Ez a regény olyan, mint egy jó és izgalmas festmény, ami tele van apró részletekkel, így sokszor és nagyon alaposan kell tanulmányoznunk, mivel minden alkalommal új elemeket fedezhetünk fel a vásznon.

Vagy mint – a regényben sokszor emlegetett – Diótörő zenéje, amit akárhányszor hallgat meg az ember, sosem unja meg.

Ilyen Towles regénye is, ami nemcsak a cselekménye miatt érdekes és izgalmas, hanem amiatt is, ahogyan a történelmi eseményeket végtelenül ügyesen és finoman beleszövi a szerző a regényben ábrázolt események folyamatába, ahogyan egy bonyolult szőnyeget sző meg egy ügyes szövőnő.

És akkor ott van még maga a hotel, a Hotel Metropol, a cselekmény helyszíne…

De kezdem az elején!

Jól emlékszem a címe a versnek, ami miatt Alekszandr Iljics Rosztov grófot 1922-ben arra ítéli a bolsevik népi ítélőszék, hogy – a kivégzőosztag helyett – házi őrizetben töltse egész hátralévő életét. Méghozzá a moszkvai Metropolban, a Kreml szomszédságában lévő nagyszállóban… ahol addig is élt, már jó pár éve.

Mondhatnánk, ez bőven jobb, mint a kivégzőosztag.

De Rosztovot, aki végtelenül művelt és igen szabad szellem, nem csak a szabadságától fosztják meg. Több szobából álló lakosztályából a padlástérbe száműzik, egy hálófülkényi lyukba, ahol a majdnem két méteres magasságú gróf még kiegyenesedni sem tud. Ráadásul a korábbi lakosztályában elhelyezett személyes tárgyai és bútorai nagyobb részéről is le kell mondania, hiszen hogy férne be például XVI. Lajos íróasztala a padlásszobába?

Rosztov valódi úriember, művelt, olyan, aki tudja, hogyan kell öltözködnie és viselkednie egy több generációs nemesi család utolsó leszármazottjának, ezért úgy gondolja, ez a száműzetés akár még szórakoztató is lehet, mindenestre emelt fővel viseli majd el. És ugyanúgy beül rendszeresen a hotelben található borbélyüzletbe, benéz a mellette lévő virágüzletbe, ugyanúgy ebédel és issza meg az italát, ahogyan eddig, hiszen egy úriembert az olyan apróságok, mint az egész életére szóló bezártság, nem zökkentheti ki a nyugalmából.

Amivel a gróf nem számolt, az az unalom.

Mivel korábban rendszeresen járt színházba, megnézte az orosz balett előadásait, ha kedve tartotta, besétált a kedvenc cukrászdájába, hogy személyesen válassza ki, milyen süteményt enne, az unalom lassan kikezdi a lelkét.

És Rosztov, aki addig nemeshez méltó távolságtartással kezelte embertársait – bár sosem barátságtalanul, vagy lenézően, ezt bizonyítja a rengeteg szállodai alkalmazott, aki kifejezetten megkönnyebbül, amikor megtudja, hogy a vendégük túlélte a népbírósági tárgyalást -, tehát a gróf most rákényszerül, hogy a könyvek helyett az embereket kezdje tanulmányozni.

Persze csak messziről – gondolja ő.

Csakhogy nem számolt például Nyinával…

A csakis sárga ruhát viselő, makacs és már kilencévesen is határozott véleménnyel rendelkező kislány úgy dönt, megismerkedik a gróffal – akármi is erről Rosztov véleménye. És a grófnak hamarosan rá kell jönnie, hogy bár évek óta lakott a hotelben, és úgy tudta, ismeri minden zegzugát, az épület felét sem ismeri igazából. Így hát Nyina megmutatja neki a legrejtettebb helyeket is, ami azzal is jár, hogy Alekszandr Iljics Rosztov gróf négykézláb kuporog egy erkélyen, hallgatózik, aztán bűnbánóan felkeresi a helyi varrónőt, mivel kuporgás közben szétszakadt a nadrág a… hátsóján.

Nyina állandó társa lesz a grófnak a csínytevésben, amikor a hotelben tartózkodik, de Rosztov más hasznos ismeretségeket is köt: Annával, a színésznővel, akinek egész csillagtérkép található szeplőkből a hátán. Vagy Oszippal, a párthű elvtárssal, akit azért küldenek a hotelbe, hogy Rosztov megismertesse vele a francia, angol és amerikai kultúrát (hiszen a kapitalista ellenséget ismerni kell!) … aminek az egyik legjobb módja, ha filmeket néznek… a legtöbbször a Casablancát… De ott van a Metropol konyhájának a séfje is, a mogorva, késsel hadonászó Emile, vagy a tetőn méheket nevelő öregember, aki orgonamézzel kínálja a grófot, és megmutatja neki a csillagokat…

Aki sosem tanult oroszul, annak talán nehézséget okozhat kezdetben a rengeteg fura név, de érdemes időt szánni arra, ahogy megjegyezzük, ki kicsoda a történetben.

Amiért engem kifejezetten megfogott a regény, az nemcsak Rosztov nagyon is szimpatikus személye és kalandjainak az ábrázolása, hanem – többek közt – a Metropol életének és helyiségeinek részletes ábrázolása, ami egyetlen percre sem válik unalmassá. De olvasható a cselekménybe szőve rengeteg filozófiai elmélkedés is, korántsem unalmasan, az orosz élet és történelem igen beható ábrázolása – amivel kapcsolatban úgy éreztem, ha ebből a könyvből kellett volna a 20. század első felének Oroszországáról tanulnom, egy cseppet sem untam volna (ellentétben a végtelenül unalmas és élvezhetetlen középiskolai történelemkönyvekkel). Ahogyan a szerző például párhuzamot von Napóleon és Hitler Moszkva előtti elakadásának eseményei és következményei között, vagy az orosz nemesek közötti párbajról mesél, esetleg arról, hogyan próbálta a bolsevik rendszer mind a filmművészetet, mind az irodalmat a népi művészet göröngyös útjára terelni… minden apró kis részlet igen érdekessé és izgalmassá válik.

A könyv a kulturális és történelmi adatok tárháza, ráadásul Towles olyan élvezhető stílusban mesél el mindent, még a tragikus eseményeket is, hogy olyan érzése van néha az embernek, mintha valami igen finom ételt élvezne, és közben találgatná, mik a hozzávalók – ahogyan a regényben ezt Rosztov is többször megteszi.

Számomra Rosztov olyan élő alakká vált, hogy – bevallom – utánaolvastam a neten, vajon létező személyről írta-e a szerző a könyvét.

Rákerestem a szerzőre is, hogy orosz származású-e, ha már ilyen behatóan ismeri a Metropolt, Moszkvát és az orosz történelmet és irodalmat, de nem sikerült erről többet megtudnom. Viszont Towles szerzői oldalán lehet olvasni a többi könyvéről is, valamint rögtön a főoldalon van egy kis ismertető videó erről a regényről. Nagyon jó és stílusos, viszont tartalmaz némi spoilert... 

http://www.amortowles.com/

A regényt a Könyvmolyképző Kiadó adta ki, Molnár Edit kiváló fordításában, 2019-ben.

Érdemes elolvasni.