Szóval a könyv.
Meg a rajzok...
Mentem Pestre, megismerkedni végre személyesen a kiadóval, a szerkesztővel, aki elképesztő munkát végzett a kéziratommal, és aki megtanított a saját szövegeimet is kicsit szerkesztői szemmel nézni. És találnunk kellett még egy illusztrátort is...
Két táskával, a vonatról frissen érkezve estem be a kiadói szobába, ott várt a szerkesztő hölgy/leány, és az első, amit kiszúrtam, egy gyönyörű kép volt az asztalán. Egy színes, ha jól láttam, akvarell technikával készült kép nyomtatott verziója. Rögtön beleszerettem.
Azután volt egy hosszú megbeszélés, főképp a szövegről, majd rátértünk az illusztrációkra. A szerkesztőm behozott 7-8 könyvet, mind a saját kiadásaikat, és sorolta, hogy ezt X.Y. rajzolta, azt Y.Z. stb.
Egyik sem tetszett.
Én megrögzötten Réber László-rajongó vagyok.
Itt van egy kis Százarcú Boszorka, ha már emlegettem a minap:
Meg itt is. :)
És egy másik kedvenc, Szecskó Tamás...
No meg Würtz Ádám...
De említhetném Szántó Piroska gyönyörű Shakespeare-illusztrációit is.
Nekem egy illusztrátorral kapcsolatban igény, hogy fel tudjam ismerni a stílusát, bármit és bárhol illusztrál is.
A könyveknél, amiket a szerkesztő mutatott, hiába volt több illusztrátor munkája, simán összekevertem kb. 5 perc után, mit ki rajzolt. És nagyon szomorú voltam, mert tudtam, hogy egyikükkel sem akarok dolgozni, a stílusuk nem passzol az én Walteremhez.
Vagy Walteromhoz. Ki hogy szereti...
Látta rajtam a szerkesztő is, hogy hirtelen elszomorodtam, így rákérdezett, mi bajom. Én pedig elmondtam neki, hogy egyetlen művészről tudnám elképzelni, hogy megfesse a Walter képeit, de annak a rajzait nem látom itt... mert a kép, amit alkotott, a szerkesztő asztalán áll, keretben. Az ő keze munkáját pedig nem látom a könyvek között.
A szerkesztő kissé elképedve nézett rám, aztán átment az irodába... és hozta a képet... meg még egy könyvet, amiből az illusztráció származott.
Kiderült, hogy azt a könyvet is ők adták ki, és hogy lehetséges, hogy a művész vállalja a munkát, de írjak neki, és kérdezzek rá.
Ő volt Kálmán Anna, aki a Rumini-könyvek hihetetlenül tehetséges illusztrátora is.
Írtam neki, és ő válaszolt. Azt ígérte, elolvassa a szöveget, és dönt majd.
Aztán olvasott és olvasott és olvasott.
Azután küldött nekem vázlatokat.
És meglett a Walter illusztrátora.
Pedig megszenvedte szegény a közös munkát, mert Walter első rajzát, amikor még szeplős dinnyére hasonlít, és egy tócsába lóg a feje, szerintem minimum tízszer küldtem neki vissza, hogy valami még mindig nem jó. És ő zokszó nélkül fogadta az újabb kérést, és javított, és festett, rajzolt... és aztán volt egy pillanat, amikor megnyitottam az átküldött képet, és azt éreztem: Ezz azzzz!!
És onnantól tulajdonképpen annyira eltalálta, mit szeretnék, hogy több vázlatát nem is küldtem vissza, mert amit megfestett, az úgy volt tökéletes.
Így volt ez ezzel a képpel is (lásd kissé lentebb).
Szerelem lett első látásra.
Van ez a rész a Walter és a ruznyákok c. mesében:
"- Ezek a kedvenceink - súgta Ruznyák Huszonhárom. - Ő itt Evelin, a trapézművésznő. Labdákat dobálnak föl neki a magasba, és ő még magasabbra hajigálja őket. És sose ejt le egyetlenegyet sem!
- Az meg ott Fridolin, az erőművész - brummogta Ruznyák Egy. - Nézd, milyen karizma van, hogy dudorodik, ahogy azt a súlyt emeli! És bárcsak nekem is lehetne ilyen kackiás bajszom meg olyan csíkos trikóm, mint neki! Hát még a keménykalapja!
- És ott a kutyaidomár! - sóhajtotta Ruznyák Kettő. - Nézd a kis fehér kutyákat! Hogy ugrándoznak, amikor Lanolin int a pálcájával! Azok meg ott két lábon állva keringőznek! Gyönyörűséges!
És ahogy Lilla a képeket nézte, azok egy pillanatra mind megelevenedtek. Lendült a trapéz a magasban, s a hosszú szalaggal díszített cilindert viselő hölgy labdái a levegőben pörögtek. Az erőművész pörgetni kezdte egyik markában a vasrudat, ami a súlyos fémgolyóbisokat fogta össze, odább meg a kis fehér kutyák lejtettek különös táncot gazdájuk érintésérére."
Amikor ezt a részt írtam, szinte láttam magam előtt a falra erősített, kissé elbarnult képeket, ahogy megmozdul a trapéz, az erőművész megemeli a súlyt, a labdák pörögnek a levegőben... ahogyan a kis fehér kutyák is. (Bár ők a földön...)
Azután Anna elküldte ezt a képet... anélkül, hogy bármit magyaráznom kellett volna...
Azt gondolom, ez az igazi tehetség.
A Réber László-kép innen van:
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/LAZAR/lazar00040_kv.html
Itt olvasható a teljes Szegény Dzsoni és Árnika is.
A többi kép:
http://csokantikvitas.hu/category/auctions/46-kamara-arveres/
http://www.szentimreantikvarium.hu/katalogus/index.php?action=item_details&item=5944
https://hu.pinterest.com/pin/377106168773721502/
www.kalmananna.hu
