Ede bácsi tegnap kihúzta a gyufát Olgi néninél, ahogy azt a mai sétáltatás örömére megtudtam…
Nem elég, hogy utál vásárolni járni, és ha a plázában lévő ábécébe mennek, Ede bácsi akkor is húzza a száját, meg a fájós lábára hivatkozva inkább leül az előtérben az egyik padra, és ott kvaterkázik a többi vénemberrel. (És jó, cipekedni aztán cipekszik hazafelé, na de mégis, miért nem lehet ott baktatni Olgi néni meg a bevásárlókocsi mögött a boltban is, és segíteni odébb tologatni a mások kocsiját, amikor azok tulajdonosai pont a hűtőpultnál állnak le beszélgetni, és nem lehet tőlük, meg a kocsijuktól odaférni a mirelit halhoz? Pláne még morogni is a mirelit hal miatt, hogy minek az, amikor Ede bácsi úgyis hoz haza a horgászásból halat…)
És ha még csak egymással kvaterkáznának ezek a férfiak...
De tegnap, mikor Olgi néni épp szorgosan tolta a padok felé a bevásárlókocsit, azt látta, hogy Ede bácsi egy fiatal nőt bűvöl.
Persze, ahogy meglátta Olgi nénit, rögtön odébb csúszott a padon, de közben igen bűnbánó képet vágott.
És aztán hazafelé magyarázta a bizonyítványát, hogy hát csak segítséget kért a fiatal hölgytől, mert idefelé kivette ugyan a postaládából a hivatalos levelet, de a szemüvegét meg a nappaliban hagyta, a kisasztalon, a tévéújság mellett, viszont azt meg nagyon akarta tudni, mi áll a levélben, ha már hivatalos.
És a fiatal hölgy ugyan nagyon tiltakozott az ellen, hogy felbontsa, pláne, még el is olvassa a más levelét, de aztán csak megtette.
És persze semmi sürgős, morogta Olgi néni, aki persze előre tudta, mert ha sürgős, akkor a postás nem a ládába dobálja be, hanem felfárad vele az emeletre.
De hát Ede bácsinak csak az ürügy kellett… és már kezdi is túlzásba vinni a padon ülő nőkkel való ismerkedést.
Pláne, hogy ez még csak nem is volt jó húsban…
(Kép: https://hu.pinterest.com/pin/484911084861467080/)