A vénember a hétvégi vonatos utazás után döntött úgy, hogy soha az életben nem utazik többé vonattal, inkább telekocsizik, amíg csak él, panaszolta el Olgi néni a hajnali sétáltatás közben Terike néninek.

    És bár ő kereste ki a vonatot abból a fura Internetes menetrendből, és ő vett jegyet és ült fel a vonatra, mégis Olgi nénit hibáztatja, és neki morgott egész este, mióta csak hazaért.

   És amikor Olgi néni nekiállt tiltakozni, és a korábbi telekocsis utazások miatt mindenféle vándorcirkuszt emlegetni, akkor a vénember elmesélte…

   A fiukhoz és az unokákhoz készült, Olgi néni rábeszélésére vonattal – és mert hiába guglizott, nem talált telekocsit a Miskolc-Gödöllő vonalon. Merthogy a fia meg az unokák amúgy is ott voltak, valami kastélyt néztek meg, és úgy tervezték, felveszik Ede bácsit Gödöllőn, gyorsabb így, mintha mindannyian teljesen fölöslegesen bemennének a Keletiig.

   Talált is Ede bácsi gyorsvonatot az Interneten, és másnap fel is ült rá a pályaudvaron.

    Fülkés vagonban ült, egyedül, és hogy ne unatkozzon, nekiállt rejtvény fejteni. Persze nem keresztrejtvényt – ahhoz se neki, se Olgi néninek nem fűlött a foga már jó ideje! -, hanem sudokut, méghozzá olyat, amiben az átlósan lefelé futó színes betűkből egy értelmes szónak kellett kijönnie. De hát hiába próbálkozott, az A,Á,B,D,E,G,L,Ó,Y betűhalmazból csak hülyeségek jöttek ki, de értelmes szó egy sem.

   És ha ez még nem lett volna elég… egyszer csak betelepedett a fülkéjébe egy hatalmas fiatalember.

   Eleinte nem sok vizet zavart, mert csak üldögélt ott csendben, Ede bácsival szemben, a két lapáttenyerét szépen a térdére fektetve, és egyfolytában mosolygott. De mire Ede bácsit zavarni kezdte volna a dolog, a fiatalember megkérdezte, nem zavarná-e a kedves utastársat, ha ő gyakorolna egy kicsit a harmonikáján. Merthogy hamarosan vizsgáznia kell, és minden alkalmat megragad a gyakorlásra.

    Ede bácsi azt gondolta, a szájharmonikázással nem sok vizet zavarna a fiatalember, a sudokuval meg úgyse boldogul, és hátha nem lesz olyan unalmas az út Gödöllőig. Így hát csak biccentett… mire a fiatalember lekapott az ülés fölötti csomagtartóból egy hatalmas tokot… abból meg egy tangóharmonikát.

    Széthúzta, aztán meg a gombokat, vagy miket nyomkodta rajta, és az egész úgy hangzott, mint a beteg szamár üvöltése.

    Talán csak kiengedte a hangszerből a levegőt, gondolta Ede bácsi reménykedve, ahogyan a skót dudából is szokás, ha jól hallotta, és várta, hogy akkor most játszana a fiatalember valami szépet. Vagy ritmusosat.

    De az csak húzkodta a hangszert, meg nyomkodta a gombokat, és az a bizonyos szamár egyre hangosabban üvöltött… míg meg nem verték a falat a szomszédos fülkéből.

    Akkor kissé elvörösödött a szerencsétlen, és elpakolta a hangszert.

    Ede bácsi meg kezdte úgy érezni, hogy körötte az egész világ megőrült kissé, pláne, amikor a fiatalember – még mindig pironkodva – bevallotta neki, milyen nehezen megy még neki a skálázás.

    Aminek, a jelek szerint, a beteg bőgés számított.

    Szerencsére a vonat közben elhagyta Hatvant, így Ede bácsi tudta, hogy végre kiszabadulhat az őrültekházából, ezért fogta a csomagját, és kiment a folyosóra, majd elballagott a vagon végébe, az ajtóig.

