Olgi néni lekéste a vasárnap hajnali sétáltatást, így este aggódva várta a két barátnője.

  Remélhetőleg semmi baja, jegyezte meg Marika néni, mikor Olgi néni és Muki végre befutott.

  Neki semmi, felelte Olgi néni, bezzeg a vénember, tette még hozzá, mire Marika néni sóhajtott, és azt mondta, oké, akkor Terike néni nyerte meg a fogadást, így legközelebb Marika néni fizeti a kávéját a cukrászdában.

  Olgi néni cseppet harapós hangulatba került a hírtől, hogy ő meg az ura fogadási tétel lett, de a hölgyek addig engesztelték, míg elmesélte, mi ütött már megint Ede bácsiba.

  A lépcső, az ütött, sóhajtotta, majd bővebben folytatta.

  Elmentek pár napra víz mellé, mert lakásban nem lehet elviselni ezt a kánikulát. A kis menye szerzett nekik beutalót, gyógyvizes strandra, kényelmes szállással, hogy miután kiáztatták magukat a gyógyvízben, ne kelljen messzire gyalogolni a strandtól.

  Nem is lett volna semmi baj, az első két nap csodálatos volt… csak hát ott voltak azok a fiatalok…

  Nem voltak azok hangosak, vagy szemtelenek… annyira… csak merészek.

  Ott szaltóztak a legmélyebb medencében, a többi strandoló szeme előtt. Kettő bakot tartott, a harmadik meg olyan hátraszaltókat ugrott a vízbe, hogy legalább a fél medence vizét kifröcskölték a közeli nyugágyakra.

  Ede bácsi, aki nem akart mást, csak nyugodtban úszni, érthetően annyira nem örült a produkciónak. De az elején még nem szólt, csak lenyelte a mondandóját – meg a felcsapott vizet -, de a harmadik nap csak megkérte a lelkes ifjakat, szüneteltessék már a cirkuszi artista mutatványokat, hogy az idősebbek is nyugiban élvezhessék végre a medencét.

  Mire az egyik ifjú, aki a legnagyobbakat ugrotta, odavetette neki, hogy csak irigykedik rájuk, mert ő se nem mer, se nem tud ilyen hátraszaltót ugrani.

  Hajaj, sóhajtotta Marika néni mély átéléssel.

  Á, legyintett Olgi néni, némi bűnös büszkeséggel és kárörömmel, ezek nem ismerték az ő urát. Meg a múltját.

  Így amikor a vénember lazán felkapaszkodott a vízben álló két ifjonc összekulcsolt kezére, és onnan ugrott egy hátast, mind a három szemtelennek akkorára kerekedett a szeme, mint két kistányér. A medence szélén állongó többi nyugdíjas meg lelkesen tapsolt.

  Ede bácsi meg úgy jött ki a vízből, hogy csak úgy dagadt a keble a büszkeségtől. Olgi néni gondolta is, hogy most egy hónapig a dicső tettről fog hallani otthon, de még a piacon is azt fogja visszahallani az árusoktól, mekkora hátraszaltót vetett a vénember, rozzant nyugdíjas létére.

  És így is lett volna… ha nincs az a nyavalyás lépcső.

  Ami nedves volt, a vénember meg persze nem figyelt oda, ahogy nagy peckesen jött ki a vízből.

  Vajon az orrára esett, kérdezte aggódva Terike néni, mire Olgi néni felsóhajtott.

  Fenékre, ha finoman akar fogalmazni, mondta. Épp a farkcsontját verte oda, annyira, hogy végül betegszállítóval hozták haza őket a nyaralásból.

  És most otthon fekszik hasmánt az ágyon, nagyokat nyögdécsel, és persze Olgi néninek kell kiszolgálnia. Csak, mert meg akarta mutatni azoknak a kölyköknek, hogy öregember, nem vénember.

  Ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülnek, kötözze oda Ede bácsit a nyugágyhoz, javasolta Terike néni, mire Olgi néni a fejét rázta.

  Nem, ha legközelebb ilyesmi történik, ő fog hátraszaltózni.

  Aztán majd a vénember hordhatja neki az ágyba a vacsorát…

(Kép: https://hu.pinterest.com/pin/484911084870024097/)