Ez a bejegyzésem kissé vegyes lesz, ugyanis egyszerre próbál egy könyvről és egy filmről szólni...

De kezdem a könyvvel, és majd néha belekavarom a filmet is...

Volt egyszer öt francia katona, és háborúzott, mert ez a világ rendje.

Így kezdődik Sebastian Japrisot regénye, amiben az első világháborúról, halott - vagy eltűnt - katonákról, a háború totális értelmetlenségéről és kegyetlenségéről... és egy mindent legyőzni próbáló szerelemről mesél.

1917. január elején járunk, szakad a hó, este van, hideg és sár és sötét... és öt katona gyalogol, sőt, bukdácsol a sárban, el a lövészárkok mellett. Bukdácsolnak, mivel mindnek össze van kötözve hátul a keze... kivégezni viszik őket. A hadbíróság halálra ítélte mindet, szándékos öncsonkítás miatt, holott...

Egy darabig egy lövészárokban megpihennek, aztán... a társaik nem lövik le őket, hanem - még mindig hátrakötözött kézzel - kirakják őket a francia-német vonal közé, hogy a fritzek végezzék el azt, amihez az ítéletet meghozóknak nem volt gyomruk. De mielőtt meghalnának, mindegyik írhat egy levelet a hátrahagyottaknak.

Eszkimó, Amaz, Sziszu, Ange és a Búzavirágszemű... ő még épphogy csak betöltötte a tizenhetet, amikor besorozták, és most lenne húsz... és a nála is fiatalabb Mathilde várja otthon...

Hamarosan mind az öt katona hozzátartozói értesítést kapnak a frontról, hogy a szerettük hősi halált halt.

Mathilde, aki kicsi kora óta tolószékben ül, és gyerekkora óta szereti az ő Búzavirágszeműjét, nem hiszi el, hogy a fiú nem tér vissza hozzá, hiszen megígérte, hogy amint hazatér, összeházasodnak. Így Mathilde elkezd figyelni, kérdezősködni... ahogy Japrisot írja, keresi a drót végét, ami azokhoz a gyalázatosokhoz tartozik, akik a borzalmakat elrendelték. És addig akar kutatni, míg a drót túlsó végén rá nem talál a szerelmére.

És különben is, Mathilde szerencsés alkat. Azt gondolja, ha a drót nem vezeti el a szerelméhez, annyi baj legyen, nem vészes, bármikor fölakaszthatja magát.

És itt kavarnám bele kicsit a filmet is. 2005-ben film készült a regényből, a forgatókönyv írásában Japrisot még együtt dolgozott Jean-Pierre Jeunet rendezővel, de a bemutatót már nem érhette meg.

Viszont a film... olyan szereplőkkel készült, mint Audrey Tautou, Jodie Foster, Marion Cotillard, Dominique Pignon és Tchéky Karyo - ők azok, akiket talán többen is ismernek névről. Audrey Tatou játssza Mathilde-ot, annyi változtatással, hogy a filmben, ha nehezen is, és bicegve, tud járni, míg a könyvben nem. Én már az Amelie csodálatos életében megkedveltem a színésznőt, de itt is nagyon szerettem, ahogy eljátszotta a visszaemlékezésekben a boldog és ártatlan szerelmest, és később az elszánt nyomozót, aki eget-földet megmozgat azért, hogy megtalálja a fiút.

1919 augusztusában Mathilde levelet kap egy apácától: egy kórházban haldokló férfi látni kívánja, így hát a lány útnak indul, hogy találkozzon Daniel Esperanza őrmesterrel, aki ismerte Manechet (a Búzavirágszeműt).

És Esperanza mesél, és megmutatja az öt katona utolsó levelének a másolatát.

A beszélgetés végén Esperanza egy azóta már halott bajtársa szavait idézi fel Mathilde-nak:

Ha volna pénzem, két Lajos-aranyban fogadnék veled, hogy a Búzavirágszemű megúszta. Egy kézzel hóembert épített a prérin.

