Cseppet rendhagyó mese.

Pályázatra készült, ezzel - kivételesen - nem nyertem semmit.

Illetve lett egy újabb fura mesém.

Nekem ennyit megért a dolog. :)

Itt a legenda, amit újra kellett értelmezni.

Harka legendája 

Dél felől, ha szemre veszed
a harsányi csúcsos hegyet,
láthatod, hogy több barázda
van a sziklás hegybe szántva
és kakas, bak, macska
lábnyom látszik a hegygerinc háton.

Lakott itt egy öreg néne,
volt egy Harka nevű lánya
hét határba nem volt párja.
Szemet vetett rá az ördög,
éjszakánként ott lődörgött.
Nem fogyott ki a beszédbül.

Ha fogad a lányra vásik,
kakaskukorékolásig
szántsd föl a harsányi hegyet!
Szólt az ördög: máris megyek!
Aranyekéjébe fogott egy macskát,
egy kecskebakát, meg egy kakast.

Az asszony a padláslikon
les-várja ugyanbizony
a lópatás mire végzi.
Szeme kidülledve nézi,
hogy az ördög lóhalálba
már a hegyderekát járja.
Ha így nyargal, fölér jóval előbb.

Nosza az asszony futóra!
Tüstént szalad a tyúkólba,
kukorékol kicifrázva,
s ahány kakas recitálja,
még az eke elé fogott kakas is
megszólamlodott!
Az ördög a haját tépte.

A három állat heggyé vált,
s az ördög, látva, hogy vesztett,
mérgébe toppantott nagyot,
lyuk támadt és elnyelte legott.
Hol pokolra ment a földből
kénszagú melegvíz tört föl.

Az én értelmezésem ilyen lett. :)

1

Élt egyszer egy távoli kis faluban egy Macska, egy Kecske és egy Kokas. A gazdájuk, egy vénséges vén anyó, olyan szegény volt, mint a templom egere, ezért a három jó barát hétszámra csak az éhkoppot nyelte, így elhatározták, hogy elszegődnek valahová szolgálatra.

    útnak is eredtek, és vándoroltak úttalan utakon és árkon-bokron át, hogy a Macskának elkopott a karma, a Kokasnak meg a sarkantyúja… csak a Kecske körme úszta meg épségben, mekegett is vígan, míg nyelték az út porát.

    Egy nap aztán elértek egy kis faluba a hegyek lábánál. Sorra bekopogtak minden házba, hogy hát elszegődnének szolgálatra.

    - Aztán mit tudtok, mihez értetek? – tudakolták a falubéliek.

    - A Macska igen veszedelmes az egerekre nézve, a Kokas gondot visel a tyúkólra, és hogy reggelre kelve minden falubéli szeméből kipattanjon az álom, jómagam pedig zamatos tejet adok, ha kedvemre legelhetek a hegyoldalban – mekegte a Kecske.

    De hiába volt minden próbálkozás, ígérgetés: a falusiak csak ingatták bánatosan a fejüket, és azt mondták, ők nem vehetik fel a jószágokat szolgálatra.

    - menjetek a falu végébe – tanácsolta végül egy vénséges vén ember. – Ott találtok egy roskadt kunyhót, no, ott próbálkozzatok.

    El is indult a Kecske, a Kokas… no meg a macska, és mire rájuk esteledett, meglelték a falu legutolsó házát, egy roskadozó viskót.

    A Macska igen elcsigázott társaira nézett, s egy életem, egy halálom, bekopogott a viskó korhadt ajtaján.

    Tárult az ajtó, s hát, uramfia, egy gyönyörű leány állt előttük a lámpás fényében!

    - Mi járatban, kedves vándorok? – kérdezte, és a hangja úgy csengett, mint az ezüst csengettyűk.

    - Szolgálatra jöttünk – kukorékolta a Kokas (mert a többiek szólni sem bírtak az ámulattól).

    - Akkor a legjobb helyen jártok – nevetett az aranyhajú leány, s beljebb invitálta a fáradt vándorokat.

    Vacsorával kínálta őket, s amikor már mindhárom állat jól lakott, így szólt a leány hozzájuk:

    - Maradjatok nálam, és nem bánjátok meg! Ha kitelt az év, és a szolgálatotok, annyi aranyat kaptok, hogy haza sem igen vihetitek majd.

