Hogyan hagyták el a jó dolgok az embereket?
2016. április 18. írta: Vitkolczi Ildikó

Hogyan hagyták el a jó dolgok az embereket?

Megrögzötten környezetpárti vagyok.

Azt gondolom, igenis az én felelősségem is, hogy az unokám számára is megőrizzem a bolygón élő növényeket, állatokat, a tiszta vizet, a jó levegőt... mindent.

Akkor is így gondolom, ha valószínűleg nem lesz unokám. 

Viszont nagyon szívesen megőrzöm más unokái számára is...

Ezért aztán mikor egy pályázatra kifejezetten környezetvédelmi mesét kértek - ami meg is jelent később egy ovisoknak szóló kötetben -, nagy örömmel láttam - volna - neki az írásnak.

Viszont először egy fia ötletem se volt, hogy mi az ördögről írjak. De írni akartam... csak nem ment.

Aztán valahonnan felrémlett egy kép, illetve egy fekete-fehér rajz, amin az állatok és a fák nagy, közös tanácskozást tartottak.

És akkor már tudtam, miről fogok írni.

És a képet is előkerestem - persze, hogy Réber László-rajz volt, gyerekkorom legkedvesebb illusztrátorának keze munkája (és tulajdonképpen még most is a legnagyobb kedvencem). És persze, hogy a legkedvencebb könyvemből, A Négyszegletű Kerek Erdő-ből származott, Lázár Ervin meséjéből, amikor a fák és az állatok arról tanácskoznak, hogyan kellene legyőzni Kisfejű Nagyfejű Zordonbordont. :)

Ezek után már egyáltalán nem csodálkoztam, hogy pont ez a kép ihletett meg - ráadásul úgy, hogy nem is tudtam róla...

Az én mesémben nincsenek se pomogácsok, se bukfencező fák, vagy állatok, de olyan témáról írtam, ami nagyon is foglalkoztat, és amiről már ovis korban beszélgetni kellene a gyerekekkel. Úgyhogy ha van az olvasók között óvónő, nyugodtan vigye, és olvassa fel a történetemet! Aztán beszélgessenek el róla a gyerekekkel.

Szerintem megéri...

 

 

Hogyan hagyták el a jó dolgok az embereket?

 

- Rajta! – mondta az öreg tölgy.

     - Nosza! – sürgettek a fiatal gesztenyék.

     - Itt az idő! – kiáltozták a gombák közt baktató, s a csomagjaikat cipelő manók.

     - Tovább már nem várunk! – zümmögték a fák lombja körül röpködő tündérek.

     - Ebből elég volt! – rikoltozták a madarak. Hárman-hárman összefogtak egy-egy fészket, és indulásra készen lebegtek a levegőben.

     - No, nem bánom – sóhajtotta az öreg fenyő, az erdő legvénebb fája, és szomorúan lenézett a domb tövében fekvő városra.

     Ahol szürke volt az ég a házak felett, a kémények füstjétől, a kipufogógáztól és a gyáraktól.

     Ahol a fák gyökereit beton nyűgözte a föld alá, s ha egy ház előtt az ágak zavarták a kilátást, hát gondolkodás nélkül kivágták a „vétkes” fát az emberek.

     Ahol az állatkerti állatokat szűk ketrecekbe zárták, és a látogatók bármit bedobálhattak a ketrecekbe étel gyanánt – máshol meg egyes gazdák egyszerűen megfeledkeztek az állataikról, és a jószágok éhen maradtak.

     Gyermekek még, de majd megtanulják, hogyan kell vigyázni ránk, gondolta az öreg fenyő, a városban nyüzsgő embereket figyelve, de mert mindenki más azon a véleményen volt a környéken, hogy eleget tűrtek már az emberektől, hát belegyezett abba, hogy új otthont keressenek maguknak.

     A fák kihúzták gyökereiket a földből, amely bánatosan engedte útjára régi lakóit.

     A közeli patak tündérei kis, béka vontatta kagyló-kocsijaikban, csatlakoztak a menethez.

