Milyen szép, pillangó alakú kokárdája van Olginak, jegyezte meg kissé irigykedve Marika néni.

  A kis menyétől kapta, felelte Olgi néni, cseppet büszkén, cseppet restelkedve. A mániája lett a horgolás a lánynak, és most a kokárdát is ilyen lepke alakúra horgolta. És persze szép az… csak hát kutyasétáltatáshoz minek? Mindegy, azért csak kitette, tisztelgésül, ha már azok a nyavalyás kölykök pont ezen a napon csináltak anno forradalmat…

  A kis menye meg Budapesten vonul, kérdezte Terike néni, mire Olgi néni csak legyintett.

  Nem vonul az sehová, mert nem szeretne hózáport kapni a nyakába, úgy, mint pár évvel ezelőtt…

  Na, bezzeg azok a fiatalok nem voltak cukorból 1848-ban, azok vonultak szakadó esőben és viharban is, jegyezte meg Terike néni csepp büszkeséggel.

  Jó, hogy el nem vitte őket a szél esernyőstül, sóhajtotta Marika néni. Mint azt a Mary Poppinsot. Az se tudta, mikor kell közlekedni…

  Csárdás pofon, az kellett volna mindnek, morogta Olgi néni. Hogy ne felvonuljanak, a fiúk, és a meglett férfiak, hanem maradjanak otthon, az asszony szoknyája mellett.

  De akkor hogy lett volna forradalom, meg szabadságharc, kérdezte Marika néni. És akkor mit ünnepelnének ma?

  Forradalom, morogta Olgi néni. Hát milyen forradalom az, ahol a forradalmárok rögtön be is vonulnak a börtönbe?!

  Hát Táncsicsot valahogy csak ki kellett hozni, nem?

  Ugyan már, legyintett Marika néni Terike néni közbeszólására. Nézett volna elég Szökést az a Táncsics, hát megtanulhatta volna attól a Michael Scofield nevű kölyöktől, hogyan kell kifelé jönni a börtönből. Nem pedig befelé…

  Hol nézte volna, ha egyszer még nem volt tévéjük, forgatta a szemét Terike néni ennyi műveletlenség hallatán.

  Jó, hát akkor olvasott volna Dumas-t az a Táncsics. A Monte Cristo grófjában is ott volt az az Edmond Dantes, az hogy bevarrta már magát annak a szegény abbénak a zsákjába, aztán az őrök meg jól beledobták a tengerbe a nyomorultat. Meg is szökött onnan rögtön az a Dantes. És még kincset is talált. Ha Táncsics is talált volna szökés közben kincset, fejtegette Marika néni, hát pénzelhette volna az egész forradalmat, és akkor talán nem így végződik a dolog…

  És ugyan hová dobatta volna ki magát Táncsics abban a zsákban, csóválta a fejét Olgi néni. Talán a Dunába? Aztán, ha szerencséje van, és nem fullad bele, a víz elvitte volna egészen a Fekete-tengerig. Vagy a Kincses szigetig… ha már ennyire belemerültek a klasszikusokba…

  Na, akkor Táncsics biztos nem énekelte volna örömében azon a szigeten, hogy Heten a halott ládáján, yo-ho-ho, meg egy üveg rum..., nevetett fel Terike néni.

  Hát, a rum azért biztos jól jött volna szegénynek, ha átfagyott abban a zsákban, felelte Marika néni, mire Olgi néni a szemét forgatta, és sóhajtozott egy sort (ahogy olyankor szokta, ha Marika nénivel társalgott).

  Az a sok lüke kölyök is átfagyhatott, mikor az esernyős forradalomban pacallá áztak az esőben, terelte vissza a beszélgetést az eredeti témára.

  Vajon ettek azok akkoriban egy jó pacalt, kérdezte Marika néni, mire Terike néni is sóhajtozott egy sort.

  Vagy egy jó bablevest, csapott le most a témára Olgi néni is. Hiszen, ha már arról a másik forradalmi nyavalyásról is, aki a kőszívűről meg a nábobokról írt, ha már arról is elneveztek egy jó kis bablevest, akkor csak ettek ilyesmit akkoriban.

  Sok buta kölyök, sóhajtotta Marika néni. Inkább maradt volna mind az anyja szoknyája mellett, vagy a felesége mellett otthon, és evett volna valami finomat! Például egy kis Rákóczi-túróst.

  Hogy az ördögbe jön Rákóczi az 1848-as szabadságharchoz, fakadt ki Olgi néni.

  Miért, hát ő is szabadságharcot csinált, vagy nem?

(Kép: http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/s/1848)