Ede bácsi 68.
2018. december 24. írta: Vitkolczi Ildikó

Ede bácsi 68.

Karácsony...

Az idei karácsonyi történetemet az édesanyámnak ajánlom, azt is elmondom, miért.

Már jó ideje töprengtem, milyen karácsonyi Edés történetet írjak, de nem volt semmilyen ötletem – egészen máig. Ma anyával a piacra készültünk – mentem vele cipekedni, intézni a karácsonyi beszerzéseket -, és a buszmegállóban vártunk, amikor odament hozzá egy napszemüveges lány, és hatalmas örömmel köszönt neki, hogy Csókolom!, sőt, meg is puszilta az arcát, aztán nekiállt lelkesen mesélni neki, hogy épp hová készül. Cseppet meglepődtem, mert én ezt a lányt soha életemben nem láttam, így nem igazán értettem ezt a bizalmas viszonyt. Pláne, hogy anyukám úgy beszélgetett vele, ahogyan a saját gyerekeivel szokott.

Mikor a lány elköszönt, persze megkérdeztem, ki ő, mire anya azt felelte, egy volt kolléganőjének a lánya, aki, azóta, hogy az édesanyja meghalt, mindig puszival és lelkesen köszönti őt – holott ez korábban nem volt szokása. Azt is megtudtam, hogy látássérült a lány, nincs senkije, és miután az anyukája meghalt, kijárt hozzá a temetőbe, és ott ült egész nap a sírjánál, miközben az én anyám is a lelkére beszélt, hogy ne tegye ezt, mert így csak tönkreteszi magát.

Most dolgozik végre, és eljár a vakok intézetébe is – mivelhogy látássérült, azért a sötét szemüveg is -, mesélte az anyukám. De továbbra is puszival és örömmel köszönti, ha meglátja őt.

Szóval picit pótanya is lettél, kérdeztem, mert nagyon meghatott az én anyukám, mire ő csak zavartan hümmögött. Aztán végül azt mondta, hát, kicsit igen.

Annyira megfogott az egész helyzet, hogy muszáj voltam megírni.

És az anyámnak ajánlani.

 

Szóval ez az én idei karácsonyi történetem.

(Vigyázat, bőgetős!)

 

...

 

Már megint itt van, morogta Ede bácsi, de Olgi néni már a hangszínből meg tudta állapítani, hogy a vénember egyáltalán nem dühös, inkább aggódik.

Merthogy megint ott volt a lány, a napszemüveges, sapkában, hatalmas kötött sálba burkolózva, és, jó, vastag kabátban, de mégis csak ott ült december 24-én, délelőtt a temetőben, a megszokott sírkövön.

Befagy a … sziszegte Olgi néni is, és most Ede bácsi is tudta, hogy az asszony sem dühös, amiért megzavarják az ő szokásos 24-ei temetőlátogatásukat… mivel a lány épp annak a szűk sornak az elején ült, ahol ők is mindig be szoktak menni a sírok közé.

Előbb Ede bácsi szüleihez – de csak azért oda elsőként, mert ők voltak közelebb a bejárati kapuhoz -, aztán Olgi néniéhez.

És miután kidobták a novemberről megmaradt, elszáradt koszorúkat és lesöpörték a kisseprűvel a sírokra hullott faleveleket, tobozokat és tűleveleket, újra át kellett nyomakodniuk a síron üldögélő lány mellett, sűrű bocsánatkérések közepette, hogy a temető egy távolabbi sarkában megálljanak még egy sír előtt.

És aztán, egymás kezét fogva csak álljanak ott, és újra meg újra elolvassák a kőlapra fektetett kis táblán a feliratot:

Évike, élt öt napot.

És Olgi néni az urához bújjon, a vénember kabátjába temesse az arcát, és könnyezzen, miközben Ede bácsi a vállát simogatja, és olyan bölcsességeket mormol neki, hogy Jól van na, csillagom.

Ami egyébként nem szokása a vénembernek.

De évente párszor elhangzik ez a mondat Ede bácsi szájából, kizárólag itt, a temetőben.

Sőt, egy kissé gyűrött férfizsebkendő is előkerül, és Olgi néni egyedül ilyenkor nem morgolódik, hogy hát hiába vasal ő, mert minek, ha a vénember úgyis csak belegyűri a nadrágja zsebébe a tiszta zsebkendőt…

Aztán kézen fogva hazaindulnak, miközben néha még visszanéznek a sírra – no meg aztán a lányra is -, és Olgi néni hazafelé egész végig azon lamentál, hogy fel fog fázni az a fiatal nő.

Ráadásul tudták a temetőőrtől, hogy a lány már legalább egy éve majdnem minden napját itt tölti, mióta az édesanyját eltemették, ide hordja magával az ebédjét, hol szendvicset, hol valami kis dobozos ételt, műanyag villával, és egy közeli padon megebédel, aztán visszaül az anyja sírkövének a szélére, és meséli neki a napját, vagy hogy mi történt előző nap a világban.

