Amikor Japp felügyelő odavezetett minket a karosszékben ülő hölgyhöz, az riadtan nézett föl ránk.

  - Ő lenne az, Poirot – mondta Japp. – A bejelentőlap szerint a neve Mrs. Neele, és pár napja érkezett Fokvárosból. Csakhogy…

  - Erre a csakhogy-ra lennék kíváncsi, drága barátom – mondta kissé türelmetlenül Poirot, s az ifjú hölgyet fürkészte, aki igazán csinos volt, még sápadt arca ellenére is.

  - Csakhogy nem biztos benne, hogy ő valóban Mrs. Neele, és a recepciós szerint retteg valamitől, ezért hívott engem. Én meg magát, Poirot, hátha akad itt magának valami nyomoznivaló.

  Poirot megigazította a karosszéket, majd leült, a kalapját gondosan a szék melletti asztalkára helyezve.

  - Nos, Mademoiselle, ön szemlátomást valóban fél valamitől. Megengedné, hogy Hastings és én a segítségére siessünk? – Japp a torkát köszörülte, mire Poirot sietve hozzátette: - És persze a híres Japp felügyelő is a Scotland Yard-tól.

  - Mind szívesen segítünk védtelen ifjú hölgyeken – mondtam lelkesen

  Poirot vetett rám egy leírhatatlan pillantást, majd a hölgyre nézett.

  - Mitől tart, kedvesem?

  A hölgy - bár Poirot bajsza láttán kissé megrándult az arca -, így felelt:

  - Nem érzem, hogy Mrs. Neele lennék, nincs semmilyen csomagom a szobámban… és itt van még ez…

  Előrehajolt, és ahogy sötét, göndör haja is előrehullott, feltárta a tarkóján éktelenkedő sebet. Poirot is előbbre hajolt, és alaposan megszemlélte.

  - Fejbe vágták? – érdeklődött Japp, elővéve a jegyzetfüzetét.

  - Meglehet – felelte a barátom. – Megnézhetnénk a szobáját, Mademoiselle?

  A hölgy fölvezetett minket a szobájába, ami napsütötte volt, ablakai a kertre nyíltak, ahol fürdővendégek pihentek kényelmes nyugszékeken. Idilli környezet lehetett volna, ha a hölgy nem tűnik olyan rémültnek.

  - Bon, nézzünk körül – javasolta Poirot, körbejárva a szobában.

  A kis fürdőfülke előtt megtorpant, és leguggolt. Amikor fölkelt, gondosan leporolta a térdét, és csalódottan felsóhajtott.

  - Nos, a rejtély egyik részét megoldottuk. A mosdó előtt kiömlött a víz, talán a vázából, aminek a darabjai itt hevernek a földön, körötte meg félig elszáradt virágok.

  - Igazán festői rendetlenség, épp magának való, Poirot – mondtam gúnyosan, mert még mindig bántott a hallban rám vetett pillantása. Poirot szeme megvillant, de másképp nem reagált a megjegyzésemre.

  - A szőnyeg kissé meggyűrődött – folytatta. – Mademoiselle nyilván szívesen visel magas sarkú cipőt, ami nem túl egészséges, viszont csinosabbnak érzik benne magukat a hölgyek. Úgy vélem, a sarka akadhatott bele a szőnyeg rojtjaiba, majd a víztócsán megcsúszott, elesett, és beütötte a fejét a kisszekrény sarkába. Nézzék, itt a folt a fán. Még szerencse, hogy nagyobb baja nem esett…

  - Szóval baleset – mondta Japp csalódottan, és eltette a füzetét. – Milyen szerencse!

  - De mi van a vázával meg a virágokkal, Poirot? És az emlékezetvesztéssel? – akadékoskodtam.

  - Nos, Hastings, az amnéziát magyarázná a tarkósérülés – felelte barátom, miközben önkéntelenül is letörölgette a zsebkendőjével a szekrény sarkát elcsúfító foltot. – De mi a helyzet a vázával? És ön vajon Mrs. Neele, vagy mégsem? Menjünk vissza a hallba, ha nem bánják!

  Odalent a szobalánytól megtudtuk, hogy előző nap érkezett a virág, és kis kártya is volt hozzá. Poirot elégedetten hümmögött, majd előhúzta a megviselt kártyát, amit még a szobában tehetett zsebre.

  - „Sajnálom, A. C.” - olvasta. – Ismer egy A. C. nevű illetőt, Mademoiselle? Nem, persze, honnan is tudhatná?

  Úgy bámulta a gyűrött papírt, mintha attól várt volna megoldást, majd elégedetlenül körbepillantott a hallban. A szomszédos asztalon kettéhajtott újság hevert, de beleért a széle a tálcán heverő tálkába, így Poirot odanyúlt, hogy megigazítsa, majd felkiáltott, felkapta a lapot, és sietve olvasni kezdte.

  - De Poirot, ez igazán illetlenség ...

  - Hát tessék, Hastings – nevetett fel hirtelen. – Ennyit a rejtélyekről. Mademoiselle, illetve Madame, ön valóban nem Mrs. Neele. Styles-i otthonából tűnt el december harmadikán. Felkutatására országos mozgalom indult, mivel ön ismert és elismert író. Nagyon aggódik önért a  férje, Mr. Archibald Christie… bár ő talán sejthetett valamit az ön itt tartózkodásáról, különben nem érkezett volna épp ide a virág, A. C. aláírással. A neve pedig… ön Mrs. Agatha Christie… ennyit a rejtélyekről. Talán értesíthetné a családját a hollétéről. Igazán örülök, hogy segíthettem.

  - De honnan jött rá, Poirot? – kérdeztem elképedve.

  - Egyszerű – felelte Poirot, némi zavart feszengés után. – Itt van a fényképe az újságban. Csak a vak nem látná az azonosságot a két hölgy között. És most, Hastings, ha már itt vagyunk… nem inna meg velem egy kis forró csokoládét?

Kép: 

https://www.vectorstock.com/royalty-free-vector/black-moustaches-vector-1432662