     Az erdei manók százlábúakat lovagoltak meg, s vígan nevettek, ahogy a hullámzó háton le-föl huppantak.

     - Na, most majd! Na, most majd! – fenekedtek, kis kalapácsaikat rázva, a törpék, akiket a szén – máshol meg arany – után kutató emberek űztek el a bányáikból.

     A domb tetején azután az egész sereg visszanézett: a gyökerükről földet rázó fák, a fészkeket röpítő madarak, az erdei állatok, a törpék és a manók - akik különben nem voltak nagy barátai egymásnak, most mégis egymás nyomában haladtak a hullámzó fűben, és mindennemű bogarak és mesebeli lények, akik megelégelték az emberek zaklatását.

     Éjjel azután a városi állatkert lakói is útra keltek, s ha egy autós eleven zebrával találkozott a gyalogátkelőn, hát kimeredt szemmel bámult rá, majd meggyőzte magát, hogy biztos csak elaludt egy pillanatra a kormánynál.

     Az állatokat követték a helyi madarak, majd a városi fák is, így reggelre nem maradt más a betondzsungelben, csak az emberek.

     Akiknek kezdetben fel sem tűnt, hogy otthonukban nagyon is hibádzik valami.

     A gyerekek voltak, akik elsőként észlelték, hogy eltűnt valami az életükből, hiszen nem látták többé a szemük sarkából a villanásokat, amint a nap fénye felragyogott a tündérek szárnyán. És a kirándulásokon nem öltögették rájuk a nyelvüket a fák villás ágai közül, madárfészekből, vagy harkályodúból előbukkanó manók – hiszen nem voltak többé erdők és faiskolák, amik otthont adhattak volna a nyelvöltögetőknek.

     És egy idő után a felnőttek is igen meghökkentek, amikor hétvégén, nagy hátizsákkal fölpakolva túrázni indultak, de nem találtak mást a domb tetején, csak üresen tátongó gödröket az erdő hűlt helyén.

     Igen elbúsultak azok, akik óvták a fákat és a madarakat, s az erdőben feltűnő őzek vagy szarvasok láttán mindig áhítatosan elcsöndesedtek. És fölháborodtak mindazok, akik tévével és rádióval megrakodva jártak az erdőbe - lehetőleg autóval, hogy gyalogolni ne kelljen -, mivel most nem volt hová szétdobálni a kiürült konzervdobozokat, meg az üdítős üvegeket.

     - Mi lesz most? – vakarták a fejüket az erdő nélkül maradt erdészek, a madár híján maradt madarászok, az állatidomárok a cirkuszban az üres ketrecek láttán, a tehenészek az üres tehenészetben, és a pásztorok a mezőkön. Nemhogy juhok nem voltak többé, de még farkasok sem, hogy legalább velük elfogócskázhattak volna a pásztorok egy félórát.

     Az embereknek most már múzeumba kellett menniük, ha állatot vagy növényt akartak látni.

     - Micsoda szégyen – mondogatták a múzeumőrök a helyi múzeumban, amint a műanyag fókákat és pingvineket betologatták a rég kihalt dinoszauruszok mellé. (Merthogy a hűvösebb helyeket kedvelő állatok és madarak is eltűntek, miután az emberek még a helyi állatkertben is fölolvasztották az addig lakhelyükül szolgáló jeget.) – Mi lesz most?

     - Követségbe kell menni hozzájuk – tanácsolta a város legbölcsebb embere, egy vén kertész, aki a város szélén élt, egy hatalmas kerttel körbevett házban. – Meg kell ígérni a fáknak és a madaraknak, hogy ezentúl jobban bánunk velük. Hátha akkor visszatérnek mind. Mert nélkülük nem élet az élet – tette még hozzá, bánatosan szétnézve elárvult kertjében.

