Amikor megtudod, hogy az ország, amiben élsz, a világ talán legapróbb országa.

    Ja, és Champinának hívják.

    És még inkább hűha, az anyád az elnöke.

    Ezért szokott havonta egyszer elmenni Monsieuir Grimandi vendéglőjébe megbeszélésre/elnöki gyűlésre/akármire… nem csak úgy simán enni vagy teázni.

    És mire mindezeket megemésztetted, az apád a lábát töri, így neked kell beállni a helyére a focicsapatba.

    Mivel az egész országban összesen annyi férfi él csak, hogy épphogy kijöjjön belőle egy focicsapat. Csere nélkül.

    És ha te nem állsz be, a csapatod nem indulhat a nemzetközi bajnokságokon (mivel, ugyebár, nincs ki a létszám). És hiába tiltakozol, hogy te csak sakkozni szeretsz – meg hát cseppet dundi is vagy -, az anyád nem fogad el nemleges választ.

    Az elnök meg pláne nem, így a következő elnöki gyűlésen börtönbüntetésre kvázi szobafogságra ítélnek, míg igent nem mondasz.

    Így indul Hornby Kis ország című novellája.

    Aztán lesz benne szó még fociról, edzőről és taktikáról, ami engem mind nem érdekel, de itt, ebben a történetben tetszett, amit az író összerakott az elemekből.

    Aztán ott van még a címadó novella, a Cicikrisztus, amiben egy kétméteres, százkilós, diszkóban dolgozó kidobó munkát vált, beáll egy múzeumba őrnek – ahol egy olyan, Krisztust ábrázoló képet kell őriznie, amit a művész csupa, újságból kivágott ciciből rakott össze…

    Meg a Nem sztár, amiben egy anya meséli el, hogy a szomszédjuk, Karen – természetesen merő jóindulatból – bedobott egy videokazettát a levélbedobó nyíláson. És egy levelet, amiben arról írt, hogy úgy vélte, jobb, ha Lynn tudja… blablablablabla…

    Így derül ki, hogy Lynn fia, Mark… hát, pornószínész. Mivel szerepelt abban a filmben, ami a kazettán volt. És az is kiderült, hogy nem a színészi tehetsége miatt került be a filmbe…

    Mit tehet ilyenkor egy anya? Megnézze a filmet, vagy ne nézze? Elmondja a férjének? Sőt, beszéljen róla a fiával, hogy tudja…?

    Ez a három történet lett a kedvencem Hornby kötetében, bár van benne több is, összesen hat. (Szóval a fele kevésbé tetszett, oké, ennyi.)

    Szeretem a stílusát.

    Szeretem, mert úgy tűnik, nagyon lazán ír, szinte haverkodik az olvasóval, holott nem is… nagyon is komolyan veszi az írást és a történeteit.

    Szeretem, hogy be tud rántani a történeteivel, szinte a legelején. Így volt ez az Egy fiúról és a Hosszú út lefelé esetében is. (A Pop, csajok, satöbbi nekem kevésbé jött be, de ez van.)

    Szóval érdemes az írásait olvasni. Ebből a kötetből is - legalább három novellát a hatból.

    És egyébként is: lehet, hogy másnak meg pont a másik jön majd be.

Nick Hornby: Cicikrisztus

Megjelent a Helikon gondozásában, 2018-ban.

Fordította: M. Nagy Miklós