Szegény Rezső elsüllyedt az előbb a hóban, panaszolta Terike néni hajnalban, amint Olgi és Marika néni odaért hozzá, miközben majdnem térdig süppedtek a hóba.

   Az semmi, kontrázott rögtön Marika néni, azt képzeljék el, hogy amikor előző este levitte Fifikét egy gyors pisire, a hátsó ajtónál, ahol ki szoktak jönni sétálni, egy hatalmas ember állt, és valakire várhatott, mert meg se moccant. Marika néni meg csak állt a tejüveges ajtó túloldalán, még bent, a lépcsőházban, és várta, hogy a fenyegető alak végre eltávolodjon a házuktól… de hát csak nem ment odébb.

   A rendőrséget, azt kell ilyenkor hívni, vágta rá erre Terike néni, majd azok megmutatnák az ilyen sötétben ólálkodóknak, hol lakik a magyarok istene!

   Ha lett volna nála mobil, biztosan megtette volna, de hát fönt felejtette a lakásban, vallotta be röstelkedve Marika néni.

   Akkor mit tett ilyen nehéz helyzetben, érdeklődött izgatott kíváncsisággal Olgi néni.

   Hát, szegény Fifinek annyira kellett, hogy kénytelen volt kiszaladni vele, mindenesetre az ajtót jól kivágta, hátha azzal a lendülettel az ólálkodót is leteríti vele.

   És, sikerült, kérdezte izgatottan Terike néni.

   Hát persze, felelte gyászosan Marika néni.

   Akkor minek nem örül, értetlenkedett Olgi néni, mikor akár kitüntetést is kaphatna azért, hogy leterített egy valódi, lehetséges elkövetőt.

   Nem ólálkodó volt, sóhajtotta Marika néni.

   Hanem?

   A hóember, amit a szomszéd gyerekek építettek egész délután a ház mögé… és nagyjából akkorra lehettek kész vele, amikor ő kicsapta az ajtót, felelte restelkedve Marika néni.

(Kép: https://hu.pinterest.com/pin/484911084864510840/)