     Így aztán néhány madarász, erdész, kertész és a gyerekek összefogtak, s az öreg kertész vezetésével elindultak megkeresni a fáikat, és velük a többi élőlényt, aki elhagyta őket. Mint kiderült, nem kellett messze menniük, mert a fák letelepedtek az első, emberek által nehezen megközelíthető völgyben – így az erdészek, madarászok, s mind a többiek sziklákon kapaszkodtak, lejtőkön bukdácsoltak, zúgó patakokon gázoltak át, hogy eljuthassanak a völgybe, ahol fák és madarak, tündérek és manók nagy egyetértésben éltek, és egyáltalán nem hiányolták a zajt, a füstös levegőt, a szennyezett vizet, és az emberek szurkapiszkálódását.

     A követség meg, amikor porosan, sárosan, karcolásokkal borítva, kimerülten és éhesen megállt a vén fák tanácsa előtt, mélyen meghajolt, és előadta, mennyire bánják már az emberek a városban, hogy nem figyeltek oda a fákra.

     - És a virágokra – tették hozzá szigorúan a virágtündérek.

     A morgolódáshoz, s a sérelmek felsorolásához csatlakoztak rögtön a manók, törpék, madarak, cirkuszi állatok, s a követség nem győzött bocsánatot kérni minden bántalomért, és ígéreteket tenni a városbéli népek nevében.

     - Ez mind szép és jó – mondta végül az öreg tölgy szigorúan. – De ezek csak szavak, és azokból nem élünk meg. És semmi kedvünk nincs ismét a saját bőrünkön tapasztalni, milyen figyelmetlenek tudtok lenni, ti, emberek.

     - Nono – szólt a vén fenyő, a követség nekibúsulását látva. Hiszen a gyerekek közben vígan futkostak a fák között, a manók nyomát követve, és még a tündérek is elő-előbukkantak, hogy integessenek az álmélkodó embereknek. – Talán nem kell végképp szakítanunk az emberekkel.

     - De ha visszaköltözünk, megint csak szurkapiszkálódnak majd! Kivágják a fákat és letépik a virágok fejét! Kiűznek minket a bányáinkból! Lángoló karikákon kell átugrálnunk, és nem bánják, ha megpörkölődik a bundánk! – kiáltozták felháborodva a virágok, manók és törpék, s a cirkuszi oroszlánok. – Nem megyünk vissza hozzájuk!

     - Adjunk nekik egy kis időt – javasolta a vén fenyő csöndesen. – Menjetek vissza a városba, emberek, és mondjátok meg mindenkinek, ültessenek újabb virágokat és facsemetéket. S ha madarak költöznének a fiatal fák lombjába, óvják őket. Ha sérült állatra találnak, vigyék őket orvoshoz. És óvják a vizeket is, mert nélkülük mi sem élhetünk… ahogyan ti sem. Egy év múlva mi küldünk majd követséget hozzátok – és ha tiszta lesz a levegő és a víz, ha a facsemeték elégedettek lesznek a kertjeitekben, és nem látunk többé cirkuszi állatot szenvedni a ketrecében, akkor megfontoljuk, hogy visszaköltözzünk-e a városba, és a környékére. Jó lesz ez így?

     - Kivárjuk az egy évet! – kiáltották az állatok, a madarak, és mind a fák, a tündérek és a többi varázsos népség.

     A követség tagjai bólintottak, elfogadták az egyezséget a városi emberek nevében, majd elindultak hazafelé a völgyből. És útközben azon tanakodtak, vajon jövő ilyenkorra elmehetnek-e ismét a közeli erdőbe kirándulni, gyönyörködhetnek-e a városi parkok fáiban és virágaiban, és lesz-e olyan szerencséjük, hogy újból megpillanthatják a tündérek szárnyán felragyogó napfényt a szemük sarkából.  

     Ti mit gondoltok?

 

Kép: http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/LAZAR/lazar00042_kv.html

(itt egyébkét elolvasható a teljes Négyszögletű Kerek Erdő pomogácsostul, Mamintistől, mindenestől... ajánlom szeretettel annak, akinek ez kimaradt véletlenül gyerekkorában...)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr778557720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása