Van egy pár dolog, amiről tudjuk, hogy jobb, ha kemény, jelentette ki Ede bácsi borongva a péntek esti borozólátogatás közben.

  Az már igaz, bólogatott élénken Béla szaktárs, akivel Ede bácsi valaha a vasútnál dolgozott együtt egy darabig, és akivel olykor összefutott a borozóban.

  Na, a mézes sütemény… az nem ilyen, jelentette ki Ede bácsi, a poharát a pultra koppintva.

  Aztán csak borongott tovább, míg a pultos Erzsike rá nem kérdezett, mi bántja ennyire az öreget. Mert hát… Ede bácsiból csak úgy áradt a búbánat.

  Pedig hát lenne oka az örömre, mert egy teljes hétig megint náluk vannak az unokák, kezdett bele aztán a mesélésbe, miközben kényelmesebben elhelyezkedett a pult előtti széken.

  Ráadásul elkészült az akciós margarinból a mézes is, amit Olgi néni különösen finomra szokott megsütni, ráadásul omlós-puhára, hogy az embernek nem kell féltenie a műfogsorát, ha beleharap.

  Csakhogy… valami hiba csúszhatott a számításba… vagy a mérickélésbe, vagy a fene tudja, melyik konyhai műveletbe, de a mézes olyan kemény lett, mintha kőbe harapott volna az ember.

  Odalett a műfogsor, tudakolta riadtan Béla szaktárs, aki nem volt a fogorvosok nagy barátja úgy általánosságban, így mélyen át tudta élni a problémát, ha mégis a rémisztő székbe kerül az ember.

  De Ede bácsi csak legyintett, és folytatta.

  Mert hát még így se lett volna nagy gond, az ember eszi a diós, meg a mákos bejglit majd az ünnepek alatt, pláne az öntött kiflit, aminek az asszony nagy művésze… de hát az unokák nagyon várták a mézest, már készültek is, hogy majd ők is díszítik tojásfehérjével, sőt, talán ételfestékkel is, bár azt Olgi néni nem szereti, de ha egyszer azt is csomagolt a kis menyük a gyerekek mellé, akkor muszáj használni…

  De Olgi néni annyira dühös lett, hogy megkeményedett a mézes, holott ő mindent pontosan ugyanúgy csinált, mint az előző években, amikor tökéletes lett a sütemények állaga, hogy bezárkózott a hálóba, és nem volt hajlandó kijönni onnan.

  A kislány meg sírva fakadt, hogy akkor most mi lesz. És ígérhetett neki Ede bácsi extra mesenézést a tévében, esti plusz meseolvasást, a kislány csak sírt, hogy ő a nagyit akarja, és most.

  Így hát Ede bácsi kínjában felidézte, milyen is volt, amikor legényke korában zsonglőrködni tanult, és három kerek mézest hajigált felváltva a levegőbe.

  Az unokák meg elkerekedett szemmel bámulták, de aztán Zsoltika elég hamar elunta a dolgot, és követelte, hogy akkor most már legyen valami más mutatvány is.

  És mert Ede bácsi tudta, hogy a kisfiú különösen szereti az űrhajós filmeket, vígan azt kiáltotta, akkor most jön az ufótámadás… és útjára engedte a repülő csészealjat… illetve mézest…

  Az ablak tört ki tőle, érdeklődött részvéttel a pultos Erzsike, és izgalmában túlcsapolta a szódát a szifonból, beterítve vele a pultnál ülő vendégeket… de ez most senkit sem izgatott, mert mindenki a végkifejletet várta.

  A mosogató fölötti csempe hullott le tőle, felelte búsan Ede bácsi.

  Amire aztán Zsoltika ijedtében úgy rázendített, hogy az üvöltésre még az asszony is kiszaladt a hálóból. De hiába vigasztalta a kisfiút, hiba ígért neki fűt-fát, tejbegrízt extra adag mazsolával, csak nem használt semmi.

  Végül Olgi néni kínjában az öntött kiflit csinálta meg hamarabb, azt rakta a kisfiú elé, így az örömében – és meglepetésében – végre elhallgatott.

  Bezzeg Ede bácsi nem úszta meg ennyivel!

  Mikor már nyúlt volna a szedőkanálért, az asszony közölte, hogy az ufókatasztrófa miatt nemhogy az öntött kifliből nem vehet… de még a bejglit se fogja megsütni neki karácsonyra.   

  Így most, sóhajtott Ede bácsi a pultra könyökölve, azon töpreng, vajon bekopogjon-e az ünnepek alatt a szomszéd Kissnéhez.

  Hátha hozott az ura Ausztriából valami karácsonyi finomságot…

(Kép: https://hu.pinterest.com/pin/484911084864134718/)