Az emberek hülyék, közölte Olgi néni morcosan a hajnali sétáltatásnál.

  Ezt tudjuk, legyintett Terike néni rezignáltan, Marika néni viszont kíváncsian ragyogó szemmel érdeklődött, ugyan milyen okból jutott Olgi erre a következtetésre.

  Megállították őket tegnap a rendőrök, mesélte Olgi néni, továbbra is harapós hangulatban.

  Csak nem vették el Ede jogosítványát, kérdezte riadtan Marika néni, mire Olgi néni csak legyintett, mondván, a vénember már évek óta nem vezet.

  Vagy csak alig-alig, és akkor is csak rövidebb utakra, például a legnagyobb bevásárlásoknál, hogy ne kelljen hazafelé cipekedniük. Most sem ő vezetett, tette hozzá, hanem Béla szaktárs, aki a pályaudvaron vette fel őt meg a vénembert.

  Semmi telekocsi, kérdezte Terike néni kissé rosszmájúan, mire Olgi néni megint csak legyintett, hogy az most épp nem volt aktuális.

  Mindegy, vonatoztak, oda-vissza, és jó kis út volt, mert senki se énekelt, vagy kéredzkedett ki úgy harmincszor pisilni, és visszafelé is jó volt, hiszen látták az unokákat is, Béla szaktárs meg fölvette őket itthon, érkezés után, hogy ne cipeljék a táskákat tömegközlekedéssel.

  Aztán félúton lemeszelték őket a rendőrök.

  És jó, nem úgy meszeltek, mint régen, hanem csak elébük kanyarodtak, volt némi villogás meg pici sziréna… de akkor is világ szégyene az ilyesmi.

  Béla azonnal meg is állt, épp egy buszmegálló közelében, kiszállt, és nekiállt a rendőrökkel tárgyalni.

  És már ez is olyan szörnyű volt, hiszen őket még sosem állították meg rendőrök, azok csak a bűnözőket szokták, nem a tisztességes nyugdíjasokat.

  De ha ez nem lett volna elég, hát meglehetősen sokan voltak a közeli megállóban. Javarészt nyugdíjasok, akik a napsütés elől a közeli fák árnyékában kerestek menedéket, és épp szép kényelmesen felfőttek… egészen addig, míg a két kocsi le nem állt a közelükben.

  Mert akkor elkezdtek szivárogni…

  Már… nem úgy, mint a lyukas gumitömlő… hanem szépen, feltűnés nélkül.

  Előbb csak egy jött elő a fák árnyékából, hogy közelebb oldalazzon a megállóban a két autóhoz, aztán még egy, majd még egy…

  És nyíltan bámultak befelé az autóba, úgy, hogy Olgi néni kénytelen volt a hátsó ülésen ülve féloldalasan szinte teljesen kitekeredni a másik irányba, hogy ne láthassanak belőle mást a bámészkodók, csak a tarkóját.

  Közben az anyósülésen ülő Ede bácsi nyaka is vörösödni kezdett, jól látszott, ahogy az ing gallérja felett terjed felfelé, és közben azt morogta, nem állatkerti látványosság ő, hogy így bámulják.

  Odakint meg egyre csak közeledtek a bámészkodó nyugdíjasok, mint abban az amerikai filmben, amit a fiuk úgy szeret, a feltámasztott dinoszauruszok… és akkor a vénember nyaka és tarkója már olyan vörös volt, hogy Olgi néni tudta, még pár pillanat, aztán kikecemereg a kocsiból a vénember, és leordítja a leskelődők fejét. Esetleg némely hölgyek fejéről a parókát – vagy a hajpótlást – is…

  De ekkor a rendőrök intettek, Béla szaktárs legényesen bepattant a kocsiba, és végre indulhattak haza.

  De hát mi baj volt vele, tudakolta a két hölgy izgatottan. Miért állították meg őket?

  Biztos leesett a rendszámtáblája, vagy nem indexelt az a Béla kanyarodás közben, tippelt Terike néni.

  Vagy csempészett valamit a csomagtartóban, a rendőrök meg kiszúrták, és ezért állították meg, hadarta lelkesen Mariak néni.

  Ugyan hogyan tudhatnák a rendőrök, hogy a zárt csomagtartóban csempész valaki, fortyant fel Terike néni, de Marika nénit nem lehetett megállítani.

  Mért, kérdezte kissé sértetten, az amerikai sorozatokban is látni mindenféle felszerelést, amivel az ottani rendőrök helyszínelgetnek, meg az ember nyálából kitalálják a nagyanyja eredeti hajszínét is, akkor abból a sok flancos felszerelésből csak beszivárgott már hozzánk is valami?! Jó, nem az a nyálműszer, de valami…

  Inkább csak túl gyorsan vezethetett az a Béla, vagy nem indexelt, kötötte az ebet a karóhoz Terike néni.

  Egy fenéket, szólt közbe Olgi néni morcosan.

  Jegyek voltak nála, drága Terikém.

  Élelmiszerjegyekkel üzérkedik a Béla, ahogy régen, a háború idején csinálták, tudtam én, vágta rá lelkesen Marika néni, mire Olgi néni megint csak sóhajtott.

  Belépőjegyek voltak, édes Marikám, a délutáni focira, a stadionba. Bélának többet is sikerült vennie jó áron, és azokat adta el a rendőr ismerősének. Ezért álltunk az autóval a tűző napon, és ezért bámultak úgy meg azok a nyavalyások, mint a bazári majmot szokás.

  És most otthon is mosolyszünet van megint, mivel Olgi néni közölte a vénemberrel, hogy ő soha többé be nem ül be annak a nyavalyásnak az autójába.

Kép: https://hu.pinterest.com/pin/305541155948787982/