Ez a könyv azok közé tartozik – volt ilyen egy pár -, amit az öcsém vett ki a könyvtárból, még középiskolás korunkban, és miután kiolvasta, a kezembe nyomta, hogy olvassam el én is, mert annyira jó.

És tényleg. Nagyon jó. Az egyik legjobb krimi, amit valaha olvastam, abból a régi, jóféle, gyilkosos-nyomozós fajtából, ahol nem a brutalitás számít, és az, hogy patakokban ömöljön a vér – bár itt azért időnként folyik rendesen -, hanem a jól kidolgozott történet, az érdekes karakterek és a valóban fordulatos nyomozás.

„A közutálatnak örvendő, ám kollégái által egybehangzóan tehetségesnek elismert professzort holtan, kivágott nyelvvel találják egyetemi dolgozószobájában. Mindenki gyanús, ahogyan ezt egy színvonalas bűnügyi történettől el is várja az ember. Hát még amikor egy másik áldozatnak a füle, egy harmadiknak pedig kis híján a szeme kerül veszélybe, mintha csak a tettes a „ne szólj, szám, ne hallj, fülem, ne láss, szemem” három majomfigurájának mintája szerint járna el azokkal, akik a kelleténél talán kicsit többet sejtenek. Paula Gossling a műfaj élő klasszikusa, aki ezzel a könyvével 1985-ben elnyerte a bűnügyi regényíróknak járó, rangos „Arany tőr” díjat.”

Jó, a fülszöveg megint nem valami nagy szám, a borító meg annyira ronda, hogy az már egyszerűen félelmetes, hogyan lehet ilyeneket tervezni… pláne engedélyezni.

De attól még a beltartalom kivételes.

Igen, megöltek egy professzort: a tanároknak rendezett, (irodalom) tanszéki buli után holtan találják az irodájában. Leszúrták, több késszúrással. És igen, valóban kivágták a nyelvét.

És valóban gyűlölte mindenki, amiről az esetet vizsgáló – és elsőre szintén nem túl szimpatikus(nak tűnő) – Stryker nyomozó csak lassacskán értesül. Ahogyan arról is, hogy az áldozat, Aiken Adamson professzor akkora görény volt, hogy az a csoda, hogy nem végeztek vele már sokkal korábban.

Most meg itt van egy halom gyanúsított… nagyjából az összes kollégája. És ahogy az már ilyenkor lenni szokott: mindnek van olyan titka, ami miatt Aiken zsarolhatta (volna). Tehát mindüknek lett volna oka a gyilkosságra. Az esetet még bonyolítja, hogy az áldozatot a megölése előtt nem csak leütötték, de - a vérvizsgálat alapján - más módon is megpróbáltak végezni vele… tehát több gyilkossági kísérlet is történt egyszerre.

Stryker és a kollégái nyomozni kezdenek, de közben történik még több gyilkossági kísérlet… és persze gyilkosság is.

Ennyitől persze ez még lehetne egy átlagos krimi. Amitől mégis több, az pl. az irodalmi utalások, vagy az elmélkedés a krimi helyéről az irodalomban – az egyik professzor tanít ilyesmit, és nagyon érdekes gondolatok hangzanak el az előadásán.

Több a nyomozók miatt. Stryker, aki csak nemrég került ki a kórházból, makacs, dühös, és ha nyomozni kell, olyan, mint egy gép… és csak amikor a tanárok közt rálel egy régi ismerősére, derül ki, milyen mélyen emberi is tud lenni. Vagy ott vannak a kollégái: Toscarelli, a nagydarab olasz, aki igencsak aggódik a lökött társáért, vagy a két egyenruhás rendőr, Pinsky és Neilson, akik mind valóban tevékeny résztvevői a nyomozásnak, nem néma kísérők Stryker mellett.

És akkor nem említettem még a gyanúsítottakat: a tanárokat és professzorokat, akik – bár jó sokan vannak – mind jól megkülönböztethető és megjegyezhető karakterek. Ott van Kate Trevorne, aki egy régi élménye miatt utálja a rendőröket, vagy a volt barátja, Richard, akinek igen zűrös a magánélete. Ott a nagydarab, szivarozó vénkisasszony, és kiváló koponya Jane Coulter, vagy a két mankóval közlekedő Edward Pinchman, akinek igen meglepő titka van. Kettő is...

Meg a többiek. Sokukat nagyon meg lehet kedvelni, míg van pár professzor, akit nagyon is lehet utálni…

Stryker és Kate között fura, kezdetben igen mély utálaton alapuló kapcsolat szövődik, és - ahogy az már ilyenkor lenni szokott - Kate a nyomozásba is belefolyik… ami aztán majdnem az életébe kerül. Stryker pedig bemogorvul… és még elszántabban ered a tettes nyomába.

És amikor kiderül, ki az, az ember kalapot emel Gossling előtt, mer rá aztán sosem gondolt volna…

A könyvet Kaposi Tamás fordította, igen kiválóan.

1991-ben jelent, a Maecenas/Rege Kft. kiadásában.

És ha könyvtárban vagy antikváriumban rátalálsz, érdemes lehet lecsapni rá.