2017. január 26. írta: Vitkolczi Ildikó

Mit olvas az író... és mitől hallgat utána sokáig...

Louise O'Neill: Örökké a tiéd

Bár a borító és a cím elsőre olyan történetet jósolt, amit általában messze elkerülök, utánaolvastam, miről szól a regény, így aztán megszereztem, és kiolvastam.

Nem két-három nap alatt, ahogyan az igazán jó könyveket szoktam "elfogyasztani", mert egyszerűen le kellett állnom egy-egy rész után, és - mondjuk ki - pihenni.

A leginkább lelkileg.

Most meg, miután kiolvastam, ülök, és cseppet sokkos állapotban hallgatok.

Azt nem mondom, hogy töprengek is a sztorin, mert igazából nincs min, az jól lezárt, kerek egész. Inkább az érzéseimet figyelem, mert ez a könyv ijesztő.

És nem, nem horror, nem thriller, ebben nem aprítanak fel lányokat - illetve mégis. Csak nem úgy, ahogyan azt "megszoktuk".

Ez a történet egy elképzelt - és sajnos nagyon is lehetséges - jövőben játszódik, amikor az ember már annyira tönkretette a környezetét, hogy a tengerek és az óceánok a sarki jég elolvadása után elöntötték az alacsonyabban fekvő városokat, aztán jött az állatok pusztulása - sőt, tulajdonképpen elégetése, majd később szó esik egyes emberek elégetéséről is -, míg végül a túlélők menekülni kényszerültek, a zónákba, és el kellett kezdeni harcolni a maradék élőhely túlnépesedése ellen.

A "zseniális" terv - természetesen - a nők számának csökkentése volt. Visszaemlékezésekben szó esik a "Lánysírokról", ahová a fölösleges lányutódokat csak úgy begórták, és elföldelték, ahogy a szeméttel szokás bánni. A patikákban pedig bőven hozzá lehetett férni a fiúmagzatok létrejöttét elősegítő termékenységfokozókhoz, sőt, egy idő után az asszonyok teste magától elvetélte a lánymagzatokat.

Míg egy nap a törvényhozók rá nem jöttek, hogy megint csak pusztulásra ítélték magukat, hiszen szinte már nem maradtak szülni képes nők, olyan sikeres volt a projektjük. Így aztán felkérték a génsebészeket, hogy hozzanak már össze megfelelő lányokat, akikkel biztosítani lehet a faj fennmaradását. És ha már úgyis belekavarnak a genetikába, alkossanak olyan nőket, az évákat - így, szépen, kisbetűvel, ahogy kell -, akik minden szempontból alkalmasak lesznek a számukra kijelölt feladatra.

Ebben a világban a nőnek háromféle szerepe lehet.

Lehet feleség, ha egy Örökös kiválasztja, innentől a lány a férj tulajdona lesz, aki ütheti-verheti, és ha nem szül neki elég utódot a nő, vagy a férj esetleg megunta a neje lestrapált, a szülésbe belefáradt testét, teljes átszabásra küldheti, de máglyára is ítélheti, hogy aztán egy újabb feleséget szerezhessen magának.

Azokból a lányokból, akiket a tíz, rettentően szerencsés Örökös nem választ ki feleségnek, lehet ágyas - és szerintem ezt nem kell magyaráznom -, és a maradékból (mondjuk ki: selejtből) szűznővér lesz, a lányokat nevelő Intézetek örök foglya, kopaszra borotvált fejű szerzetes, akinek semmi öröme az életben, és kénytelen az utánpótlást nevelni.

Szép kilátások, nem?

Magát a világot a mindenkori Atya uralja, és a történet nagyobb fejezeteit az első/eredeti Atyától származó idézetek választják el egymástól.

A "kedvencem" ez volt:

MINDEN ÉVÁNAK URALKODNIA KELL MAGÁN, ÉS MINDENKOR HÖLGYHÖZ MÉLTÓ VISELKEDÉST KELL TANÚSÍTANIA. AZ ÉRZELEMKITÖRÉSEK ELKEDVETLENÍTHETIK A FÉRFIAKAT, EZÉRT FÉKEN KELL TARTANI ŐKET.

Hangos útmutató a helyes női viselkedéshez (Eredeti Atya)

A főhős - ha lehet így nevezni - freida. Igen, így kisbetűvel, ahogyan az összes többi lány neve is szerepel a könyvben, sőt, még a felnőtt szűznővéreké is, jelezve, mennyivel kevesebbet érnek, mint a férfiak. Akiknek teljes nevük van, vezeték- és utónévvel, és - természetesen - nagybetűvel.

Ez nem egy férfiellenes könyvismertető lesz, hiszen a történet folyamán az is kiderül, hiába jönnek a fiatal Örökösök a kinti, elvileg szabadabb világból háztűznézőbe, sok szempontból ők is majdnem olyan elnyomottak, és a szép új világ foglyai, mint a lányok. Így nagyon is együtt éreztem Darwinnal, a másik - ha lehet így mondani - főhőssel... bár ennek a történetnek nincsenek igazán hősei. (Vagy talán egy: isabel...)

