Olvasom/olvastam az Életkör - A női lét tizenhárom archetípusa című könyvet, és cseppet hatott rám. Azután írtam ezt a verset.

Lányoknak, nőknek, asszonyoknak, hölgyeknek és mindenki másnak kötelezővé kéne tenni.

Hogy egy kicsit fölfedezhessük önmagunkat végre.

Vitkolczi Ildikó

Ahogyan indultunk

Ahogyan indultunk…

csendben, szepegve,

vagy hangosan bömbölve,

hisz’ nem szóltak róla:

lányoknak meg van tiltva,

hangosan üvölteni,

fingani vagy böfögni…

pláne fiúkkal verekedni.

És nem lehet űrhajós,

se séf, se masiniszta

(maximum hercegnő),

és még ritkábban ipari alpinista.

Ha menstruál,

állandóan csokit zabál,

hisztis és picsog,

s ha kínjában fetreng,

alatta a heverő nyikorog.

És nem tudja

- hiszen ki tanította volna? -,

hogy a női lét élvezet,

még akkor is,

ha nem sejtjük, hová vezet.

Hogy lehet a vérzés áldás, ami életet ad,

és minden mást, ami abból az erőből fakad,

amit a nő néha megtalál magában.

És lesz Nő, Anya, Varázsló vagy Bába,

esetleg Vénség,

vagy épp Mátriárka.

Mind, aki az Élet útját járja,

ha tud még játszani,

bármikor lehet séf, űrhajós vagy masiniszta,

tudós, aki a Földet védi, vagy épp csellista.

Tud bájolni szóval vagy mosollyal,

libben a lépte,

ha nem nyomja terhe,

a hit, amit beléneveltek,

hogy nála mindig minden előbbre való!

Ha szabadon élhet,

s így kiteljesedhet,

akkor lehet igazán adakozó.

Legyél hát Bába,

vagy menj el egy bálba,

nem kell üvegcipő sem,

vagy tökfej herceg,

ki pont a bál után nem ismer meg…

Legyél hát őrszem,

figyelj, és bölcsen

dönts arról,

még mi kell és mi már nem,

szülsz-e vagy mégsem,

leszel-e Mágus,

vagy erőtlen bábu,

emelsz-e hangot,

mikor úgy látod,

hogy nálad mindig minden előbbre való.

Élj ma a mának,

a holnap még várhat,

üvölts, ha az kell,

de még ma döntsd el:

önmagadnál  nem lehet soha semmi előbbre való!

2019. június 7.

(Kép: Facebook)