Múzeumban jártak, újságolta Olgi néni ma reggel gyászosan.

  És mi szépet láttak, kérdezte Marika néni kíváncsian, miközben Terike néni is megtette a maga megjegyzését, miszerint a múzeum teljes pénzkidobás. Mert hát azok a képek, amiket ott kiaggatnak, a legtöbbször felháborítóak, vagy teljesen érthetetlenek, és minek adjon ki az ember olyasmiért is pénzt, amit vagy nem ért, vagy otthon is megnézhet.

  Nem is tudta, hogy Terike néni is gyűjti a festményeket, jegyezte meg Marika néni csodálkozva, és még lelkesen megkérdezte, kitől van Terike néninek képe, Munkácsytól, vagy esetleg Szinyeitől, mert őket Marika néni is igen kedveli.

  Csodákat, felelte felháborodva Terike néni, az apósa festett valaha olajjal, és kaptak tőle nászajándékba képeket, így van a falon Alkonyatkor lazán hazatérő tehéncsorda szürkében, és Téli táj is, szintén teli szürke árnyalatokkal, mert a szürke volt az apósa kedvenc színe, pláne, hogy azt könnyen ki is tudta keverni. És ezek legalább értelmezhető képek, nem úgy, mint amiket a múzeumban láthat az ember.

  Ha már értelmezhetetlen képekről van szó, vágott közbe gyorsan Olgi néni - bár úgy tűnt, egyáltalán nem boldog attól, hogy végre szóhoz jutott. Kaptak belépőket a megnyitóra egy ismerőstől, mesélte tovább, és bár Ede bácsi kezdetben nagyon tiltakozott, végül csak elmentek arra a kiállításra.

  Absztrakt, ez volt a címe, vagyis, Ede bácsi fordításában, csupa értelmetlen hülyeséget aggatnak majd a falra, mint amilyeneket az a Picasso is festett, a háromszögfejű nővel a vasalódeszkán, meg a többi.

  És ha még csak ilyenek lettek volna, tette hozzá Olgi néni, közben nagyokat sóhajtva. De volt ott buszmenetrend, felnagyítva, és színessel kiemelt útvonallal, használati útmutató, meg még az ördög tudja, mi. De ha már kapták a jegyeket, és volt hidegtál, meg mindenféle, Olgi néni úgy vélte, állják végig a beszédeket, aztán meg kóstolják meg a kaszinótojást és a tormás sonkatekercset, otthon úgysincs türelme ilyesmikkel bíbelődni.

  És hogy ízlett, kérdezte Marika néni vágyakozóan, de Olgi néni megint sóhajtott, majd azt felelte, fogalma sincs, jó volt-e a kaszinótojás. Vagy a sonkatekercs. Merthogy megkóstolni… arra Ede bácsi miatt nem nyílt lehetősége.

  Meglógott a vénember, mert unta a beszédeket, és fájlalta a lábát, mivel állniuk kellett, mert ez valami állófogadás, vagy mi az ördög volt. Pedig annyi nyugdíjas volt a megnyitón, hogy utána valószínűleg egymás kezéből kapkodhatták a sonkatekercset, mert ennyi főre biztosan nem számítottak a rendezők… és hát mindnek állnia kellett.

  És álltak és figyeltek is rendesen az idősek – csak Ede bácsi nem.

  Ő inkább elcsámborgott, és Olgi néni szégyenszemre indulhatott a keresésére.

  Talán a negyedik teremben találta meg, ahol Ede bácsi, a szemüvegét az orrára biggyesztve, szorgosan dolgozott.

  Egy óriási keresztrejtvény volt a falon, rögtön a kijárat mellett, oldalt egy táblával: Fejts meg!

  Ha Olgi néni kéri, uram bocsá’ felszólítja Ede bácsit, hogy valamit csináljon meg otthon, hát imádkozhat neki hetekig is, a vénember a füle botját se mozgatja. Aztán, ha kéthónapos késéssel megszereli a rolót, vagy kicseréli a villanykörtét, akkor meg olyan büszke magára, mintha új földrészt fedezett volna fel. Legalább.

  Most meg, folytatta gyászosan Olgi néni, fejtett.

  Mivel a felirat felszólította rá, ő meg kivételesen szót fogadott.

  Csak akkor hagyta abba, mikor egy fiatal teremőr betévedt a terembe, és akkorát visított, hogy Ede bácsi és Olgi néni is majdnem szívrohamot kapott tőle.

  Aztán hol a rejtvényre mutogatott, hol Ede bácsira, hol meg a szívéhez kapdosott, mesélte Olgi néni dühösen… csak értelmes szót nem lehetett kihúzni belőle. Aztán még, ráadásul, el is rohant, ők meg ott maradtak a hatalmas rejtvénnyel, és mivel volt még rajta bőven töltenivaló… hát… szóval Olgi nénis is beszállt. Pláne, mivel a vénember folyton kérdezgette, ha nem tudta valamelyik meghatározáshoz a megoldást. És mert olyan jó volt egy ekkora rejtvényt fejteni, ahol végre nem kellett a bolhabetűket silabizálni az apró kockákban.

  Egy ekkora rejtvényt ő is szívesen fejtene, sóhajtotta Marika néni, Terike néni viszont arról érdeklődött, nem rendeznek-e a múzeumban bajnokságot ilyen hatalmas rejtvények fejtéséből, mert abba ő is szívesen beszállna, sőt, mehetnének akár csapatban is.

 Nem megy ő többet annak a múzeumnak a környékére se, felelte dühösen Olgi néni. Sőt, valószínűleg soha többé nem megy múzeumba, mert valószínű, hogy Ede bácsi miatt kitiltották őket a világ összes múzeumából.

  Műalkotás volt az a nyomorult rejtvény, tette még hozzá Olgi néni, csak egy kép a falon, amihez tilos hozzányúlni, ők meg, Ede bácsival majdnem teljesen megfejtették. Most várhatnak, míg a múzeumban eldöntik, kell-e kártérítést fizetniük a nyomorult rejtvény miatt.

  És azóta Olgi néni még otthon se bír ránézni a keresztrejtvényre az újságban…pedig hogy szeretett fejteni!

  Ugye, hogy igaza volt, mondta erre diadalmasan Terike néni, hát jól gondolta, hogy ostobaság múzeumba menni, mert, úgy tűnik, csak baj lehet belőle.

  Mindenesetre, ha Olgi néninek esetleg kedve lenne egy kis sonkatekercset készíteni, délután átugorhatna vele… és akkor megnézhetné Terike néniéknél, hogy mutat a falon az Alkonyatkor lazán hazatérő tehéncsorda.

  Szürkében.

(Kép: http://www.verslista.hu/picasso/02kek/vasal.htm)