    Hej, felragyogott a Kokas és a Kecske szeme! A Macskáé kevésbé, de csak mert bántotta a fene erős lámpafény.

    - Szívesen elszegődnénk – szólt a Kecske -, de mi lenne a munka?

    - Ó, csak azt a hegyoldalt kell felszántani, szőlőtőkéket ültetni a földbe, gondozni a szőlőt, majd leszüretelni, s ha kiforrt a bor, járjanak a csodájára messze a vidéken – mutatott ki az ablakon a leány a hegyre.

    Igen elcsodálkozott a három jó barát, hogy ilyen könnyű munkára szegődtetnék őket, így hát ráálltak az alkura.

    A Macska mindhármuk nevében a leány kezébe csapott, s miután paroláztak, így kiáltott a leány:

    - Ó, csak egy dolgot felejtettem ki az alkuból! Nálam három nap egy esztendő, csak annyit kell szolgálnotok. De a három nap alatt mindezen munkáknak meg kell lenniük, különben enyém a lelketek, s ti halál fiai vagytok.

    Hej, elkeseredett a macska, a Kecske… de még a Kokas is, hogy ily rútul becsapták őket, de nem volt mit tenni, hiszen ráállottak az alkura.

    Éjszakára a leány a pajtában adott szállást nekik, s még be is lakatolta az ajtót mögöttük, nehogy kereket oldjanak újdonsült szolgái.

    Szomorkodott a Kokas, s a kecske is… csak a macska lesett ki az ajtó repedésein, hátha találna valamit, ami kimenekíthetné őket szorult helyzetükből. De attól, amit kívül látott, igen csak elcsodálkozott.

     Ahogy leszállt az éj, és feljött a hold, a viskóból, ahol csak a csalfa leány lakott, egy vénséges, görbe hátú, bibircsókos boszorkány lépett elő. Fölpattant a seprűjére, és nagyot kacagva elröpült a hold irányába.

    Ez kellett csak a három jó barátnak! Tíz körömmel és karommal, no meg egy pár szarvval estek neki az ajtónak, hogy tán elmenekülhetnének a rút kelepcéből, de hiába, az ajtó nem eresztette őket.

    Nekibúsultan üldögélt a macska, a Kecske… de még a Kokas is, amikor egyszerre nyikordult az ajtó, s hát, ahogy odalesnek nagy bánatukban, egy rusnya, patás ördög állott előttük.

    Akkor a Macska, a Kokas… de még a Kecske is nekiesett az ördögnek, föl is öklelték a gazt, az ördög meg egyre csak kiáltozott fájdalmában, hogy őnéki ne ártsanak, hiszen segíteni jött volna, hacsak ki nem szorítják és öklelik belőle a szuszt.

    Szégyellték is az állatok, hogy ilyen hebehurgyán nekiestek a patásnak, no de hát, mondták, hiszen mégis csak egy rettenetes ördögről lenne szó!

    - A Boszorkány, az a rettenetes! – dohogott az Ördög, és a helyére csavarta a szarvát, ami lebillent a haja tövéről a nagy öklelőzésben. – Hiszen láthattátok ti is! Nappal szépséges leányzó, éjjel meg rusnya, mint az ördög öreganyja, pedig az sem épp kívánatos látvány! És fekete még a lelke is ennek a harkának! Merthogy így hívják a gazt. Az én tizedik feleségemtől született legkisebb fiamat is ő veszejtette el, miután rávette a szolgálatra, ahogyan titeket is, a csábos ábrázatjával! De megfogadtam, hogy bosszút állok rajta, ha addig élek is! Így, ha akarjátok, elvégzem én a három napi munkát helyettetek.

    - és mit kérsz cserébe? – nyávogta a macska gyanakodva, mert ha már a szép leányokban se lehet bízni, hogyan bízhatnának az ördögben?

    - Semmi mást, csak harkának a fekete lelkét – felelte az Ördög. – El is viszem magammal a pokolba, ott aztán engem szolgál majd, míg világ a világ!

