Ede bácsi 36.
2017. április 03. írta: Vitkolczi Ildikó

Ede bácsi 36.

Aztán tervezik-e már a húsvéti menüt, tudakolta Terike néni, mikor Olgi néni is odaért a kutyasétáltatáshoz. (Vigyázni kellett, mert a szél majd’ elfújta őket kutyástul, tavaszi kabátostul. Nem hiába mondják az áprilisra, hogy szeszélyes!)

   Olgi például süthetné azt a finom citromos muffint, amit tavaly is megsütött a névnapjára, és aztán lehozott belőle kóstolóba, sóhajtotta Marika néni vágyakozva, mire Olgi néni felcsattant, hogy na, azt most biztosan nem fogja megsütni.

   Aztán, már kissé lehiggadva hozzátette magyarázatként, hogy a legutóbb nem sikerült túl fényesen a sütemény, holott előtte már legalább tízszer megsütötte a citromos muffint. Pedig az újságból vette a receptet, nem boldogult édesanyja receptes füzetéből, és bár kissé tart az ilyen, ki tudja, hol és ki által összeállított receptektől, ezzel a citromos muffinnal mégse vallott szégyent soha.

  Illetve mostanáig…

  Hát igen, vélekedett Terike néni, az ilyen, nem túl megbízható sajtótermékekből kivágott receptekkel vigyázni kell, meg azokkal, amiket ezek a fiatalok kutyulnak a tévés főzőműsorokban, mert ki tudja, mi mindent raknak a süteménybe. És hogy hányszor sütöttek süteményt életükben, mielőtt a tévés főzőműsorban kezdtek parádézni.

  Mikor egy habot nem tudnak felverni a régi jó villás módszerrel, vagy a tésztát fakanállal összekeverni, mindent csak géppel kutyulnak… mintha abból meg lehetne állapítani, milyen a tészta állaga.

  Igen, még neki is úgy tanította a drága jó édesanyja, tette hozzá Marika néni, a hab úgy jó, ha villával verik fel, akkor is, ha közben majd’ leszakad az ember karja meg a válla, és akkor jó a hab, ha  az ember fejjel lefelé fordítja a tányért, és a tojásfehérjés keverék nem folyik az arcára. Vagy a hajára, vagy teljesen mindegy, a lényeg, hogy legyen elég kemény a hab, de ne is verjük túl. Azt meg honnan tudhatná egy ostoba háztartási gép, mikor elég jó a hab?

  És mi volt a baj a muffinnal, terelte vissza a beszélgetést Terike néni a kiindulási kérdéshez.

  Szivacsos lett az egész, ráadásul nem is sült meg teljesen a belseje, felelte dühösen Olgi néni.

  Életében először sikerült félig nyers, nagyjából ehetetlen süteményt összehoznia – aztán meg még fel is tálalni Ede bácsinak és az unokáknak. Még csak előkóstolni se volt ideje, mert ahogy egy cseppet hűlt a muffin, azok hárman úgy vetették rá magukat a citromos tésztára, mint a kiéhezett sakálok.

  Pedig hányszor mondta már nekik, hogy ne egyék forrón a süteményt, mert elcsapják vele a hasukat!

  És már a vénember is elég fura arccal ette az első darabot, de Olgi néni azt hitte, csak megégette a száját, mivel olyan hirtelen ette. És hát tulajdonképpen kicsit meg is érdemelte volna, mert hát milyen példát mutat az unkáknak egy ilyen falánk vénember…

  Aztán az unokák közölték – mindenféle udvariaskodás vagy finomkodás nélkül -, hogy olyan az egész, mint a szivacs

  Akkor Olgi néni is megkóstolta az egyik muffint, cseppet sértetten, hogy így leszólják az ő sütési remekét.

  Aztán meg még egyet.

  Aztán a harmadikat is.

  Egyik pocsékabb volt, mint a másik.

  És hát, szégyenszemre, ment az egész a szemetesbe, bár Olgi néni gyűlöl pazarolni, és még a gondolatát is utálta, hogy kárba vész így a sok drága hozzávaló.

  És miközben a vénember levitte a szemetet – aztán meg az unokákat a sarki cukrászdába -, Olgi néni a konyhaasztalnál ülve, és cseppet könnyezve törte a fejét, mit ronthatott el a süteményben.

  De egészen másnapig nem sikerült rájönnie.

  Ugyanis akkor találta meg az üres vajas tányért a szárítóban, szépen elmosogatva.

  És amikor rákérdezett, Ede bácsi el is mesélte, hogy ő találta a tányért reggel a mikróban, mikor kávét akart melegíteni maguknak, és nem tudta, mi az a fura zsiradék benne, de biztos nem kellett, ha Olgi néni nem használta fel, így kiöntötte a különös, fehéres színű zsíros löttyöt vécébe, a tányért meg szépen elmosta utána.

  A vaj volt az, mondta dühösen Olgi néni, amit a recept szerint kissé meg kellett folyósítani, hogy könnyebben bele lehessen keverni a tésztába. És ő be is tette a mikróba, hogy cseppet megolvassza a vajat.

  Aztán ott is felejtette, míg a vénember másnap meg nem találta.

  Ettől lett az összes muffin olyan szivacsos állagú, hogy a nyavalya törje ki, meg őt is, ha még egyszer citromos muffint süt. Pláne, ha ott vannak az unokák is, akik most viszik haza a hírt a kis menyének, hogy a nagyanyjuk még muffint se tud sütni.

  És ha kivételesen nagy szerencséje van, akkor Zsoltika nem fog az IC-n, egész úton hazafelé egy saját költésű dalt énekelni arról, hogy milyen kétbalkéz a nagyanyja a konyhában…

 

(Kép: https://hu.pinterest.com/pin/484911084864294602/)

A bejegyzés trackback címe:

https://elmeselem2percben.blog.hu/api/trackback/id/tr7612397783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása