Délután visszavitte Ede bácsit a kórházba, mesélte Olgi néni a vasárnap esti kutyasétáltatás közben.

  Miért, csak nem megszökött, kérdezte elhűlve Marika néni, majd még hozzátette, nem is csodálja, amilyen ott az ellátás az otthonihoz képest.

   Nem szökött meg, felelte Olgi néni kissé vicsorogva, aztán, már kissé nyugodtabban elmagyarázta, hogy Ede bácsit hazaengedték a hétvégére, végül is nem súlyos beteg… csak derékfájós. Azzal meg el lehet lenni otthon is… egy ideig…

   Remélhetőleg jobban van, fejezte ki a bizakodását Terike néni, mire Olgi néni egy darabig csak hallgatott.

   Hát, már az egy hét alatt is fogyott… no meg kissé fura is lett, mondta azután.

   Hogyan fura, értetlenkedett Marika néni. Mert hát a férfiak sokféleképpen lehetnek furák… mint közismert…

   Ahogy hazaértek, rohant a fürdőszobába zuhanyozni, magyarázta Olgi néni.

   Talán a kórházban a meleg vízzel is spóroltak, és Ede bácsi csak fel akart melegedni, találgatott Marika néni, de Olgi néni a fejét csóválta, és azt mondta, ha csak ennyi lenne, ő nem szólt volna egy szót se, mert hátha tényleg fázott a vénember a kórházban, meg hazafelé menet. De hát nem ennyi volt… mert amikor Olgi néni be akarta adni neki a tiszta melegítőjét, kiderült, hogy Ede bácsi az ajtót is bezárta. Belülről.

   Hát kívülről csak nem zárhatta be… ha egyszer bent volt... vélekedett Terike néni, aztán még hozzátette, hogy végül is, tudtával Ede bácsi nem olyan Houdini. Aki még a vizes tartályból is kiszabadult. Vagy pont nem, erre Terike néni már nem emlékezett pontosan.

   Ők otthon sose zárták egymás elől a fürdő ajtaját, mondta Olgi néni, aztán, kissé visszafogottabban még hozzátette, hogy még akkor se, mikor már elmúltak azok az idők, hogy ketten együtt fürödjenek…

   Elmúlik a romantika, sajnos, sóhajtozott Marika néni, mire Olgi néni leintette, hogy nem annyira a romantikával van a baj, hanem a kád méretével.

   Merthogy már nem férnek bele ketten egyszerre…

   Esetleg érdemes lenne egy nagyobb kádban gondolkodni, vetette fel Terike néni, de Olgi néni megkérdezte, Terike szerint vajon melyik panellakásba férne be a jelenleginél nagyobb fürdőkád? Akkor esetleg, ha a konyhát átalakítanák fürdőszobává…

   Egyébként, tette hozzá még pironkodva, mikor a fiánál voltak Pesten, hát, ott hatalmas a fürdőkád. És van benne masszázsfunkció is… vagy mi az ördög. És a vénember szívesen ki is próbálta volna… de hát hogy nézett volna ki a dolog: ők ketten a gyerekek fürdőkádjában?!

   Jó, de akkor mi volt a gond Ede bácsi titkos zuhanyzásával, terelte vissza a szót Marika néni a kiinduló kérdéshez, mert már elege volt a pezsgős fürdőkádakból. Pláne, hogy nála se fért volna be egy olyan a fürdőszobába…

   Hát, mikor Ede bácsi végzett, Olgi néni kérdőre is vonta.

   És ha nagyon nehezen is, de végül vallott a vénember.

   Mint kiderült, az osztályon, ahol Ede bácsi fekszik, nincs a mosdók ajtaján belül rigli, és kulcs sincs a zárban. Valószínűleg azért, hogy ha egy beteg odabent elesne, ne legyen szükség a Terminátorra az ajtó berúgásához. Mert hát azok a nővérkék… a vakolattal az arcukon, meg a tíz centis műkörömmel… hát hol tudnák azok rátörni az ajtót egy pórul járt betegre?!

   És önmagában a zár hiánya még nem is lett volna gond, mert ha nincs, hát nincs, magyarázta otthon Ede bácsi… csak hát ott volt az a vénasszony. Jó, nem annyira vén… de ez nem igazán számított, amikor rányitotta a koedukált fürdő ajtaját. Miközben Ede bácsi épp a szappant mosta le magáról a zuhany alatt… és ha nem is harsányan, de dúdolgatott…

   Pironkodtak mindketten, a hölgy elnézést kért…

   Aztán két nap múlva megint csak rányitott, ahogy állította, véletlenül. Ilyen balesetek előfordulnak a kórházakban, mondta, és kacarászott hozzá.

   És hát valóban előfordulnak, mondta otthon mogorván Ede bácsi.

   Csakhogy – ami az első alkalommal még véletlen, az másodjára már nagyon nem tűnik annak… pláne, ha az illető hölgy az első alkalommal még fürdősapkában nyit rá az emberre, és frottír köntösben… másodjára meg selyem köntösben… frissen fodrászolva, és szintén hat kiló vakolattal az arcán…

   Remélhetőleg nem volt nagy veszekedés a hölgy miatt, aggódott Marika néni, de Olgi néni csak a fejét rázta, aztán azt mondta, miért veszekedett volna a vénemberrel, hiszen nem ő volt a hibás.

   Viszont.

   Bár nem úgy tervezte, végül vasárnap délután visszakísérte Ede bácsit a kórházba.

   És hát mit tesz isten, mikor a kórterem felé tartottak, nem összefutottak a hölggyel a folyosón?

   Megmutattad neki, Olgikám, hol lakik a magyarok istene, kérdezte Terike néni lelkesen.

   Hát, ha lehet így nevezni, akkor meg, felelte Olgi néni. Mert tömören és velősen elmagyarázta az asszonyságnak, hogy a mellette baktató úriember az ő ura, és hogy az asszonyság akkor se kellene a férjének, ha legközelebb – mikor véletlenül összefutnak a zuhanyzóban – eljárná neki a hétfátyol táncot. Lehetőleg egy sárga gumikacsa kíséretében.

   A parókáját, azt szedted volna le inkább, Olgikám, hogy merészelte a más urára nyitogatni a fürdő ajtaját, mondta komoran Terike néni, mire Marika néni lepisszegte, hogy ilyet mégse mondjon már Terike. Hiszen hogy bánthatná azt a másik asszonyt egy civilizált úrinő, és –

   Hát parókája… az nem volt neki, közölte Olgi néni, azzal méltóságteljesen elsétált.

 (Kép: https://hu.pinterest.com/pin/484911084863337584/)