Ede bácsi 61.
2018. április 23. írta: Vitkolczi Ildikó

Ede bácsi 61.

Vadaspark...

Vadaspark

 

Állatkertben voltak, mesélte hajnalban Olgi néni nyúzottan.

  Vajon az unokák élvezték-e, tudakolta Marika néni, mire Olgi néni csak hörrent egyet, aztán azt felelt, de még hogy!

  Mondjuk a kislány többé nem megy szamarak közelébe, a kisfiú kissé berekedt, a vénembernek meg új dzsekit kell venni valószínűleg… de mindezektől eltekintve jól vannak. Legalábbis a másik három.

  Ő már kevésbé.

  Pedig a látogatás igazán jól kezdődött, hiszen Béla szaktárs kivitte négyüket kocsival a város szélén található erdő közepén lévő vadasparkba.

  És hát láttak szurikátát, gyűrűsfarkú makit – mire mindkét gyerek valami zsülienkirályról kezdett hablatyolni, meg arról, hogy hogy akarnak ők riszálni úgyis, úgyis, amiből ők ketten, felnőttek egy büdös mukkot sem értettek, de legalább a gyerekek elfoglalták magukat, és nem nyígtak újabb és újabb cukros üdítőért, fagylaltért, meg mindenféle mütyürökért, amiket a bejárat melletti kirakodósnál lehetett kapni.

  És, jó, állateledelt vettek, hogy támogassák az állatkertet, meg hát az nem rossz mulatság, ha az ember kezéből kieszik a szelíd kecskék az állatkerti csemegét.

  Csakhogy.

  Zsoltika hamar elunta a kecskéket, akik csak úgy simán kiették az ember tenyeréből az ételt - és egyetlen ujjat sem haraptak le közben –, és Zsoltika nagyon fújozott a tenyerében maradt kecskenyál miatt is, így Olgi nénivel inkább odébb mentek, kézmosási lehetőséget keresni.

  A vénember vállalkozott rá, hogy a kislánnyal marad, míg az az összes csemegét föleteti a kecskékkel… mert addig úgyse lehetett volna elrángatni onnan Editkét.

  Csakhogy.

  A kislány csakis és kizárólag a kiskecskéknek volt hajlandó csemegét adni, hiába gyűlt a kerítéshez az összes nagyobb kecske is, vágyakozón bámulva és szimatolva, Editke ilyenkor fölemelte a kezét a magasba, ahol a kecskék nem érhették el, és azt kiabálta közben, csak a kicsiknek adok, ti tűnjetek innen!

  Amire a kecskék nyilván a meggyűrűzött fülük botját se mozgatták.

  Végül a vénember csak elrángatta onnan, de alig fordult el, a kislány máris inalt vissza a gidákhoz, mivel még maradt a kezében csemege, és azt feltétlenül oda akarta adni az állatoknak.

  Persze csakis a kisebbeknek.

  Ede bácsi háromszor ment vissza érte, míg végül annyira kifulladt a meredekre mászástól, hogy lerogyott egy fatönkre egy másik ketrec közelében, a csemegés zacskót a dzsekije zsebébe dugta, és kimerülten figyelte a kecskék előtt toporzékoló kislányt.

  Olgi néni próbált rájuk is figyelni, de elég nehéz volt, mivel Zsoltika elunta magát időközben – főképp, mivel hiába toporzékolt a tigris közelében, az csak nem bújt elő az árnyékból, és nem bődült el, az összes fogát kivillantva -, és a régi, jól bevált szórakozási módra váltott: elkezdte elénekelni a feliratokat.

  Hol született, veszélyeztetett, kihalás fenyegeti, szaporulat, a hím és a nőstény, pláne a tojó, na meg a dodó, aki galamb, és nem kacsa (állítólag), és a tigris, meg a maki (riszálomúgyisúgyis), és mikor mennek végre pisilni…

  Olgi néni végül már befogta előbb a fülét, aztán a kisfiú száját, és közben végignézhette, ahogy egy apró, homlokba fésült frizurás, homokszínű póni szépen odabaktat a kerítéshez, aminek a vénember nekitámaszkodott, és a rácsokon át kidugva a fejét, megpróbálta kihúzni Ede bácsi zsebéből a csemegés zacskót.

  Csakhogy nem nagyon boldogult, aminek annyira nem örült, így végül akkorát rántott a zacskón (meg a hozzáfogott zseben), hogy a vénember biztosan hanyatt esett volna, ha nem dőlt volna neki a kerítésnek.

  Így viszont a kabátja zsebe bánta, meg a zacskó, ami persze kiszakadt, így a póni nem jutott csemegéhez, de a kecskék sem, amire viszont az odaszaladó Editke fogott hangos bömbölésbe.

  Végül nagy nehezen elterelték onnan, azzal az ígérettel, hogy a közeli istállóban láthat tehénkét és kismalacot, és valóban így is történt.

  Csakhogy.

  Volt ott két szamár is, amik békésen ették az etetőből a szénát, aztán, mikor ők már az istálló túlsó végénél jártak, az egyik hirtelen olyan hangos iázásba fogott, hogy még Olgi néni is megriadt a váratlan zajtól.

  Hát még a kislány!

  Az úgy megrémült, hogy üvöltve bőgni kezdett, és a vénember lábába kapaszkodott, az meg épphogy orra nem bukott a váratlan akadálytól.

  Csak Zsoltika maradt továbbra is vidám, és valami váratlan okból a riszálás helyett azt kezdte ismételgetni, hogy Ott vagyunk már?

  Pedig onnan már nem is készültek sehová.

  De hát érthetetlenek ezek a mai gyerekek…

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr8013858074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.