2017. április 24. írta: Vitkolczi Ildikó

Mit olvas az író... már megint...

Neil Gaiman: Sosehol

Neil Gaiman könyveivel elég változatos a viszonyom.

Van pár, ami egyáltalán nem tetszett, és van olyan, ami szerelem volt első látásra... illetve olvasásra. Ilyen volt az Amerikai istenek - az abszolút kedvenc az írótól -, és ilyen a Sosehol is.

Nagyon szeretem az olyan történeteket, ahol az unalmas és hétköznapi(nak tűnő) valóságba egyszer csak belekeveredik valami fura, valami mágikus, amitől felborul ugyan a szereplők élete, de aztán ettől épp többek lesznek, több élményt szereznek, és felismerik, hogy az élet is többről szól, mint a szürke hétköznapok. Ezt, és még sokkal többet ad a Sosehol a főhőseinek, de az olvasóinak is.

A történet főhőse - bár nemigen lehet hősnek nevezni egy darabig - Richard, egy elég nyamvadt alak, aki nem túl megkapó figura a történet elején. Vidékről költözik Londonba, egy irodában dolgozik, ahol csak úgy elvan, és rendelkezik egy olyan menyasszonnyal, amilyentől minden férfit mentsen meg az Isten.

Richard ámulattal tekintett Jessicára, aki gyönyörű volt, gyakran vicces és kétségtelenül tartott valamerre. Jessica pedig hatalmas potenciált látott Richardban, amit ha a megfelelő nő megfelelően használ, tökéletes hitvesi kiegészítővé nevelheti Richardot. Bárcsak kicsit jobban koncentrálna, mormolta magában gyakran Jessica, s e célból olyan könyvekkel látta el, mint az Öltözzünk sikeresen, meg A sikeres férfi százhuszonöt szokása, meg hogy hogyan vezessük a vállalkozást úgy, akár egy katonai hadjáratot, Richard pedig mindig megköszönte neki és tényleg szándékában is állt elolvasni. A Harvey Nichols férfidivat osztályán Jessica kiválasztotta neki a ruhát, amit szerinte viselnie kéne, és ő hordta is, azon a héten legalábbis. Aztán pontosan egy évre rá, hogy megismerkedtek, Jessica közölte vele, hogy szerinte ideje eljegyzési gyűrűt venniük.

Szerintem elég sokat elmond Richardról az, hogy az irodai asztalán igen gazdag trollbábu-gyűjtemény található, és nem azért, mert szereti őket, hanem mert egyszer csak úgy találomra kitett egyet dísznek, mire a kollégái minden jeles alkalomra azt adtak neki ajándékba, és ő nem merte bevallani nekik, hogy igazából nem is érdeklik a trollok...

Viszont Richard, minden negatív tulajdonsága ellenére, nagyon is jószívű. Rögtön a történet kezdetén elajándékozza az esernyőjét egy hajléktalan öregasszonynak - aki aztán megjósolja neki, hogy nagy út vár rá Londonban... csak nem abban a Londonban, ahová épp költözik -, és a történetet meghatározó kalandba - vagy éppen kalamajkába - is csak azért kerül, mert segít egy hajléktalan lányon, aki az utcán épp a lába elé pottyan.

A másik főhős Ajtó, a hajléktalannak tűnő lány, aki annak a Londonnak a lakója, amit a hétköznapi emberek sose láthatnak, bár benne - alatta, fölötte és mellette - élnek. Ebben a Lenti Londonban patkányemberek élnek a csatornákban, Ajtó egy olyan nemesi család sarja, aminek minden tagját megölték, és egy egész főúri udvar, lordostól és udvari bolondostól utazik egy metrókocsiban - amit persze senki, aki a Fenti Londonban él, nem érzékel. Ebben a világban egy angyal adhat hősi megbízást a szereplőknek, akiket két olyan alak üldöz, mint Mister Vandemar és Mister Croup - a két legborzasztóbb alvilági figura, akivel a regényben találkoztam.

Nem Jessica volt. Hanem... kicsodák? Mormonok? Jehova tanúi? Rendőrök? Meg nem tudta volna mondani. Mindenesetre ketten voltak.

Kissé zsíros, kissé rojtos fekete öltönyt viseltek, és a zakójuk szabását még Richard is furcsának tartotta, aki pedig a szabászatilag diszlexiások közé számította magát. Mintha kétszáz évvel ezelőtt varrta volna a szabó, akinek csak elmondták, milyen egy modern öltöny, de látni sose látott egyet sem. Nem stimmelt egyetlen vonal, egyetlen dísz sem.