És akkor Mathilde elindul, nyomoz, leveleket ír, hirdetést ad fel, és sorra felkeresi a többi katona hozzátartozóit... már aki hajlandó vele beszélni, És minél tovább nyomoz, annál bonyolultabb lesz az egész történet, amikor újabb pletykára bukkan: lehet, hogy nem is csak egy katona élte túl a senki földjét, hanem kettő... de melyik kettő?

A Hosszú jegyesség alapvetően nem romantikus regény, bár vannak benne ilyen részek, például amikor Mathilde felidézi, hogyan ismerte meg gyerekkorában Manechet, hogyan lettek barátok, és hogyan szerettek egymásba.

De közben ott a háború eseményeinek a nagyon is érzékletes felidézése, a sok tanú, aki azóta meghalt, és a legtöbbet a háború vitte el.

Ott vannak az életben maradt, keserű, elárvult és értetlen hozzátartozók és barátok, akiket Mathilde megkeres... és ott vannak az elhagyott asszonyok. Mind felidézi a kapcsolatát az öt katona egyikével, és már csak ezért sem mondható Japrisot könyve romantikusnak, mert ezekben a kapcsolatokban általában semmi romantikus nincs. Megesett lány, aki összeáll egy férfival, aki négy - nem saját - gyereket nevel, és ha már összejöttek, és megszerették egymást, akkor a férfi - Eszkimó - felvállalja az ötödiket is... Vagy ott van Valentina Lombardi, aki Ange, a Köztörvényes babája, és aki szinte ugyanolyan kegyetlen és kiábrándult, mint a párja volt... de ő a másik, aki elszántan kutat a szerelme után, mert hiszi, hogy az egyik életben maradt katona az ő embere volt.

De mert Japrisot elsősorban krimiket írt - erről majd egy másik bejegyzésben esik szó -, nem tagadhatta meg magát, és beleírt még pár dolgot a történetbe.

Szó esik egy kegyelmi határozatról, ami nem érkezett meg időben...

Meg egy pár német csizmáról, amit az egyik elítélt viselt, aztán mégis egy másik lábán bukkant fel...

És ott vannak a gyilkosságok, amiket a könyvben csak a végén említenek meg, de a filmben sokkal hangsúlyosabb szerepet kapnak...

És Mathilde nyomoz és nyomoz, és kutat, és senki sem állíthatja meg.

Most úgy gondolja, megértette, mi is történt valójában a Bingó Alkonyatnál, de a biztonság kedvéért mindent ellenőriznie kell, a jegyzeteit, a leveleket, amiket kapott, mindent, mert annak a három téli napnak a történetét annyi hazugság szőtte át, és olyan nagy hangzavar vette körül, hogy nem csoda, ha nehezen bogozta ki a fonalat, s alig hallotta ki a lármából az igazságot. Hiszen ő is csak önmaga.

 A könyv egyetlen gyengéje nekünk, magyar olvasóknak, a rengeteg francia név és becenév, ami szinte átláthatatlan káoszt okoz. Ebből a szempontból érdemesebb előbb megnézni a filmet, hogy arcokat tudjunk kötni a nevekhez, egyébként szerintem mindegy a sorrend... viszont érdemes mindkettőbe belemerülni, megnézni a filmet és elolvasni a könyvet, mert mindkettőnek megvan a maga hangulata. 

A filmhez egyetlen plusz járul... na, jó, kettő: az operatőri munka, és így a látvány, akár a háború sötét képeiről, akár a szerelmes pillanatok felidézéséről van szó... no meg a zene, amit annak az Angelo Badalamentinek köszönhetünk, akinek a Twin Peaks hátborzongató dallamait is...

(Képek: http://www.movie.hu/2004/10/26/hosszu-jegyesseg/104270/

http://www.filmtett.ro/cikk/1030/jean-pierre-jeunet-hosszu-jegyesseg-un-long-dimanche-de-fiancailles

https://moly.hu/konyvek/sebastien-japrisot-hosszu-jegyesseg

https://filmtrailer.hu/film/hosszu-jegyesseg-a-very-long-engagement/

http://www.filmkatalogus.hu/Hosszu-jegyesseg--f13559)