Általában mind tanultunk középiskolában az evangéliumokról – még annak is derenghet négy név (Máté, Márk, Lukács és János), aki notóriusan az iskola mellé járt, irodalomóra helyett például a helyi dühöngőbe sörözni.
Na de Biff? Aki igazából Lévi ráadásul…
Nos, akik még nem hallottak volna róla: létezik még egy evangélium, biffé, aki jézus legjobb haverja volt gyerekkorától kezdve. Igaz, először nem túlzottan kedvelte a gyermek Megváltót… de ez hamar megváltozott.
Christopher Moore más könyvében is megjelenik Raziel, az ütődött angyal, aki sosem áll a helyzet magaslatán, ha „földi” dolgokat kell intéznie. Esetünkben ő támasztja föl Biffet jelenünkben, hogy Jézus gyerekkori haverja egy szállodai szobában megírja a saját evangéliumát azokról az évekről, melyek egyetlen más evangéliumban sem szerepelnek.
Nem is szerepelhetnének, hiszen az ifjú Jézus hosszú vándorútra indul, hogy megismerje önmagát, és megtalálja a három napkeleti bölcset, hogy megtudja tőlük, hogyan legyen Messiás, s ezen az úton nem János vagy Márk, hanem Biff kíséri el. Aki néha kissé idióta, állandóan kérdez, vagy ostoba tanácsokat ad, hihetetlen kalamajkákba keveredik, és -mellékesen - halálosan szerelmes Mariba. Aki ki más is lehetne, mint Mária Magdolna.
A történetből megtudhatjuk, hogyan vitt haza az ifjú Józsua egy Sára nevű kobrát házi kedvencnek, ezzel majdnem idő előtti halálát okozva nevelőapjának; milyen terveket szőtt Biff ezzel kapcsolatban, hogy elvehesse Máriát (ez a másik Mária, ugye értjük?), és Józsua mostohaapja lehessen – ha József idő előtt elhalálozna szívrohamban -, miért nem kapnak a mennyek országában gyümölcskosarat azok, „akiket az igazságért üldöznek”, és azt is, ha valakit feltámasztunk, aki leprában hunyt el, és azóta ideje nagyobb részét egy lezárt barlangsírban töltötte, az bizony büdös lesz, amikor előkerül, és kisebb-nagyobb darabok hajlamosak lepotyogni róla...
Józsua és Biff a bölcseket keresve eljutnak Antiókhiába, majd Kínába, ahol sok érdekességet megtudnak a Nagy Falról, és arról, hogy a jak, ha piszkálják, a tevéhez hasonlóan oldalt rúg, és elöl harap. Végül Indiában kötnek ki, ahol megtudják, miért jó az, ha valaki egy gödörben lakik, és nincs semmije, csak gyerekei, akiket viszont érdemes feláldoznia Sívának.
Ilyen kalandok után természetes, hogy Józsua/Jézus „megvilágosodva” tér haza, Biff továbbra is ostoba marad, persze a maga szimpatikus módján, és terveket kezd szőni, hogyan menthetné meg barátját a kínhaláltól. És mire idáig eljutunk a történetben, annak ellenére, hogy mind tanultuk, milyen sors várt Jézusra, furamód reménykedni kezdünk, hátha Biff mégis csak kitalált valamit, és Józsua nem úgy végezte, ahogyan az a Bibliában áll.
Többek között ebben rejlik a Biff evangéliuma erőssége, s abban, hogy az egyik pillanatban fuldoklunk a nevetéstől, a másikban meg elszorul a torkunk egy-egy jelenet olvastán. Mert lehet bármilyen bosszantó ez a Biff, a gyerekkori haverját nagyon szereti. És tényleg mindent megtenne azért, hogy megmentse.
Aki meg akarja tudni, miért vett a gyermek Jézus döglött gyíkokat a szájába, és hogy hogyan lettek az apostolok hárommal többen – köztük egy láthatatlan ikertestvérrel -, mint ahogyan azt azok tanulták, akik időnként részt vettek az irodalomoktatáson, azoknak érdemes elolvasni a könyvet.
És persze mindenki másnak is, aki színvonalas, egy pillanatig sem unalmas, történelmi hűséggel is bíró, mégis humoros és letehetetlenül izgalmas történetet akar olvasni. (Pláne, ha meg szeretné tudni, hogyan alakult a Józsua-Biff-Mária Magdolna-hármas sorsa.)
Még egy szót a magyar változatról is: ez a könyv talán akkor is ilyen hihetetlenül jó és vicces lenne, ha nem Pék Zoltán fordítja magyar nyelvre – de azért mégis örülünk, hogy ő fordította, szerintünk (és ebbe a királyi többesbe több olvasó is beletartozik) zseniálisan.
(Nekem az egyik legnagyobb kedvencem.)
(Kép: http://moly.hu/konyvek/christopher-moore-biff-evangeliuma)