Ebben a világban a lányoknak egyetlen dolguk van, míg kicsi koruktól tizenhat-tizenhét éves korukig a különböző Intézetekben élnek: hogy mindent megtegyenek a szépségükért. Szinte teljes tudatlanságban élnek, még olvasni sem tanulhatnak meg, és egyetlen vágyuk - hiszen erre kondicionálják őket -, hogy feleség legyen belőlük. Ezért szépítkeznek, sminkelnek minden reggel, rögtön ébredés után, ezért éheznek - mert a kövérség undorító -, és napi szinten szednek gyógyszereket, altatókat és nyugtatókat, például azért is, hogy kerüljék a fölös - és zavaró - érzelemkitöréseket.

A külvilággal csak a helyi "Facebook-on", vagyis a myFace-en át érintkeznek, onnan kapják az információkat, szappanoperák és talkshow-k formájában, amik mind arról szólnak, mi a feleség dolga ebben a világban, hogyan kell szolgálnia az urát.

Az egyik, nagyon is ijesztő dolog ebben a könyvben az, hogy mennyire jelen vannak már most is a világunkban/jelenünkben azok a dolgok, amikről a szerző írt. Anorexiás tizenéves lányok, akik összecsípik a pálcika vékonyságú combjukon a bőr alatti semmit, és azon lamentálnak, hogy mennyire meghíztak - mivel a világ is ezt sulykolja beléjük. A Táplálkozási Központban, ahol (nem) esznek napközben, van konkrétan Dagibüfé, ahol a finom (és egészségtelen) falatok vannak föltálalva, amikből szégyen elvenni, hiszen akkor az ember egyrészt bebizonyítja, hogy nem rendelkezik elegendő akaraterővel, másrészt máris hízik legalább 3 dekát, amitől már dagadtnak fog számítani a többiek szemében.

Ott a digitális világ, ami teljesen beszippantja a lányokat, és ami úgy formálja az ízlés- és gondolatvilágukat, hogy sosem ellenőrizhetik az információk hitelességét, így gondolkodás nélkül hitelesnek fogadják el azokat. Nem ismerős és ijesztő?

És ott a lányok közötti viszony, a fals szolidaritás, egymás ruhájának és sminkjének kibeszélése, a csoportalkotás, a csoportból való kizárás megalázó és lélekölő élménye, a helyi hálózaton átküldött nem csak zaklató, de konkrétan öngyilkosságra felbujtó üzenetek a "kedves" csoporttársaktól - szerintem ez is ijesztően ismerős már a mostani világunkban is.

A kiválasztásra váró lányok csoportja nekem cseppet összemosódott, szerintem túl sok lett a karakter, így nem is tudta annyira kezelni őket a szerző. liz, liu, freia - ez is zavaró volt, egy karakter majdnem ugyanazzal a névvel, mint a főhős -, és még sorolhatnám a neveket, de aki kiemelkedik a tömegből, az freida, a tulajdonképpeni mesélő, aztán az ő korábbi legjobb barátnője, isabel, és a csoport koronázatlan "királynője", megan, sőt, nekem még agyness is, aki fura, hiszen alapból szűznővér szeretne lenni - fel is merül egyes lányokban, hogy nála biztosan nem stimmel valami, ha nem vágyik arra, hogy feleség legyen...

freida kicsit más, mint a többiek.

Régebben volt igazi barátnője - isabel -, aki valamiért teljesen megszakította vele a kapcsolatot, és ez a barátság sokkal igazibb volt, mint a többi lány képmutató rajongása egymás frizurája vagy sminkje iránt, így freida nagyon szenved a barátság elvesztése miatt. És mert nem érti, isabel miért fordult el tőle, hol magát vádolja, hogy ő követett el valami hibát, hol isabelt gyűlöli - sőt, el is árulja csak azért, hogy megan és a társai befogadják maguk közé. Ezért lehet őt utálni, vagy lenézni, és gyengének tartani, de érdemes elgondolkodni azon, ki mit tenne meg egy totálisan érzelemmentes világban egy csepp - tettetett - szeretetért, és befogadásért...

freida titokban természetfilmeket néz, rég kihalt állatokról... és amikor eljönnek az Örökösök, hogy megtekintsék a kínálatot, komolyan elhiszi, hogy a leendő férj és feleség kapcsolata alapulhat a kölcsönös vonzalmon is...

Hogy ennek a történetnek nem lehet happpy end a vége, azzal nagyjából tisztában voltam már az elején is, mégis, mindaz, ami az utolsó pár oldalon megtörténik... amiatt ülök csöndben, és töprengek már egy ideje.

És nem csak freidáért vérzik a szívem, hanem isabelért is, aki számomra ennek a könyvnek a titkos hőse lett.

A könyvet a Pozsonyi Pagony adta ki, ezen belül a Tilos az Á Könyvekhez tartozik, és Farkas Krisztina fordította.

A hátlapon ott egy 16+ jelzés, és olvastam olyan értékelést is a könyvről, ahol 18+- os besorolást javasoltak neki.

Én viszont bevinném ezt a könyvet a középiskolákba - és lehet, hogy egyes szülők meg engem égetnének meg ezért -, és elolvastatnám a tizenéves korosztállyal, aztán megbeszélném velük, mert sok fontos kérdést felvet, az anorexiától a zaklatáson át a férfi és női szerepekig a 21. században. Olyan témákat, amikről nagyon is érdemes lenne beszélni a gyerekekkel - amíg még hallgatnak ránk...

És amíg nem hozunk össze egy olyan világot, amiben így kell élnie az embereknek.

(Kiegészítés: rákerestem az eredeti borítóváltozatokra is, és ezek számomra jobban illenek a történethez, mint a magyar borító.)