    No, erre könnyen ráállt a három jó barát, s amikor hajnalban a kócos, és igen kimerültnek tűnő harka kihajtotta őket a hegyoldalba, csak kaptattak fölfelé vígan a hegyoldalon, ahol már ott várta őket az ördög. Átalbucskázott a fején, s lett belőle kecske, aki rögtön neki is állt, és éles szarvával felszántotta a hegyoldalt. Mögötte járt a macska, és dugdosta a zsenge szőlőtöveket a homokos földbe, melléjük meg a Kokas tűzködte a karókat, hogy megtartanák a fiatal hajtásokat.

    Azután az ördög egymagában végigjárta mind a töveket, s igen mormogott magában valami bűbájt, amitől a hajtások mind megnőttek, és kunkori kacsok kapaszkodtak föl a tőkékre, közöttük apró, zöld bogyós szőlővel.

    Mire végeztek a munkával, mind igen kimerültek… kivéve a kecskét, aki addig egy bokor alján húzta a lóbőrt.

    - No – mondta neki az ördög -, holnap te dolgozol majd, s valamely társad sütteti a hasát a nappal egész álló nap.

2                                                                     

És így is lett.

    Amikor az undok kedvű szép leány (aki már egyáltalán nem volt olyan tetszetős, mint szolgálatba lépésük napján), a második napon is kizavarta őket hajnalok hajnalán a hegyoldalra, mikor még a nap is csak a másik oldalára fordult álmában, az ördög ismét átbucskázott a fején, s lett belőle Macska. (A dologban csak az volt a különös, hogy a szeme aztán egész nap vörösen villogott, s a két füle közt is kiütköztek némi szarvkezdemények, hogy lesték is hideglelősen egy egész napon át a falubéliek, akik a szomszédos hegyoldalon dolgoztak.)

    - Nosza, munkára! – parancsolta az ördög -, te meg, Macska, lesd az utat, nem jár-e erre harka, hogy kilesse, miben mesterkedünk!

    Azzal nekiállt, s elkezdte leszedegetni a mostanra vörösen vagy aranysárgán ragyogó, érett szőlőszemeket a tőkékről, a Kecske meg a Kokas meg a nyomában járt, s a puttonyokba gyűjtötte a termést.

    Mire a nap a delelőre ért, a kecske, de még a Kokas is igencsak kimerült, s leheveredtek a Macska mellé az árnyékba. Onnantól már csak a Macskává lett ördög járta a hegyoldalt, és dolgozott szorgosan.

    Este aztán, amikor elkészültek a munkával, az ördög nekiállt, s egymaga addig taposta-préselte a szőlőt, míg mind kifolyt a szemekből a szőlő leve, és elkészült az illatos must.

    - No, mára már nincsen több dolgunk – jelentette a végén az ördög. – Én itt maradok éjszakára, és megvárom, míg kiforr a must. Holnap azután jöhettek a borért. De jól vigyázzatok: bele ne kóstoljatok! Mert az ilyen ördögszántotta hegyen termett szőlőből lett bortól megvész az, aki csak belékóstol!

    Meg is ígérték mind: a Kecske, a Macska… de még a Kokas is, hogy ők bizony hozzá se szagolnak majd az ördög borához. Így mentek haza nagy egyetértésben. 

3

Reggelre kelve aztán, amikor a görbedt hátú, s már kissé ráncosodó Harka kihajtotta őket a pajtából, vonultak fel nagy peckesen a hegyre, így nem láthatták, hogy a valaha volt szép leány mögöttük lopakodik, hogy kilesse, hol is tartanak a munkában a szolgálói.

    - No, hát – fogadta őket az Ördög igen vígan -, ehol a borotok. Van itt fehér, többféle is, de nekem legkivált ez a vörös a kedvencem! Most fogjátok a hordókat, és gördítsétek le mindet a hegyoldalon, hadd guruljanak be a Boszorkány portájára, s üsse meg őt ott rögtön a guta, hogy azután vihessem magammal a pokolra!

    - Hohó! – toppant ekkor elébük a bokrok közül a fehér hajú valaha volt szép leány. – Csalás van a dologban! Így nem álltátok ki a próbát, és egy lyukas fityinget sem ér a szolgálatotok!

    - Nem is kell! – mekegte a kecske. – Fogd a borodat, és vigyen el vele együtt az Ördög! Mi megyünk haza a gazdasszonyunkhoz!

