húzott és vágott… és akkor végre elkészült!

  Akkor az asszony vezényletével az egész miskulanciát belezúdította a lekvárfőző lábasba, kezet mosott, és a sajgó derekát tapogatva ment volna végre sörözni és tévézni a jó hűvös szobába.

  - Állj – mondta Olgi néni újból, miközben a cukrot zúdította a lábasba.

  - Mi az már megint? – kérdezte gyanakodva az ura.

  - Most kevergesd.

  - Mi a rossebnek?! – hördült fel Ede bácsi elkínzottan.

  - Mert ha nem kevergeted, odakozmál az alja. És a kozmás lekvárt nem szívesen eszi az ember. Ja, és mert köp is – tette még hozzá kissé kárörvendően Olgi néni, mikor a nem kevergetett forró lekvárból egy csepp kilőtt, és épp Ede bácsi orrán landolt. – Ja, és mostál ki üvegeket? Ki kell mosni és szárítani őket, mert a koszos üvegben is tönkremehet a lekvár.

  - Hogy mostam volna, mikor éppen kavarok?! – hördült fel az ura, akár egy sebzett oroszlán. – És nincs több kezem!

  - Milyen szerencse, hogy maradt pár tiszta üveg a legutóbbi befőzésből, amiket én előre kimostam – mondta erre Olgi néni epésen, és előkereste a befőttesüvegeket.

  És cseppet több időbe tellett, mint félóra, de elkészült a baracklekvár. Még forrón üvegekbe töltötték, lecelofánozták… aztán a maradék lekvárt kinyalogatták a lábasból… ahogy a legjobban esik.

  - Kész vagyunk – mondta Olgi néni, miután kisúrolta a lábast… akkor is, ha azon már nem maradt túl sok súrolni való.

  - Jó, jó – mondta Ede bácsi, csak hogy az övé legyen az utolsó szó -, de minek ennyi macera, mikor a palacsintába és a süteménybe elfér a bolti lekvár is…

  Olgi néni nem felelt, de másnap palacsintát sütött, megkente baracklekvárral, aztán ebéd után feltálalta az urának.

  Ede bácsi jóízűen beleharapott, rágott… aztán majdnem kiköpte az egészet.

  - Mi a nyavalya ez? – kérdezte felháborodva. – Olyan íze van, mint a cukrozott műanyagnak! Ez biztosan a tavalyi főzés, amiben ő nem segédkezett, mert az idei, általa főzött lekvárnak egyszerűen nem lehet ilyen íze!

  - Ez a bolti – közölte Olgi néni, mire Ede bácsi lenyelte a borzalmas falatot, aztán, kis hallgatás után megkérdezte, mit és mikor kell a legközelebb befőzni.

   Közösen.

 

(Kép: http://www.mosolybisztro.hu/lekvar/)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr9612725436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.