Megjárták-e a temetőt a múlt héten, érdeklődött Marika néni, amikor Olgi néni befutott a hajnali sétáltatásra.

  Hát azt… meg, felelte Olgi néni, nem annyira lelkesen, mire Marika néni aggódva megkérdezte, csak nem lopták el a sírokról a virágokat.

  Azt ő nem tudhatja, felelte Olgi néni, mivel a gyertyagyújtás után ők, Ede bácsival eljöttek a temetőből, és nem maradtak ott őrködni, hogy vajon lerabolják-e a sírokat Halottak napja után. Végül is van, aki azért kapja a fizetését, hogy őrizze a sírokat, Olgi néninek meg volt más dolga is, például hogy visszavigye Ede bácsit a kórházba… vagy hogy tejbegrízt főzzön az unokáknak, ha már a szüleikkel eljöttek ők is gyertyát gyújtani.

  Pedig milyen szép a temető este, sötétben, mikor csak úgy ragyog a sok mécses, mondta Terike néni, mire Marika néni sietve elmesélte, milyen is volt az, mikor ő az urával meg a nagyfiukkal ment mécsest gyújtani… aztán meg olthatták a szomszéd sírt, amin kigyulladt a műanyag koszorú.

  Érdekes, felelte Olgi néni nem túl lelkesen, aztán végre elmesélte, ők hogyan mentek megemlékezni a halottaikról.

  Általában szomorú esemény szokott ez lenni náluk, ha az ember a szülei sírjához visz virágot, de hát ott voltak az unokák, akik kérdeztek.

  Hogy miért van ennyi Jézus-szobor a temetőben, mikor Jézuska csak egy van, és ha a Jézuska halott, mert hát itt van a temetőben, ennyi szobrot állítottak neki, akkor hogy fogja karácsonykor elhozni az ajándékot, pláne, ha ilyen sovány, akkor hogy bírja el?

  És hát főtt is a feje mindenkinek, az összes felnőttnek, hogy akkor most mit mondjanak a gyerekeknek, de szerencsére Editke hamar megunta hallgatni a négy felnőtt négy különböző magyarázatát, és amikor Ede bácsi kissé előrébb ment – hogy kicsit hamarabb érjen a szülei sírjához, és egy pillanatra maga lehessen velük, mindig ezt csinálja a vénember, de hát ki róhatná meg érte -, akkor a kislány utánaszaladt, és megfogta a kezét.

  Oda is törleszkedett Ede bácsi oldalához, és Olgi néni hallotta, ahogy Editke megkéri a vénembert, hogy még ne haljon meg egy darabig, mert szeretné, ha a nagyapja táncolna vele az esküvőjén, mesélte Olgi néni a meghatottságtól még most is remegő hangon.

   A vénember is meghatottan dörmögött valamit, mesélte tovább Olgi néni, ami lehetett akár ígéret is, és ettől ő is megkönnyebbült egy kicsit, mert tudta, így akkor egy darabig még bosszanthatják egymást az urával otthon… meg mindenhol, ahol csak lehet.

   A fia meg a menye meg őmellette baktattak, kézen fogva, mellettük a kisfiú, de aztán Zsoltika visszaszaladt a kissé lemaradó Olgi nénihez, és lelkesen átölelte a derekát.

   És hát, folytatta Olgi néni, ő fölkészült a megható kérésre, ami majd most elhangzik a kisfiú szájából, és tudta, hogy ő is szilárdan meg fogja ígérni az unokájának, hogy táncol majd az esküvőjén…

   És Zsoltika valóban kérdezett:

  - Nagymama, ha most van a halottaknak a napja, akkor láthatunk majd a temetőben táncoló csontvázakat, mint a tévében a szkubidúban?

(Kép: https://hu.pinterest.com/pin/452611831279721795/)