    Aztán várta, hogy a vonat lelassítson és megálljon Gödöllő állomáson.

    És a vonat el is érte Gödöllőt… azután meg lassítás nélkül átrobogott az állomáson.

    Ede bácsi csak állt ott egy darabig, értetlenül pislogott, aztán olyan hosszú és bonyolult szitkozódás szaladt ki a száján, hogy teljesen kifogyott a szuszból a végére.

   Közben a harmonikagyilkos fiatalember utána lopakodhatott valahogyan, mert egyszer csak ott állt mögötte, és arról kezdett magyarázni, hogy ne aggódjon Ede bácsi, mert Pesten majd leszállhat.

   No de ha neki Gödöllőn van dolga, akkor mi az ördögnek menne Pestig, tudakolta Ede bácsi mérgesen, miközben egyre több utas gyűlt köréjük. Sőt, végül egy kalauz is befutott, akin Ede bácsi végre számon kérhette a mulasztást.

   A gyors áll meg Gödöllőn, felelte a fiatal kalauz kissé türelmetlenül, miközben úgy meredt Ede bácsira, mintha cseppet elmegyengültnek tartaná az utast, csak mert az idősebb nála. Ez meg egy IC, tette még hozzá, nem áll meg, csak Füzesabonyban, azt meg már jó régen elhagyták.

   Na de hát, kezdett volna tiltakozni Ede bácsi, de a kalauz simán ki-, illetve lelépett a szituációból.

   Rossz vonatra szállt, vonta le a következtetést magában Ede bácsi, aki emlékezett is, hogy az egymás melletti vágányokon két vonat is állt, de ő meg se nézte alaposabban, melyik lesz az övé, csak a Budapest táblát kereste, aztán elégedetten fel is szállt, és letelepedett az üres fülkében.

   Mikor ezt fennhangon is kifejtette, persze inkább csak magának, a harmonikás fiatalember vigasztalásul úgy meglapogatta a vállát a hatalmas tenyerével, hogy aztán, már itthon, Olgi néninek két napig kellett az öregember vállát húzódás elleni kenőccsel kenegetni.

   Ráadásul a többi utas se hagyta békén, ahogy ott álltak körülöttük.

   Nekiálltak vigasztalni, biztatgatni, hogy ha Pesten száll le, úgy is minden rendben lesz, amitől kezdte úgy érezni magát, mintha harcedzett nyugdíjasból hirtelen száztíz éves aggastyánná változott volna, így már alig várta, hogy a vonat beérjen végre Budapestre.

   A Keletiben aztán, míg a fiára várt, hogy az érte jöjjön Gödöllőről, beült volna egy restibe, hogy felhajtson valamit a nagy ijedségre, pláne a bosszúságra… ha talált volna egy normális restit. De csak ilyen bárt, meg olyan touristot talált, falafelt és hamburgert, de tisztességes restit, ahol egy jó pörkölt mellé bedobhatott volna egy felest, ami megnyugtatná a gyomrát, sehol.

    És aztán még a fiának is magyaráznia kellett, hogy mi és hogyan történt, pláne a menye szánakozó pillantása kíséretében, így mire két nap múlva hazament, úgy fújt és vicsorgott, mint egy felbőszített, agg oroszlán.

    És aztán persze Olgi nénit hibáztatta, aki rábeszélte a vonatra, és bősz morgások közepette kifejtette neki, hogy ő inkább akkor is telekocsival utazik ezentúl, ha a legközelebbi útján egy krokodilt kell az ölében dajkálnia egész végig.

   Mivel akkor már Olgi néni is dühös volt – hiszen végeredményben nem ő szállt rossz vonatra! -, azt találta mondani, utazzon akkor csak a vénember a vándorcirkusszal, és ha majd az a bizonyos krokodil jól beleharap Ede bácsi se…fenekébe, majd megtanulja, hol lakik a magyarok istene.

   Mire Ede bácsi azt felelte, ő már rég megtanulta, sajnos, még aznap, amikor megházasodott.

   És ebben maradtak.

(Kép: https://hu.pinterest.com/pin/484911084861835927/)