A róka és a farkas, gondolta önkéntelenül Richard. Az elöl álló férfi (a róka) kicsivel alacsonyabb volt nála. Lelapuló, zsíros haja valószínűtlenül narancssárgán világított, arca ellenben igen fakó volt; ahogy Richard ajtót nyitott, szélesen elmosolyodott, bár egy pöttyet túl későn, s a fogai úgy néztek ki, mint egy felforgatott temető. - Jóságos reggelt, jó uram, ezen a csodálatos és szépséges napon.

- Ööö...üdv.

- Kényes természetű, személyes felmérést végzünk az épület lakói között. Bemehetnénk?

- Most nem igazán alkalmas - felelte Richard. - A rendőrségtől jöttek?

A másik látogató (akit farkasnak nevezett magában), egy szürkülő, rövid hajú, magas férfi, kicsit a társa mögött állt és egy köteg fényképet szorított a melléhez. Eddig egy szót sem szólt, csak várt közömbösen, langalétán. Most kaccantott egyet, mély és mocskos hangon. Volt valami egészségtelen a nevetésében.

- A rendőrségtől? Sajnos nem büszkélkedhetünk ezzel - felelte a kisebb. - Noha a törvény szolgálata kétségtelenül vonzó pálya, nem szerepelt a kártyákban, amelyeket Fortuna istenasszony testvéremnek és nekem kiosztott. Nem, egyszerű honpolgárok lennénk. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Mister Croup vagyok, s az úriember a testvérem, mister Vandemar.

Egyáltalán nem tűntek testvéreknek. Egyáltalán nem tűntek semminek, amit Richard életében látott.

És ott van még de Carabas márki, Ajtó kísérője az alsó Londonban megtett útja során, akit egyszerre utál és szeret az ember - főképp, mert nem tudja eldönteni, hogy akkor most hős ez a márki, vagy egy nyavalyás áruló.

Itt van két rajongói illusztráció a szereplőkről, nekem az elsőn szinte mindegyik karakter ábrázolása tetszik, a másodikon viszont mister Croup és mister Vandemar hátborzongatóan hétköznapi(nak tűnő) figurája lett nagyon eltalálva.

Richard tehát segít Ajtón, tulajdonképpen elbújtatja őt az üldözői elől... és ezzel megkezdődik a vesszőfutása. Mikor az eseményeket követő hétfőn dolgozni indul, előbb csak a taxisok és a metróvezetők nem vesznek tudomást róla. Az irodában épp kiürítik az íróasztalát, a kollégái vagy nem is látják meg, vagy ha mégis, úgy néznek rá, mint egy vadidegenre. Jessica sem ismeri meg, majd a főbérlő kiadja a lakását - miközben ő épp fürdik, így egy sárga gumikacsával és egy mosdóruhával próbálja takargatni kényesebb részeit a hívatlan látogatók elől. Aztán a bankautomata is bevonja a kártyáját, és ő úgy áll ott, mintha sosem létezett volna.

Végül lekerül a Lenti Londonba, és bár senki sem örül a jelenlétének, azt megtudja, hogy a fenti élete eltűnt - ez az ára annak, hogy segített Ajtónak. És mert nincs hová mennie, csatlakozik Ajtó, a márki és az Ajtó testőréül kiválasztott Vadász alkotta csapathoz, és velük járja be a Lenti London minden zegzugát. Részt vesz Lebegő Vásárokon, veszélyesen romantikus kalandba keveredik egy vámpírnővel, találkozik egy angyallal, és sajnos Mister Crouppal és Mister Vandemarral is ismét összefut - mindezt kezdetben azért, hogy visszakaphassa a fönti életét, később meg inkább már Ajtó kedvéért. És az út során aztán a nyamvadt és passzív Richard lassan átalakul valaki teljesen mássá...

A könyvet az Agave kiadó adta ki - nagyon köszönöm nekik! -, Pék Zoltán zseniális fordításában... ahogy azt már megszokhattuk tőle. Neki is köszönöm.

1. kiegészítés.

Igen nagy örömömre szolgált, amikor kiderült, hogy Gaiman írt egy novellát is a történethez kapcsolódóan, ami a 2014-ben, George R. R. Martin és Gardner Dozois által összeállított Zsiványok c. antológiában jelent meg, Hogyan szerezte vissza a kabátját a márki címmel.