    - No, azt már nem! – nevetett föl Harka bőszen. – Nem volt meg a szolgálat, hiszen nem ti dolgoztatok az év alatt, így enyémek vagytok szőröstől-bőröstől.

    - Ugyan már, komámasszony – szólt közbe az ördög, a vörösbort tartalmazó hordó tetején üldögélve. Fene jókedvében még patás lábát is lóbálta vígan. – Nem eszik olyan forrón a kását! Mert mihez kezdene három ilyen ványadt jószággal? Hiszen kivan minden csontjuk. Még egy jó levest se főzhet belőlük, mert beletörne az az egy szem foga!

    Rémülten kapaszkodott össze a három jó barát, hogy tán az ördög is az orruknál - no meg a csőrüknél - vezette őket, de a Boszorkány csak meredt rájuk, meg az ördögre vasvillaszemekkel, végül így szólt:

    - No nem bánom. Hadd kóstolom a bort, s ha elég zamatosnak találom, talán meghagyom az életüket, és találok nékik más szolgálatot.

    Az Ördög vígan fütyörészett, miközben a Boszorkány csuprába eresztette a lopóból a bort.

    - Ebből kóstoljon, néném, ebből a vörösből! Tudom, megemlegeti, míg világ a világ!

    Harka elkortyolta a bort, és végül elégedetten biccentett.

    - No, nem végeztél rossz munkát, komám – mondta az ördögnek, és csettintett a nyelvével. – Hanem ennek a három gaznak akkor is bűnhődnie kell azért, hogy engem megcsaltak!

    Csontos ujjai közt megforgatta a seprűjét, hogy tán valami rontást mondjon reszkető szolgálóira, de a nagy igyekezetben összeakadt a nyelve. Mikor aztán végre szóhoz jutott, e szavak futottak ki a száján:

    - itt üssön meg a lapos guta, ha iszom még valaha jobb bort életemben! Ne is igyak többé halálom órájáig, s még talán azután se!

    - Ezen ne múljék, komámasszony – mondta vígan az ördög, azzal derékon kapta harkát, hármat fordított rajta, s a földhöz csapta. Nagyot hördült a valaha volt szép leány, és lélegzetével kiszállt belőle fekete lelke is.

    - No, téged viszlek a pokolra, cserébe a legkisebb fiamért – nézett az ördög a szőlő fölött lebegő lélekre. – Ti meg, hárman, markoljátok össze a Boszorkány kunyhójából mind, ami kincset találtok, és eredjetek haza a gazdasszonyotokhoz. De senkinek el ne mondjátok, hogyan tettetek szert ekkora gazdagságra!

    Fogadkozott a Kecske, meg a Macska… de még a Kokas is, hogy ők bizony el nem mondják senkinek, mi történt velük, hiszen ki is hinné el nekik, hogy az ördög segítette ki őket a bajból. Nagy hálálkodva el is futottak, le az ördögszántotta hegyen, azt se mondták az ördögnek, menjen Isten hírével.

    Az ördög pedig meglovagolta a legnagyobb hordót, s a lelket maga előtt terelgetve ellovagolt a pokolba. Ott aztán néki szolgált Harka a világ végezetéig, és még azután is egy napig.

4

És mert a három jó barát a nagy cipekedésben a hazafelé vezető úton igencsak megszomjazott, és mégis belékóstolt az ördög borába, s ettől megoldódott a nyelvükön a félelem kötötte csomó, az emberek a környéken mind megtudták, hogyan termett három nap alatt bor a hegyekben. ezért a hegyoldalt, ahol az Ördög három napig munkálkodott, elnevezték ördögszántotta hegynek; ahol meg a Boszorkányt a patás a földhöz teremtette, hogy víz eredt a fölhasadt földből, a falubéliek elnevezték Harkánynak, hogy senki se feledje, hogyan is jár az, aki az ördöggel akasztja össze a bajszát - s ekképp is nevezi e két helyet azóta is minden emberfia (no meg maga az ördög is a pokolban).

 A legenda szövege innen van:

http://www.harkanyturizmus.hu/harka-legenda

A kép meg innen:

http://egyszervolt.hu/dal/szol-a-kakas-szol.html