Nincs már senkije, mondta a temetőőr, amitől aztán Ede bácsi egész úton hazafelé a járdaszegélyeket rugdosta, Olgi néni meg úgy csapkodott otthon a lábasokkal, hogy kettőről is lejött a zománc. És Ede bácsi nem kérte ki magának a lármát – ahogyan az asszony se veszekedett amiatt, hogy az ura legjobb fekete cipőjének az orráról lejött a plezúr…

És ez így lett volna talán most is… de Olgi néni, mikor már visszafelé tartottak a temető közepén húzódó kis földúton, valamiért megtorpant a lány mellett, és a kezébe nyomta az egyik, még meggyújtatlan mécsesüket.

Gyújtsa meg a nevükben, mondta, mire a lány összerezzent, aztán rövidlátón pislogott Olgi nénire.

Kívánjon valamit a Jézuskától, mormogta Ede bácsi, és még hozzátette, hogy náluk ez volt a szokás a családban, már az ő gyerekkorukban is, és most az unokák is visznek egy-egy mécsest a temető végében lévő Jézus-szoborhoz, és kívánnak valamit.

Mi azt kívánjuk, hogy a fiunk, a menyünk és az unokáink épségben ideérjenek holnapra, mondta Olgi néni, mire a lány csak pislogott, végül azt suttogta, ő csak nem szeretne egyedül lenni karácsonykor.

Az öregek csak álltak, Olgi néni Ede bácsi kesztyűs kezébe csúsztatta a saját kezét, hallgattak, majd a vénember mogorván megkérdezte, merre lakik a lány.

Nem akarunk ám odaköltözni, tette hozzá sietve Olgi néni, sőt, betörni sem akarunk, hadarta, mire a lány csöndesen nevetett, majd azt felelte, nem is gondolta. Hiszen látta őket már elégszer itt, a temetőben, az unokákkal. És, bevallja, kicsit irigyelte is őket.

Két ilyen vénembert, aki szentestén magányosan karácsonyozik, morogta erre Ede bácsi, és olyan dühös arcot vágott, hogy Olgi néni értetlenül meredt rá. De a vénember nem szólt, csak összevont szemöldökkel nézett, meg a sírkövek alját rugdosta a fekete cipőjével (amiről megint csak lejött egy kis plezúr…).

Ő is egyedül lesz, sóhajtotta a lány, most először, karácsonykor, aztán végül azt is megmondta, merre lakik.

Az csak két utcányira van tőlük, derült fel Olgi néni arca, és Ede bácsi kezét rángatta, de a vénember csak csúnyán nézett, és azt morogta, ugyan, hogy is akarna egy ilyen fiatal, modern lány két ilyen vén varjúval karácsonyozni. És halálra unni magát römizés közben.

Nem tud römizni, felelte a lány… aztán, kis szünet után halkan hozzátette: de szívesen megtanulna.

Akkor ideje lenne, hogy mind hazainduljanak, mert nincs még teljesen kész a fa, melegíteni kell a töltött káposztát, a bejglit be kell hozni az erkélyről, különben kifagy belőle a mák, még porszívózni is kell, és felrakni végre a fára az égőket, és ő ezt egyedül már nem bírja, hadarta Olgi néni olyan hangosan, hogy mindketten, az öregember és a lány is összerezzentek tőle.

Ő szeret porszívózni, mondta bátortalanul a lány, és felkelt a sírról.

No, akkor, irány a busz, ami úgyis csak félóránként jár, hülye ünnepi járatok, harsogta Olgi néni, miközben a zsebében kotorászott az ura gyűrött zsebkendője után.

Aztán elindultak végre, kifelé a temetőből, Olgi néni és Ede bácsi kézen fogva, mellettük a lány, csöndesen és magányosan.

Aztán, ugyanolyan csöndesen és kissé bátortalanul… egy vékony kesztyűs kéz karolt bele Ede bácsiba a másik oldalon…

 

 

 

 

(Kép: https://www.facebook.com/Domeslatkidome/photos/a.948955681810425/1314291201943536/?type=3&hc_ref=ARTjhtrzYU5waWcmU-uvkdPfo7W_aopqUX7o0nBmFkmH3y3OgYcSM6JpW79j3UKe_pU&__xts__[0]=68.ARAywUlIzYdEId0STXy2iWlmnC8ij79aSfL3_n4EUgLdOc3r9r8tiBxVQjM6E_Zcsa2f1bXxxVcGf9s8UZUYVn-Vq6xL9zKzSZ3y_Rs2yBcH49r6dgmpc1JkGMIWMKaR-HGKfWAUORgBV38gBryfqNIXgbY-Ibv4Mo9FjfzavncDt0VU43blkiKxNdEUxh0EiTQImWoU6VbaVNjsUTxm_OTDmGxpm_IEWKmbVhq5RIxgImOndvPIVMdBN0qCTP21LoUp1C-_DktAqECLfUfQdizTwaReGtdxcV5xyytMM8fwYAbAs70MMcLb7sj3pJsZbkqGmtNheH5m2kkBiV_bOLGYFFR08nbTOWafx343iRpj14FlLPcklEPbiis46vGDbc2UjAaK42xwAysM4Q-Xz0TpiLuANTZ4BHEjagkEuth-Sk9Au24llefur84EFn7GHb_CeIP-2xKspVBGn_uOiuzDC8HNU_wfgJHnNow7gRDeTWn-zIXxzfB_&__tn__=EC-R)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr10014478440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.